Az Elveszett Lány Esete| P.M.|

*16*

-Tessék?- nézett rám a vörös.

-Én tudok neki ártani.- mondtan határozottan.

-Wanda nem bírt neki ártani akkor te miért tudnál?- nézett rám Pietro.

Amióta itt vagyok azóta most elöször nézett rám. Eddig úgy csinált mintha itt sem lennék.

-Miért ne bírna?- tette fel a költői kérdést a zseni majd rám nézett.

-Madison abban a világban élt négy évig. Akkor miért nem tudná irányítani őket?- nézett még mindig engem mosolyogva.

-Hoho! Álljunk le egy kicsit! Ki beszélt itt irányításról? Nem csak annyit kell tennem hogy megölöm őket?- csattantam fel.

-Nem? Vissza kell küldened őket a helyükre.- közölte velem a tényt Steve.

-Az nem fog menni- álltam fel és kifelé indultam.

-Pedig muszáj lesz!- ordított utánnam Tony.

Kicsit furcsálltam hogy ilyen könnyen elengedett de mentem. Elértem az ajtóhoz és lenyomtam a kilincset. Nem nyílt.

Dühösen fordultam vissza a mögöttem rötyögő társasághoz. Tony rám mosolygott majd kacsintott egyet.

-Engedj el!- néztem rá.

-Nem. Segítened kell nekünk Madison! - jött közelebb Tony.

-Nem nem kell.- fontam kezeimet keresztbe mellkasom elött.

Vörös hajam a vállamra omlott így kicsikét belekubancolódott kezembe. Megpróbáltam kibogózni de nem jött össze.

-Nem vezsed észre hogy nem minden csak rólad szól?- termedt mellettem Pietro.

-Ki beszélt arról hogy minden rólam szól?- néztem fel rá.

-Itt ember életek forognak kockán!- csapott idegesen a levegőbe amitől én egy kicsit megilyedtem,  összerezzentem.
Összehúzott szemöldökkel tekintettem fel a fiúra.

-Meddig kellene itt maradnom?- kérdeztem Tonytól de még mindig Pietrot néztem.

-Addig amíg meg nem oldjuk a problémát.- mondta majd elkezdett valamit nyomkodni.

-A 78-as szoba lesz a tied.

-Én nem mondtam hogy itt maradok- vettem le tekintetem a fiúról és a férfira emeltem.

-Én ezt szűrtem le belőle- rántott vállat.

Idegesen kezdtem trappolni a lépcső irányában.

-Én a liftet választanám!- szólt utánnam Tony.

-Kapd be Stark! - ordítottam utánna.

-Stílus!- kiáltott fel Steve.

*

Igaza volt. Sokkal jobban jártam volna ha a liftet választom. Már vagy a harmadik emeleten sétálok át de még mindig csak a ötvenes szobáknál járok. Egyeltalán mi a francnak ennyi szoba? Mindig számítanak a hívatlan vendégekre?

Végre valahára felértem a hetvenes szobákhoz és kifulladva kezdtem sétálni a folyosón.

-76, 77, 78! - kiáltottam fel boldogan.

-Szia!- jött egy félénk hang mögülem.

Megfordultam és a barna hajú lánnyal találtam szembe magam.

-Szia?- néztem rá lepetten.

-Tudnánk beszélni?- biccentett az ajtóm felé.

Bólintottam és beengedtem. Mikor belépett rögtön az ágyamra ült és rám nézett. Megpaskolta a mellette lévő helyet mire én is leültem mellé.

-Miről szeretnél beszélni?- kérdeztem.

-A múltadról.- mondta majd rám emelte barna szemeit.