Valami megfejthetetlen

29. Lucy

29. Lucy
- Liz! Liz! Liiiiiz! - kiabáltam, de sejtettem, hogy kedves barátném nagyon nincs itt, mert nem reagált (tehát nem ugrott elő egy bokor mögül sem). Oké, park kipipálva, ahogyan a kastély összes többi része is. Bár az is lehet, hogy csak megunta az emberek társaságát, és lelépett. Bár ez inkább rám jellemző.
Valahol délután öt környékén feladtam, és inkább elvonultam olvasni a könyvtárba, ahol zavartalanul gondolkozhattam az idióta ötleteimen.
Az oké, hogy azt mondtam Liznek, hogy kiszerettem Jessből, de ez tényleg így lenne, vagy csak három mondattal akartam bemesélni magamnak, pedig amúgy nem is igaz. Kezdek összezavarodni.
Lelógattam a fejem az ablakpárkányról (nem kötött le a könyv), és így szemléltem a világot, amíg valaki meg nem jelent előttem.
- Szia Emma! - intettem mosolyogva a hollóhátas lánynak, aki kicsit megrökönyödve nézett rám, szóval felhúztam magam, ő pedig lehuppant mellém.
- Mondanám, hogy meglepődtem ezen a fejjel lefelé lógáson, de nem! - nevette el magát, és felhúzta a lábait.
- Nem csodálkozom. Láttatok már sokkal furább helyzetekben is - tűnődtem, és eszembe jutott a furkászos történet, de gyorsan kivertem a fejemből. Jobb lesz, ha azt soha az életben nem tudja meg senki Lizen kívül.
- Nektek bőven jutott belőle pár - mosolyodott el.
- Na, ezzel teljes mértékben egyet tudok érteni - jelentettem ki, és elnevettük magunkat. Emma kedves lány, bár azt nem tudom, hogy mikor lettünk barátok (ezalatt azt értem, hogy hogyan nem utál még), de az apróbb dolgokat meg tudtuk beszélni. Például, tudtunk együtt hőbörögni azon, hogy mekkora szívás már az, hogy gyógynövénytanon mérges muskátlikkal foglalkozunk, vagy azt, hogy McGalagony azzal se foglalkozna, ha leszakadna a karunk írás közben.
Közben eltelt az idő, így arra lettem figyelmes, hogy már tíz perce ott kellene lennem az edzésen, szóval elköszöntem, és már rohantam is.
A többiek még valószínűleg csak a stratégiát tárgyalták meg, vagy rám vártak, mert csak lebegtek, és beszélgettek.
- Ryans, én komolyan azt hittem, hogy felhagysz ezzel a bosszantó szokásoddal, de tévedtem! - közölte Potter rosszallóan, de csak egy vigyort kapott.
- Amíg nem dobtok ki a csapatból, addig nyugodtan csinálhatom, nem? - érdeklődtem kedvesen.
Hamarosan elkezdtük, csak Potter szokásos hülye módszereit követtük, tehát én gurkókat küldtem mindenkire, és az edzés végére leszakadt a karom, Liz, Lily és Kayla pedig egymásnak passzolgatták a kvaffot.
- Aúú! Ez fáj! - nyöszörögtem az öltözőben, amikor végre lerogyhattam egy padra.
- Nem mozog a vállam - értett egyet Liz is, aki egész végig bárgyún mosolygott (majd kifaggatom) és emiatt vagy ötször találta el a kvaff és a gurkó a jobb vállát.
- Kérd meg Madam Pomfrey-t, hogy javítsa meg - vigyorodott el Lily.
- Megjavítani? - vontam fel a szemöldököm, de csak megvonta a vállát.
- Most miért? - kérdezte, de aztán kitört belőlünk a röhögés. Bár azt nem tudom, hogy a többiek milyen arcot vágtak, amikor meghallották ezt kintről.

****************

Este, mivel nem tudtam aludni (hülye gondolatok), így inkább kiültem az ablakba, bár felvettem a köntösömet, hogy azért ne fagyjak meg. Este fél tizenkettő volt, a többiek mind aludtak, nem volt szívem felébreszteni őket. Az egyik lábamat felhúztam, és rákönyököltem a térdemre, a fejemet pedig a jobb tenyerembe támasztottam, és onnan figyeltem a csillagos eget.
Leginkább azon gondolkoztam, hogy mit válaszoljak a folyamatosan érkező levelekre, amiket nagyitól, és most már Lorie-tól is kaptam. Mindegyik a fiókombam pihent, volt, amit már nem is bontottam ki. A többieknek nem igazán tűntek fel a folyamatos levelek, talán egyedül Liznek, vagy Lilynek, de mindketten tiszteletben tartották, hogy erről nem akarok beszélni. Bevallom, fájt, hogy ennyi év után simán lepasszolnának a nagyszüleimnek, de igazán furának találtam az egészet. Mármint... nem tudnám megmagyarázni, egyszerűen nem stimmelt az egész. De az is lehet, hogy csak paranoiás vagyok, és tényleg annyi van az egész mögött, hogy Lorie vagy Gid aggódik, hogy az öcsi mellett (akinek amúgy mi lesz a neve?) nem tudnának még annyit se foglalkozni velem mint most. Valószínűleg az utóbbi.
Szóval, amíg ez uralta a gondolataim nagyrészét, addig azon is gondolkoztam, hogy mi van, ha Alice húga látó volt, amellett, hogy metamorf mágus is. Vagy csak őrült, ki tudja. Azért ezt nem fogom hangosan kimondani (bár lehet, hogy Liz igen.)
Aztán, kapott egy kis helyet Podmore furcsa ügye is, amiben végül arra a következtetésre jutottam, hogy jegelem a dolgot, mert csak a többieket sodrom vele bajba.
Végül, a változatosság kedvéért azon agyaltam, hogy Liz mitől volt olyan birka az edzésen, de aztán megláttam, hogy Remus is birka volt egész délután, szóval leesett. Legalább ezen nem kellett sokat tűnődnöm.
Amíg a gondolataimon őrlődtem, elbóbiskoltam, ami csak azért volt előnytelen, mert baromi kényelmetlen helyzetben voltam. Arra ébredtem, hogy valaki kopog az ablakon, szóval álmosan felpillantottam, aztán az ijedtségtől lezuhantam az ablakpárkányról, és a számra kellett szorítanom a kezemet, hogy ne sikítsak fel. Amíg feltápászkodtam, gyorsan a többiekre pillantottam, de egyikőjük sem ébredt fel erre a csodás mutatványomra, tehát megállapítottam, hogy határozottan fejlődök.
Gyorsan visszamásztam, és kinyitottam az ablakot. Kint pont annyira volt hideg, hogy ki tudjam szellőztetni a fejem, és közben megfagyjak, még köntösben is.
- Észnél vagytok?! - kérdeztem dühösen, amíg megkapaszkodtam az ablak szélében.
- Nem, de muszáj volt idejönnünk! - vigyorodott el Black. Mellette Potter, Remus, Peter, és Frank ült seprűn.
- Mert?! - szeretném jelezni, hogy ez a társalgás úgy zajlott le, hogy mindenki végig suttogott, szóval nehéz volt érzelmeket tükrözni a hangunkon, de azt hiszem, hogy nekem sikerült.
- Frank randira akarta hívni Alice-t, mi meg amúgy is részegek vagyunk, szóval miért ne? - vonta meg a vállát, mire megforgattam a szemem.
- Azt hittem, hogy Frank van annyira értelmes, hogy nem az éjszaka közepén hívja randizni Alice-t, de ezek szerint tévedtem - jegyeztem meg, igazából magamnak.
- Na? Felkelted őket? - tapsolt az orrom előtt Potter. Értetlenül meredtem rá.
- Naná, hogy nem. Minek? Mindenki hulla fáradt, és amúgy is, nem csak Alice-t akarjátok elrabolni?
- Hát, igazság szerint Holdsáp vinné Lizt is, én meg Evanst. Féregfark mindjárt elaszik, de amúgy semmi extra - vonogatta a vállát Potter. Majdnem röhögtem.
- Ne szívass. Tudod, hogy mennyi rá az esély, hogy Lily lelépjen innen? Várj, átfogalmazom a kérdést! Tudod, hogy mennyi arra az esély, hogy felébresszem bármelyikőjüket is? - intettem a lányok felé, akik eléggé mélyen aludtak.
- Lucy! Kérlek keltsd fel Alice-t! Nem fog haragudni, és megmagyarázom, amint lehet. Oké? - kezdett győzködni Frank is. A történetre gondoltam, amit Alice-tól hallottam, a csillagos ég alatti randiról. Kelletlenül beleegyeztem, mert Frank kérését nehezen tudnám megtagadni, szóval visszamásztam az ablakból, és óvatosan rázogatni kezdtem Alice-t, aki nagyon gyorsan felébredt erre.
- Mi...? Mi? Lucy? Mi? - kapkodta a fejét köztem, és az óra között, aztán visszadőlt a párnájára. - Miért keltettél fel hajnali fél egykor? - nyöszörgött.
- Látogatód van - suttogtam, és az ablak felé intettem. Alice újra felkapta a fejét, és amikor meglátta Franket, leesett az ágyáról. Úgy látszik, hatással vagyok a többiekre.
- Ők mit keresnek itt? - kérdezte döbbenten, amíg feltápászkodott.
- Fogalmam sincs, kérdezd meg tőlük - álltam félre az útjából.
Odasietett az ablakhoz, és amíg suttogva váltott pár szót a srácokkal addig én összefontam a mellkasom előtt a kezeimet, és az alvókat figyeltem.
Liz a karácsonyi szünetre tervezi Esther megmentését, amit nem tudom, hogy hogyan tervez megtenni, de nem akartam elrontani a kedvét. Azért... egy csapat tizenéves tanuló, meg esetleg néhány felnőtt varázsló egy halálfalókkal teli tanyával szemben? Hmm... levendulát kérek a síromra, az nem olyan szokványos. Szeretem a levendulát. Nem, ezer százalék, hogy ebbe nem fognak belemenni a szülők. Vagy legalábbis Lorie és Gid biztos nem, ahogyan én ismerem őket. De kit érdekel, ők a világ másik felén vannak, innen legalább nem tudnak szabályozni. Várjunk... itt kezdődik a lázadás? Jó Merlin, beszélnem kell erről Lizzel. Jut eszembe, Liznek hogyan sikerült meggyőznie a szüleit? Ez lehetetlenség. Oké, mondjuk jelen esetben az ő lányuk megmentéséről van szó, de akkor is... eléggé lazák. Igaz, azt is elmesélte, hogy nem kicsit volt nehéz rávenni őket arra, hogy engedjék el a mentőakcióra. Jó ég, ha a nagyi hallaná, hogy mit tervezünk, fogná magát, és gyalog is simán idejönne, hogy átrángasson a világ másik felére, és elrejtene egy dzsungelben.
Kíváncsi vagyok, hány diákot engednek el a szülei. Elvégre, ez sosem volt kötelező, csak annyi buktatója van. Bár, ha Aurana felderíti a terepet előtte, és kifigyeli a járőröket, esetleg...
- Hé! Ryans! Ébresztő! - tapsolt Black, én meg megráztam a fejem, de annyira elszédültem ettől (este volt, ne kritizáljon senki), hogy elbuktam Alice takarójában, és kellemes koppanással értem földet.
- Au! - fogalmaztam meg az érzéseimet. A zajra már azok a szerencsétlenek (aka Liz, Lily, Marlene) is felkeltek, akik eddig aludtak, és a változatosság kedvéért nem értettek semmit. Mivel mindenki egyszerre kezdett el beszélni (a srácok még mindig az ablakból), félő volt, hogy valaki meghallja azt a káoszt, ami itt történik, szóval Alice leállított mindenkit.
- Ha nem hallgattok el, kidobok valakit az ablakon! - csattant fel, mire általános ámulás volt a válasz, csak én néztem elismerően (igen, fura vagyok, nem kell mondani). - Végre csend - sóhajtotta elégedetten.
- Ezek meg mit keresnek itt? - mutatott Lily az ablakban lebegő srácokra.
- A fene tudja, egyszerűen megjelentek.
- Frank randira akart hívni engem, de nem tudta, hogy melyik a mi szobánk ablaka, és segítséget kért a tekergőktől - foglalta össze tömören Alice. Aha. Mondjuk azon röhögtem volna, ha a harmadévesekhez kopog be.
- És ezért kellett minket felkelteni? - kérdezte dühösen Liz. Ő egy kicsit agresszív szokott lenni, ha felkeltik, szóval óvatosan megpróbáltam megnyugtatni.
- Nyugi Liz!
- Nem vagyok nyugodt!
- Arra gondoltunk... - vette át a szót Remus - Hogy kijöhetnétek megnézni a csillagokat, mert állítólag szokatlanul sok hullott az elmúlt három napban.
- Ó! Ez kedves. De én aludni akarok - jelentettem ki, mire Liz oldalba könyökölt.
- Ne már! Ez tök jó ötlet!
- Az előbb még eléggé ellenezted.
- De csak azért, mert nem tudtam!
- Holnap nem fogunk tudni felkelni.
- Olyan gyönyörűek a csillagok!
- És hideg van.
- Ráadásul jönnek a többiek is!
- Ez miért volna pozitív? - Így veszekedtünk, amíg fel nem adtam. Nem az a típus vagyok, akit könnyű legyőzni, de a héten teljesen elvesztem a gondolataimban, így Liz most az egyszer nyert. Lily és Marlene is beadták a derekukat, mert a csillaghullást ők sem szívesen hagyták volna ki, így mindenki magára kapott pár pulcsit, meg a köpenyét, és már csak azon kellett tűnődnünk, hogy hogyan jutunk le.
- Természetesen seprűn - adta meg a választ Potter készségesen.
- Aha. Nem - reagáltam le gyorsan. Igen, ilyen ellenséges hangulatban voltam.
- Miért, van jobb ötleted?
- Igen. Lépcső - szűkszavú válaszaimmal mindig sikerült elérnem, hogy értetlenül nézzenek rám. - Komolyan, én vagyok az egyetlen, aki tanulni is szokott? - sóhajtottam, Lilynek pedig felcsillant a szeme.
- A kiábrándító bűbáj! - kapott a fejéhez.
- Már ketten vagyunk.
- De az nem egészen sikerült jól az előző órán... - húzta el a száját Liz.
- Azóta gyakoroltunk egy csomót. És száz, hogy én nem szállok fel akármelyikőjük seprűjére! - közöltem. Lily egyetértően bólogatott, Marlene állva aludt, Liz pedig még mindig a fejét kapkodta az ablak és közöttünk.
- Nem is tudom...
- Te és Remus mehettek együtt! - mielőtt leállíthatott volna, odatoltam az ablakhoz. - Csak egyszerűen én nem akarok felülni azok mögé - intettem a kő-papír-ollót játszó fiúk felé.
- Oh. Jogos.
- Bár én még mindig azt mondom, hogy nem jó ötlet ilyenkor kimenni...
- Kérlek gyertek, jó buli lesz! - esdekelt Liz. Kénytelen voltam beadni a derekamat, és Lily és Marlene társaságában elindultam a hosszabb úton.
Útközben csak kétszer kellett elbújnunk Frics elől, aki fogalmam sincs, hogy miért van ébren ilyenkor, tuti Madam Cvikkerhez ment. Ha ez igaz lenne, röhögnék.
Mire kijutottunk az udvarra, már a hócipőm is tele volt mindennel, de a gondolatok kiestek a fejemből, amikor láttam, hogy Liz és Remus egymás mellett ülnek egy pokrócon, és beszélgetnek. Csillaghullás, mi? Még mázli, hogy nem kell többet kerítőt játszani, bár amennyire ezek ketten vakok...
Az ég egyébként valóban gyönyörű volt, már csak ezért a látványért simán megérte felkelni. Imádom a csillagokat. Az egyik legszebb dolog, amit itt láthatok. Persze, kastély, meg minden ilyesmi, de akkor is, ki ne szeretne a csillagos ég alatt eltölteni egy éjszakát?
Szerencsére Liznek volt annyi esze, hogy a Tiltott Rengeteg mellé rakta le a pokrócokat, így ha szükséges volt, simán bemenekülhettünk (bár azért éjszaka nem szívesen próbálnám ki, hogy milyen ott rohangálni). Alice és Frank csak feküdtek egymás mellett, és halkan diskuráltak az élet nagy dolgairól. Marlene elaludt, szóval én Lilyvel ücsörögtem egy pokrócon, és az átváltoztatástan házit tárgyaltuk.
- Igen, de szerintem ez akkor is valamilyen transzformációs bűbáj lehet, hiszen... - már éppen elkezdtem volna egy jó hosszú érvet elmondani, amikor Black és Potter megjelentek.
- Hölgyeim! - hajolt meg az utóbbi, de csak két mérges pillantást kapott.
- Húzzatok már innen! - intett Lily a kezével, mintha csak egy bosszantó legyet akarna elhessegetni. Hmm... bosszantó légy. Ez egy találó kifejezés rájuk.
- Olyan kedvesek vagytok néha - vigyorodott el Black. Áhh, annyira utálom, hogy mindenen csak vigyorog, és semmit nem vesz komolyan.
- Szóval ott tartottunk, hogy szerintem is az, de valahogy kilóg a sorból, mert...
- Hullócsillag! - Lily szavát ismét félbeszakította valaki, egy Potter személyében. A vörös hajú lány nagyooon dühösen nézett a szemüveges srácra, akinek az volt az egyetlen reakciója, hogy megigazította a haját.
- Komolyan, ti még most is a suliról beszéltek? Ez egyenesen lehetetlen. Kapcsoljatok már ki egy kicsit! - bosszankodott Black, de már nem is reagáltam.
- Majd megkérdezem McGalagonyt. Mindegy, Collins megszívta, tuti nekem van igazam - jelentettem ki, még utoljára, hogy ezzel is idegesítsem.
- Biztos - veregette meg a vállamat Lily.
Egyetlen dolgot felejtettem csak el, mégpedig azt, hogy szerencsétlen még egy órája aludt, így ő is kidőlt, csakúgy mint Liz, akit Remus karolt át, pipacsvörös fejjel. Marlene szintén aludt, Peter is, felette Potter őrködött (nem tudom, hogy miért), Alice és Frank túl messze voltak ahhoz, hogy ezt meg tudjam állapítani, én pedig csak ültem, és a figyeltem a csillagokat. Ja, meg próbáltam nem tudomást venni Blackről, aki folyamatosan pofázott mellettem.
- Annyira várom azt a mentőakciót, végre csinálhatunk valami izgalmasat is - folytatta éppen azt... amiről beszélt. Már nem tudtam, és nem is igazán akartam követni, meg azért nem kicsit voltam fáradt, de nem óhajtottam aludni, mert csak, szóval néha odalöktem annyit, hogy "Aha". Kezdtem halálra unni magam.
- Én is - fejeltem le a térdemet.
- Jéé, te még élsz? Azt hittem, már csak poénból válaszolsz, és közben félig alszol, mert eléggé úgy nézett ki! - vigyorodott el.
- Attól untam magam halálra, hogy folyamatosan beszéltél. De komolyan azt hitted, hogy alszom? - néztem rá döbbenten.
- Hát, ja.
- Akkor miért beszéltél?
- Gondoltam hipnotizállak. Álmodban telebeszélem a fejed, és amikor felébredsz, akkor mindenre emlékezni fogsz. Egy mugli könyben olvastam! - jelentette ki. Erre én... a lehető legváratlanabb dolgot tettem: elnevettem magam. Azt hiszem, így szállt el belőlem a feszültség, vagy nem tudom, de baromira nevettem, annyira, hogy le kellett feküdnöm a pokrócra, és rázkódó vállal figyeltem a csillagokat. Azt hiszem, ez annyira megdöbbentette az ébren lévőket, hogy inkább meg sem szólaltak.
- Ryans, te néha nagyon fura tudsz lenni... - dünnyögte Black, és inkább ő is a csillagokra fordította a tekintetét. - Hé, akarod, hogy megmutassam a csillagképeket? - fordult némi idő eltelte után ismételtem hozzám.
- Nem?
- Oké, akkor mutatom.
- Vajon miért járok asztronómiára? - tűnődtem.
- Kezdjük ott, azzal! - mutatott fel egy random pontra az éget. Felegyenesedtem, és sóhajtottam egyet.
- Nincs is ott semmi - közöltem, de nem figyelt rám, csak folytatta.
- Az a Furkász Zoknija! Állítólag, egy furkászról mintázták, még a Roxfort alapítása közben, de kiderült, hogy sokkal jobban hasonlít egy zoknira, a nevet viszont már csak ennyire tudták megváltoztatni - mesélte, én meg értetlenül néztem.
- Csupa zagyvaságot beszélsz.
- Dehogy! Oké, nézd, az pedig az Antlia csillagkép! - mutatott ismételten az égre.
- Szép neve van.
- Annyira nem. Igazából az Antlia azt jelenti, hogy légszivattyú.
- Mi? - azt hiszem, sikerült életem egyik legkérdőbb kérdő tekintetét produkálni, mert még Black is elnevette magát.
- Ez a neve. Légszivattyú - győzködött.
- Az micsoda egyáltalán? - dőltem újra hátra a pokrócon, hogy onnan figyeljem az eget.
- Valami mugli ketyere. Kérdezd Evanst. Vagy Lizt, ő jár mugliismeretre - vonta meg a vállát. - Légszivattyú... úgy hangzik, mint valami rejtélyes dolog - szólalt meg némi hallgatás után.
- Ja, persze - hagytam rá.
- Tényleg! Hmmm... mondjuk, egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy boszorkány, akit Hugrabug Helgának hívtak, blablabla, és volt neki egy légszivattyúja, amit... - innentől már nagyjából semmit nem hallottam, mert legyőzött a fáradtság. Pedig igyekeztem, de komolyan, Black halálosan unalmas. Mondjuk vicces. Nem, igazából nem. Ez pedig kicsit olyan, mintha magammal veszekednék.
Mindenesetre, nem aludhattam sokat, mert fél órával később felébredtem, és az első dolog, ami tudatosult bennem, hogy mindenki kidőlt. Még a mi társaságunk is tud ilyet. Black fél méterre tőlem szuszogott, és... MI A FRANC, fogta a kezem! BLEH! Villámgyorsan elrántottam, és felültem, de annyi mázlim volt, hogy még a nap sem kelt fel, viszont már erősen kezdett úgy tűnni.
- A francba! - dörzsöltem meg a homlokomat. A másik oldalamon Lily és Marlene aludt, nem sokkal messzebb Potter és Peter horkoltak, távolabb Alice és Frank (csoda, hogy nem fulladtak meg a nyáltengerben), és a másik oldalon Liz és Remus, akik aranyosak voltak (fogjuk rá), de egy ágyúval sem lehetett volna felkelteni őket. Ami úgy általánosságban az egész társaságra igaz volt.
Feltápászkodtam, és úgy döntöttem, hogy felkeltem Lizt, Lilyt, Marlene-t, és Alice-t, akik majd felkeltik a srácokat, amíg mi felmegyünk (mármint azok, akik ide sem seprűvel jöttek).
Ezt sikerült is megvalósítani, mi hárman elindultunk felfelé, viszonylag lassan, mert közben még mindig ébredeztünk. Hamarosan már a saját szobánkban voltunk, de akkor felvetődött egy érdekes kérdés: hol van Liz és Alice?
- Már rég itt kéne lenniük! - hajoltam ki az ablakon, de nem láttam semmit.
- Lehet, hogy repülnek még egy kört, vagy kiteszik Lizéket saját maguknál, ne aggódj! - paskolta meg a hátamat Lily.
- Inkább menj el fürdeni, fűszagunk van - emelte az orrához Marlene a pizsijét.
- Oké - sóhajtottam, és bevonultam a fürdőbe. Egy jó forró zuhany után úgy határoztam, hogy inkább visszafekszek aludni, mert lecsukódnak a szemeim az álmosságtól, de amikor kijöttem (immár egy új pizsiben), akkor Liz és Alice még mindig nem voltak meg. Letudtam a dolgot azzal, hogy biztos romantikáznak (mármint nem egymással... jaj), de fél perc múlva beállítottak, és mindketten kicsit megtépázottnak tűntek.
- Mi történt? - kérdezte meglepetten Lily, a hálóingjével a kezében.
- McGalagony elkapott minket, amikor az ablaka előtt repültünk el! - vágta le magát Liz az ágyára. Inkább nem szóltam neki, hogy csupa fűfolt.
- És?
- És ennyi! Elvesztettünk egy csomó pontot, elkobozták a srácok seprűit, és életfogytiglanig tartó büntetőmunkára ítéltek minket! - panaszkodott.
Nemsokára már csak úgy kezelte, mint minden szituációt, ami akkor ért minket, amikor elkaptak valakit, csak röhögött az egészen. Mondanám, hogy előre jeleztem, hogy nem jó ötlet, de ennyira azért még én sem vagyok bunkó. Ugye?