Az Elveszett Lány Esete| P.M.|

*5*

2 év múlva

Kettő év telt el azóta. Azóta amióta idekerültem. Ide, erre a rettenetes helyre. Egyszerűen szörnyű szó szerint.
Mikor arra gondoltam hogy ez egy álom nem volt igazam. Igen, szupererőm van de azon kívül semmi sem szuper. Idő közben megsebezett az egyik szörny majd ledobott a vízesésnél. Hogy finoman fogalmazzak fájt. Aztán másnap majdnem rám döntöttek egy tölgy fát. Egyre inkább úgy érzem hogy nem szeretnek engem a szörnyek. Pedig amikor rájöttem hogy megtudom védeni magamat azóta nagy fanjuk lettem. Mindenhol őket keresem, tudom én győzök.

Most meg itt ülök matracom amit a pár kilóméterre található házból loptam. Az elöttem lévő tűz ropogását hallgatom és azon gondolkozom hogy vajon látom-e még a családomat?

Hiányzik ahogy együtt reggeliztünk minden áldott reggel. Hiányzik az a luxus amiben akkoriban éltünk. A hajam elég régen látott fésűt. Hiányzik a szomszéd kutyája ahogy minden reggel megugatott iskolába menet. 

Egy halk reccsenés én pedig máris állok. Kezembe vettem az íjat és a nyilat majd felemeltem és a célpontot kerestem.

Sötét volt ezért nehezen vettem észre. Erre rásegített fekete haja és sötét szeme. Kezét védekezően felemelte, szája pedig "o" alakot formált. Bőre kisértetiesen fehér volt, mintha egy élőhalottal beszélnék. Egy kabátot viselt és egy egszerű farmert.

-Ki vagy?- szegeztem fegyerem a jövevényre.

-Hunter Miles. -nézett feltünően végig rajtam.

-És én kinek örvendhetek?- nézett rám sejtelmesen.

-Miért akarod tudni?- léptem hozzá közelebb az íjjal a kezemben.

-Talán mert én is bemutatkoztam?- kérdezte értetlenül.

-Ez itt nem így megy.- jelentettem ki majd letettem a fegyvert.

A fiú letette az eddig fenntartott kezeit a teste mellé.

-Akkor hogy?

-Hogy kerültél ide?- kérdeztem figyelembe nem véve az előbbi kérdését.

-Miért válaszoljak hogyha te sem válaszoltál?- ült le a tűz köré.

Utánoztam cselekedetét majd pár percnyi kínos csend ült közénk.

-Madison.- törtem meg  a köztünk lévő szinte tapintható feszültséget.

-Tessék?- emelte rám barna szemeit.

-Így hívnak.- sütöttem le a szemem. Nem szerettem a nevem.

-Sétáltam az erdőben. Én meg így kerültem ide. És te?

-Dettó- piszkáltam meg a tüzet.

-Mióta vagy itt?- kérdezte hirtelen, szerintem tartott attól hogy meddig kell itt maradnia.

-Nem régóta. Csak úgy repül az idő ha jól mulatsz.- utaltam arra hogy ez számomra egyeltalán nem szenvedés hiszen birtokomban áll egy szuper képesség, bár azt nem tudom hogy mióta vagyok képes erre.

-De nem tudod pontosan? Úgy körübelül?- próbált finoman rákérdezni de nem sikerült.

-Mint ahogy említettem nem lehet olyan rég óta. Hát nem is tudom. Úgy körübelül kettő éve vagyok itt.- rántottam vállat majd Hunter sokkolt arckifejezését bámultam.