Az Elveszett Lány Esete| P.M.|

*23*

Beléptem a házba utánnam pedig Pietro. Próbáltam csendben eljutni a szobámig de nem jött össze. Hunter álmos arcát láttan meg ahogy szemét dörzsölve jön ki a szobájából.

-Szia Mad!- rohant ide hozzám majd átölelt.

-Szia Hunter.- mosolyogtam.

-Hát te?- tolt el magól majd rám nézett de tekintete átvándorolt a mögöttem ácsorgó fiúra.
-Ti?

-Jöttem összeszedni a ruhákat- mondtam majd hátranézten Pietrora. Furcsálltam hogy csendben van. Pedig egy nagy szószátyár.

-Pietro, Hunter Miles- mutattam bátyámra.

-Hunter, Pietro Maximoff- mutatttam be őket egymásnak.

-Nagyon örülök- nyújtotta a kezét Hunter de Pietro  csak egy lenéző pillantássa díjazta.

-Bár én is ezt mondhatnám- fonta kezeit keresztbe mellksasa elött.

Már épp megakartam szólalni amikor lépteket hallottam. A hang irányába kaptam a fejem majd elmosolyodtam. Szőke hajkoronája most gubancosan foglalt helyet a feje tetején. Száját elhagyta egy ásítás majd értetlenül kereste a hang forráspontját. Mikor meglátott elkezdett rohanni felém én pedig széttártam a karomat. A kislány kezeim közé ugrott majd átkarokta a nyakamat.

-Annyira hiányoztál!- fúrta nyakhajlatomba a fejét.

Válaszul csak megsimogattam a hátát. Éreztem hogy Madeline felemeli a fejét majd megszólalt.

-Összeszedtél valakit?- örömében egy ugráláshoz hasonló folyamatot hajtott végre a kezemben. Hunter összehúzott szemöldökkel tekintett rám.
Eltoltam magamtól a kislányt majd mélyen a szemébe néztem.

-Ő nem a barátom!- jelentettem ki neki pedig szomorúan legörbült a szája.

-Madeline Miles vagyok- hajolt át  vállam felett a lány majd apró kezét nyújtotta a mögöttem ácsorgó seggfejnek.

Nem nagyon számítottam rá hogy Pietro kezet fog rázni vele ezért tettem egy lépést előre de a fiú utánnam lépett és nagy tenyerét a lányéba csúsztatta.

-Pietro Maximoff- mosolygott a lányra.

-Nagyon örvendek- kuncogott a szőke majd odabújt hozzám.

*

-Érdekes a szobád!- ült le az ágyamra Pietro.

-Hogy érted ezt?- néztem rá értetlenül miközben a szekrényem aljából egy nagy táskát szedtem ki.

-Én egy rózsaszín szobát képzeltem el.- mondta amit én egy szemforgatással díjaztam.

-A hugomnak olyan.- válaszoltam flegmán.

-A hugodnak?- kérdezett vissza szinte rögtön én pedig félrenyeltem.

Nem válaszoltam, nem akartam. Lehajtott fejjel pakoltam a táskába a ruháimat. Éppen egy pólót hajtogattam bele amikor Pietro megragadta a kezemet.
Ránéztem de nem kellett volna. Arca eltorzult, szemivel aggódóan méregetett engem.

-Sajnálom- nézett még mindig szemembe.

-Azzal egy kicsit elkéstél.- cipzároztam be táskámat majd felvettem a vállamra és ránéztem a fiúra.

-Mehetünk?- kérdeztem mire ő is felállt.

-Mehetünk.