Az Elveszett Lány Esete| P.M.|

*15*

*Egy év elteltével*

Egy éve hogy megtettem az eléggé érdekesre sikerült sétámat. Azóta nem zargattak, nyugodtan éldegéltem. Hunter főállású szakácsként dolgozik így minden este finom ételt vacsorátunk. Madeline összebarátkozott a szomszéd kisfiúval akit Jacknek hívnak. Sokszor szoktam rájuk vigyázni. Elkezdtem gyűjteni a kaktuszokat, élek halok értünk. Jelen esteben 22 kaktusz található a szobámban és mindegyiknek megvan a saját neve. Az elmúlt egy évben egyre furcsábban érzem magam.

Olyan érzésem van mintha valami követne éjszaka a sötét utcákon és arra várna hogy mikor lépek be egy sötét sikátorba és ragadjon el.

Éppen gördeszkával csörtettem hazafelé a szakadó essőben. Madeline a szomszédoknál van Hunti pedig dolgozik így egyedül leszek otthon. Pompás. Ahogy beléptem a házba rögrön nyomasztó érzés kerített hatalmába. Lassan de biztosan haladtam kis szobám felé. Mikor beléptem megpillantottam egy fekete hajú férfit aki pont a kaktuszaimat nézekette. Nem volt vizes egy kicsit sem.
Felismertem. Nyugodtan sétáltam mellé majd csendben álltam egy ideig.

-Ha hozzájuk mer érni felnyársalom az egyikkel!- fenyegettem mire harsányan felnevetett. Levette undorító mustársárga szemüvegét majd rám nézett.

-Egyébként nem rémlik hogy adtam volna kulcsot.- húztam össze szememet.

-Madison. New York bajban van! -nézett rám kétségbe esetten.

-Ti vagytok a hősök! Oldjátok meg!- csattantam fel és távozni akartam de megállított. Visszahúzott és mélyen a szemembe nézett.

-Wanda látta.- jelentette ki.

-Mit látott?- húztam össze szemeimet.

-Beléd látott pár másodpercig. Tavaly. Látta a múltad pár másodpercét. Látta az erdőt, a szörnyeket. Ugyan olyanok vannak New Yorkban. Szeretném ha eljönnél a toronyba megbeszélni ezt a dolgot.- engedte el a karom és reménykedve pillantott felém.

Ha ez tényleg igaz akkor nem hagyhatom hogy a családomnak baja essen.

-Rendben.- mondtam.

-Csak elötte elintézek egy telefon hívást.- mondtam mire Tony elmosolyodott.

-Akár kettőt is.- kacsintott mire én megforgattam szemeimet.

Miután tájékoztattam Huntert a dolgokról beszálltam Stark kocsijába és elindultunk a toronyba.

Nem akartam újból találkozni a Bosszúállókkal. Főleg nem az ikrekkel. Nem értem hogy Wanda miért nézett bele az emlékeimbe kérdés nélkül. Még akkor sem emgedtem volna meg neki ha megkérdezi.

Az autó megállt, újból azt a idegesítő ézést éreztem. Kiszálltam majd Tonyval az oldalamon elindultam befelé.

Bennt szinte ugyanazt láttam mint egy éve csak -gondolom- Dr. Banner is ott ült. Érkezésemre mindenki felkapta a tekintetét.

-Foglalj helyet!- invitált be Amerika Kapitány én pedig eleget téve kérésének beljebb mentem és leültem az egyik kanapéra.

-Felbukkantak. Egyik pillanatról a másikra. Nem tudunk nekik ártani.- csapott bele a közepébe Thor.

-Még Hulk sem- szólt közbe a Doki miközben levette szemüvegét.

-Sem én- nyögte be Wanda mire én kellemetlenül éreztem magam.

Tudtam, hogy miért nem tudják  bántani őket. Tudtam, hogy miért vannak itt a szörnyek. Tudtam, hogy miattam szabadultak ki.

-De én igen.- emeltem fel tekintetem amit eddig  összekulcsolt kezeimen tartottam.