Az Elveszett Lány Esete| P.M.|

*28*

Idő közben mint kiderült a fiú nem videót készített hanem liveolt.
Mikor betoppantam el is akartam menni de maradásra bírt. Megpaskolta a térdét, ezzel jelezve hogy hol akarja hogy üljek. Tudtam ha nem ülök a térdére, ölébe akkor lőttek a nyugodt délutánomnak. És most itt vagyok, a fiú szobájában és az ölében ülök. Bevallom rettentően rosszul érzem magam hiszen nem vagyok a barátnője de még a barátja sem.
Pietro keze derekamra csúszott amitől elkapott a hágyinger. Nem szeretem ha fogdosnak.

-És te mit gondolsz, bogaram?- nézett rám hátam mögül.

-Első, ne hívj így!- jelentettem ki közben felmutatva mutatóújjamat.

-Második.- kezdtem bele- ezt itt- fogtam meg a derekamon kévő kezét- vedd el vagy eltöröm.- toltam el mosolyogva jobbját.

-Harmadszor. Miről mit gondolok?- tártam szét kezemet értetlenül.

-Hát a jövőnkről. -kacsintott rám.

-Elöször is nekünk nincs jövőnk. Neked van és nekem. Nincs olyan hogy nekünk!- fordultam hátra és Pietrora néztem.

Tekintete semmit sem árult el de  szemében mégis megcsillant valami ismeretlen.

Visszafordultam  a kamerához majd tovább olvastam az üzeneteket. Volt köztük féltékeny, boldog, dühös, csalódott és hasonlók.

-Miért és hogyan jöttek létre a szörnyek?- olvasta fel Pietro a kérdést majd egyből rám nézett.

Fejemet lehajtottam és kezeimet szugeráltam. Agyam pörgözz, el mondjam-e az igazságot.
Ha elmondom akkor kitör a pánik és az okos emberek majd azt hiszik hogy egyszerű megoldása van a problémának. Ha nem mondom el akkor is kifog derülni később.
Fél szemmel az elöttem elhelyezkedő telefon képernyőjére pillantottam ahol egyre türelmetlenebb embereket láttam.
Egyre több kérdés volt és egyre több közelítette meg a valóságot.

Fejem lüktetett és a szemeim könnybe lábadtak.

-Mondd már!- olvastam el az utolsó üzenetet.

-Én vagyok az oka.- fakadtam ki.

A telefonon nem láttam több üzenetet. Leálltak, de milyen áron? Megtudták hogy én  vagyok az oka annak hogy ilyen életet kell élniük.

Pietro biztatóan megfogta a vállamat de lesöpörtem magamról a kezét. Felálltam az öléből majd kifelé indultam.

Ahogy kiléptem a folyosóra a nappali felé indultam. Beléptem a liftbe, megnyomtam a földszintre vezető gombot majd vártam. A lift ajtaja kínzó lassúsággal csukódott be és már indultunk is.
Mikor megállt kipattantam belőle és a konyhába indultam. Ott főztem magamnak teát majd kiöntöttem egy bögrébe és leültem az egyik székre.

Hihetetlenül sajgott a fejem és hányingerem volt. Kis idő után egy ember huppant le a mellettem lévő székre.

-Minden rendben?- kérdezte a fiú mire én megráztam a fejem.

-Semmi sincs rendben!- mondtam halkan, lehajtott fejjel majd a bögrém szélét néztem.