Change my world (JJK)

27. rész

Jungkook szemszöge

Óvatosan cirógattam Hope haját miközben néztem ahogy alszik. Eléggé megviselte a múltnak a felidézése és nagyon nehezen tudott elaludni. Nem akartam felzaklatni a sebek feltépésével, de láttam rajta, hogy van valami ami nem hagy neki nyugtot. Azonban álmomban nem gondoltam, hogy ilyen súlyos titkot cipel magával. Egy nő nem érdemli meg, hogy ilyen szinten megalázzák, ráadásul pont az akiben bízott, a szerelme. Egyszerre éreztem undort és tömény gyűlöletet az iránt a két fiú iránt. Ráadásul még csak komoly büntetést sem kaptak! Mi az a felfüggesztett ahhoz képest, amit ők okoztak Hope lelkében? Egyáltalán hogy volt képes ezt tenni ezzel az angyallal? Csak remélni tudtam, hogy tudok segíteni neki azon, hogy ezt teljesen képes legyen maga mögött hagyni. Eddig sem akartam elkapkodni az első együttlétünket, de ezek után még jobban oda fogok figyelni rá, hogy fokozatosan szokjunk egymáshoz. Kicsit szorosabban húztam magamhoz és államat a feje búbján nyugtattam. Szerettem őt. Minden porcikámmal szerettem a karjaimban lévő lányt. Bármit megtennék azért, hogy boldog legyen, hogy az a gyönyörű ragyogás mindig ott legyen a szemében, ami miattam van. Önző voltam tudom. De az idol élet így is annyi lemondással jár. Nem, nem panaszkodom. Imádom, ez az életem. Viszont amióta Hope az életem részese lett rájöttem arra, hogy már nem csak a munka a legfontosabb. Persze nemrég jöttünk csak össze, de van amikor érzi az ember, hogy a másik nem ugyanolyan, mint a többi. Ha arra gondolok, mit éreztem Jia iránt, nos akkor az szinte semmi. Valahol belül pedig megijesztett ez az érzés egy kicsit. Mi van ha visszamegy Londonba egy nap? Nem tudnám elengedni.

- Kookh -suttogta nevem

Lepillantva Hope álmoskás tekintetével találtam szemben magamat és megijedtem, hogy talán én ébresztettem fel.

- Aludj tovább. -pusziltam bele a hajába

- Te miért nem alszol? -dörzsölte meg a szemét

- Nem tudok, ne haragudj felkeltettelek? -kérdeztem

- Hmmm -rázta meg a fejét – Egyszerűen csak éreztem, hogy még nem alszol.

- Honnan? -lepődtem meg

- Mert a legtöbbször mikor elalszol cukin bújsz hozzám és nem tartasz ennyire szorosan. -magyarázta

- Mennyit szoktál kukkolni, hogy így tudod? -húzódott mosolyra a szám

- Nem tudom, elég gyakran előbb kelek, mint te, szóval nem nehéz. -fordult felém teljesen és fejét a mellkasomba fúrta

- Nem tudok ellenkezni, mormota vagyok. -dőltem hátra a párnán

- Az én kis mormotám. -simogatta a mellkasom

- Hope ha azt akarod, hogy elaludjak ezt inkább ne -fogtam meg a kezét

- Ne haragudj. -húzta vissza a kezét rögtön

- Nem. szinte ösztönösen nyúltam utána, majd szembe fordultam vele – Nem azért mondtam, mert baj. Csak úgy érzem a mai beszélgetés után inkább nyugodt környezetre van szükséged.

- Nem kell kímélned Kook. Való igaz felzaklatott, hogy felidéztem, de nem akarom, hogy ez egy percig is hatással legyen ránk. Elmondtam és ennyi. El akarom megint felejteni. Sőt! Most végleg el akarom felejteni. Segíts, kérlek. Segíts, hogy elfelejtsem. -nézett fel rám

Hope szemszöge

Jungkook percekig nem mondott semmit, de szinte hallottam, ahogy pörögnek a gondolatainak fogaskerekei. Nem tudtam eldönteni, hogy azt mérlegeli mit mondjon, vagy azt, hogy mit tegyen. Végül mint kiderült utóbbin töprengett ennyit. Lassan felém hajolt, majd egy puszit adott a homlokomra, közben pedig óvatosan a hátamra döntött. Nem ellenkeztem egy percig sem, mert bíztam benne. Tudtam, hogy ő sose bántana meg, benne teljesen bíztam. Tekintetét végig rajtam tartotta, mintha azt nézte volna, mikor álljon meg, mikor lesz sok amit csinál. De nem volt az. Mellettem két oldalt támaszkodott meg az ágyon, majd fölém mászott, a lábaim közé feküdve. Nem mondom, hogy nem jöttem zavarba, de végül úgy döntöttem, hogy ezzel nem foglalkozom most. A pirulásommal úgyse tudok mit kezdeni, így nem is próbáltam meg eltakarni. Kook édesen megbökte az orrával az enyémet, miközben mosolygott a reakciómon.