Szerencsére nem csak David jött, hanem Soojin is és elvileg Sung is tervben volt, hogy felvesszük. A kisbusz lent állt a mélygarázsban amit jött a fiúkért, így senki se vette észre, hogy én is velük tartok. Elsőként szálltam be a járműbe, mellém Namjoon szuszakolta be magát, mellé pedig J-Hope. Miután mindenki elfoglalta a helyét elindultunk a lakópark felé, én pedig az üvegnek döntöttem a fejemet. Odakint sűrű nagy pelyhekben esett a hó ami mindig elvarázsolt engem. Imádtam a hóesésben sétálni vagy csak ülni és nézni órákig.
A szüleim mindig aggódtak mikor én csak úgy céltalanul bolyongtam a városban esténként a szakadó hóesésben. Volt benne valami csodálatos és megnyugtató. Most ahogy elsuhantak mellettünk a hópelyhek erősebb lett bennem a honvágy. Oldalra néztem a mellettem bolondozó fiúkra és hirtelen irigyelni kezdtem őket. Igaz ők sem otthon vannak a szülővárosukban, de nekik Korea mégis az otthonuk. Összehúztam magamon a kabátot még jobban és szótlanul ültem végig az utat. Mikor megérkeztünk a fiúk egyből egymást kezdték dobálni hógolyóval, én viszont megálltam az autó mellett és felemeltem a fejem az ég felé. Behunytam a szemem és éreztem ahogy a hópelyhek rám hullanak. A hajam ki volt engedve és biztos voltam benne, hogy vizes lesz, de nem érdekelt. Csak álltam és élveztem a pillanatot. Elképzeltem, ahogy a Temze partján állok és erősebben szorítottam a szememet, nehogy elsírjam magam. Nagyon nehéz volt, bár ezt nem mondtam senkinek se. A legjobb barátnőm Lisa se tudta, nem akartam, hogy emiatt aggódjon. Bár sejti, hogy nem könnyű, mivel egy hétig próbált összevakarni azután, hogy megtudtam el kell jönnöm Szöulba. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy elsőre meg se hallottam, hogy valaki a nevemet mondja.
- Hope! Jössz? -kérdezte David egészen közelről
Kinyitottam a szemem és ránéztem, éreztem ahogy egy kósza könnycsepp legördül az arcomon, de rámosolyogtam.
- Persze, ne haragudj -töröltem le a kabátom ujjával az arcom
- Mi a baj? -kérdezte aggódva
- Semmi -vágtam rá
- Ne mond ezt kérlek, látom, hogy valami bánt -tette a kezét a vállamra
- Nincs semmi tényleg, csak kicsit honvágyam van. -mondtam őszintén
- Megértelek. Eleinte engem is rettentően gyötört a honvágy -mondta
- Tényleg? -néztem rá meglepetten
- Igen. Ti voltatok számomra a világ, minden hétvégét az apáddal együtt töltöttem. Nehéz szívvel hagytam ott őket. De van amikor megéri kockáztatni és belevágni az ismeretlenbe. Hidd el tudom piszok nehéz, de adj időt magadnak -mosolygott rám biztatóan
- Igyekszem, de kérlek te is adj nekem időt. Ez nagyon új nekem és amit adtál feladatot se tudom még, hogyan fogom megcsinálni. De nem fogok csalódást okozni ígérem -mondtam és átkaroltam magam
YOU ARE READING
Change my world (JJK)
FanfictionHope Morgan mindig Londonban képzelte el az életét és úgy gondolta semmi nincs ami miatt elmenne bárhova is. Azonban az élete másként alakul és Koreába utazik a nagybátyjához aki felajánlja neki, hogy legyen mellette gyakornok. A lánynak nincs válas...