Az Elveszett Lány Esete| P.M.|

*3*

Feltáplászkodtam a földről majd körbenéztem. A tűz kialudt de azon kívül minden ugyanolyan volt. Éjszaka a táskámon aludtam, ezért volt ilyen kényelmes. Értem.

Kisétáltam a boltból majd vettem egy mély levegőt. Nyugalom. Ez kell nekem.
Pár másodperc múlva leesett hogy hol is vagyok. Hirtelen kinyitottam zöld szemeimet majd egyre szaporábban vettem a levegőt. Ennyit a nyugalomról.

Jobbra-ballra tekintgettem de mindenhol csak fákat láttam. Reccsenés. Valami jön. Valami nagy.

Visszarohantam az íjért majd bebújtam az egyik oszlop mögé. Az íjra helyeztem egy nyilat majd kihúztam a fegyvert. Kinéztem a menedékből, láttam egy kutya féle valamit. Halál komolyan beszélek olyan volt mint egy kutya csak nagyobb. Nagyobb, szőrösebb és több foga volt. Elkezdett szaglászni és beljebb lépkedett. Jobbra tekintett, odament a cuccomhoz. Megszagolta majd felém kezdett közeledni. Kidugtam a fegyvert a búvóhely mögül majd meglőttem a vadállatot. A nyíl a mellkasába fúródott, szinte meg sem érezte.

Ezzel nem sokat értem viszont felfedtem a hol létemet.

A fenevad felém kapta a tekintetét majd megemelte jobb melső lábát. Letette a hideg, nedves járólapra. Mikor talpa a padlóhoz ért körmei ilyesztően kopogtak rajta. Lihegett mintha több száz kilómétert futott volna le. Szájából több fog ki is lógott.
Tudtam, itt a vég. Egy rejtett helyen fogok meghalni egy fenevad által. Már látom is a címlapon:

Meghalt egy tizenéves lány ismeretlen okokból.

Számukra ez ismeretlen, de én úgy érzem mintha ezer éve ismerném. Mintha ismerném minden egyes porcikáját. Ismerném belülről és nem csak azt az ilyesztő fenevadot látnám benne mint amit most. Egyébként ez a baj az emberekkel. Kívülről ítélnek.

Egyre közelebb került hozzám a végzetem. Végül az állat rám vetette magát így hátra lökött és elterültem a hideg járőlapon. Mellkasomra támasztotta kettő mellső lábát ezzel megakadályozta, hogy  megpróbálhassak elmenekülni. Fejével egyre vészesebben közeledett az enyémhez majd végül kinyitotta a száját és rám ordított.

Szívem egyre hevesebben vert, mintha futóversenyen venne részt és ő akarna lenni az első. De ez a hajó elment. Fellökték a versenyen és most éppen magába szippantja a sár. Nem ereszt, ragad, ragaszkodik.

Nyála rámcsorgott, undorító volt. Muszáj volt ordítanom. Nem csak a szituáció miatt hanem azért is mert tudom hogy ez a vég. Tudom hogy senki sem fog megmenteni inenn. De azért valljuk be a szituáció sem az utolsó. Rám nyálladzott egy szőrny.

Ordítottam egyet, úgy ahogy csak bírtam. Ez az utolsó ordításom akkor adjuk meg a módját.

Pár perc múlva mikor már tényleg semmi sem történt kinyitottam a szemem. A kutya eltűnt rólam. Gyorsan felpattantam fekvő helyzetemből és körbe néztem.

Elöttem volt, elterült a földön.