Az Elveszett Lány Esete| P.M.|

*18*

*Madison Mayfield szemszöge*

-Kopp-Kopp!- hallottam ajtóm elől.

-Gyere?- kiáltottam vissza értetlenül.

Az ajtó kinyitódott és megpillantottam a kettő leányzót. Wanda ahogy meglátott rögtön mellém kuporodott a földre, később Natasha is követte  cselekedetét.

-Sajnálom- szólalt meg Wanda.

-Te is láttad?- néztem a lányra aki csak halványan bólintott.

Remek.

-Nézd Mad. Ha ez megnyugtat én nem láttam semmit.- mosolygott a vörös, közben fejét vállamra döntötte. Arcomra egy kósza mosoly szökött.

*

Több mint kettő órája vannak itt a lányok. Azóta sokmindent megtudtam róluk. Natashát a Hydránál képezték ki, sok kínt élt át. Emelett Wanda és bátyja történetét is megtudtam. Nekik sem lehett könnyű.

-Ha most nem haragszotok lemegyek inni egy pohár vizet.- nevettem még mindig az előző viccen.

Ők csak bólintottak egyet mire én elindultam a konyha felé.

Nagy nehezen el is jutottam célomig majd egy poharat a csaphoz tartva engedtem magamnak vizet.

-Mit csinálsz ilyenkor?- hallottam egy hangot a hátam mögül.

Megfordultam és Pietroval találtam szemebe magam.

Válaszul csak felemeltem a kezemben lévő poharat mire ő csak megforgatta a szemét.
Közelebb jött majd mélyen a szemembe nézett.

-Én átlátok rajtad. Tudom hogy csak megjátszod.- jött még közelebb.

-Mond Maximoff- rajtam le a mosogatóba a poharat majd visszafordultam a fiúhoz aki egészen mögöttem állt már.

-Emlékszel mi történt legutóbb amikor beszélgettünk?- utaltam vissza a balesetre.

A fiú nem válaszolt de láttam arcán hogy emlékszik.

-Azt szeretnéd hogy újból megtörténjen?- néztem a padlót, nem akartam ránézni.

Pietro még mindig csak hallgatott.

-Én is így gondoltam.- mondtam és indultam volna kifelé a helységből de ő visszarántott.

-Nekem nem tudsz hazudni!- motyogta.

-Ó dehogynem! Jobban mint bárki- rántottam ki kezem a szorításából.

Megfordultam és elindultam ám a következő pillanatban meg is álltam, egy furcsa érzés kerített hatalmába.

Bizsergés futott végig a gerincemen. Bőröm libabőrös lett, szédültem. Végtagjaim elgyengültek, remegtek. Látásom elhalványult és egy kép ugrott be.
Az ötös.

*Pietro Maximoff*

Madison kiakart menni a konyhából de megállt. Gondoltam hogy csak viccből mondta azt hogy tud hazudni nekem. Vártam, hogy mikor fordult meg és kér bocsánatot. Önelégült mosollyal figyeltem a lányt. De nem fordult meg. Lábai remegni kezdtek.

-Madison?- sétáltam mellé de ő csak üres tekintettel bámult a semmibe.

-Madison!- kiáltottam rá de semmi.

A lány szeme fennakadt, hátradőlt. Elterült a földön. Hihetetlen hogy mennyire megtudja játszani magát.

Mellé sétáltam de nem guggoltam le. Ehelyett csak óvatosan belerúgtam egyet majd megszólaltam.

-Kellj fel!- mondtam de nem mozdult.

Madison furcsa módon kitartóbb mint gondoltam.

-Jólvan mára elég lesz, kislány!- rántottan fel a karjánál fogva de ő visszadőlt a földre.

Francba Pietro! Ez tényleg elájult!

Lehajoltam hozzá majd megfogtam hátát, térdhajlatát és felemeltem. Megfordultam és rohanni kezdtem a labor felé.

Furcsa, azt hittem nehezebb.