22. rész

343 24 2
                                    

A következő napok viszonylag nyugodtan és eseménytelenül teltek, a fiúk rengeteget próbáltak, engem pedig elhavazott munkával a nagybátyám. Jungkookkal remekül megvoltunk, bár néha mikor nálam aludt csak arra volt már ereje, hogy befeküdjön mellém és már el is nyomta az álom. Az új album kiadása is közeledett és a turnéra is már teljes gőzzel készültek. Azután, hogy Hayoon és a másik két lány ki lett rakva a csapatból kissé aggódtak, hogy miként fogják őket helyettesíteni, de egész hamar sikerült betölteni az üres helyeket és ahogy elnéztem Namjoon elégedett volt a végeredménnyel. Szegény néha rettentő stresszes volt és hiába próbáltam bármivel nyugtatni képtelenség volt. Így egyszerűen csak megleptem őket néha a kedvenc kávéjukkal vagy ételükkel, amiken kis cetlikkel tudattam velük, hogy fantasztikusak és vigyázzanak Namjoon vérnyomására. Ez utóbbira magától a vezetőtől kaptam személyesen egy üzenetet amiben azt írta, hogy ő inkább Jungkook vérnyomásáért aggódik, hiszen amióta együtt vagyunk ki van virulva a srác. Felhívtam a figyelmét rögtön arra, hogy ne személyeskedjen, mert fiatalabb vagyok vagy sem, fenékbe billentem.

Ha már szóba került Hayoon, nem voltam részéről a legkevésbé se nyugodt. Se ő, se a bátyja az utóbbi időkben nem került a közelembe és ez a békesség már szinte nyugtalanító volt. Azt tudtam, hogy David és a fiúk menedzsere is elkapta őket egy kellemetlen beszélgetés erejéig, de senki nem volt hajlandó ennél többet elmondani nekem ezzel kapcsolatban. Ami rettentően bosszantott, mivel még Jungkook is be lett avatva. Közben pedig rólam volt szó inkább! Persze a nemtetszésem ki is mutattam a fiúk irányába és még Kookra is duzzogtam, mert ő se volt hajlandó bármit is mondani. Szóval ezáltal duplán voltak kétségeim az ügyet illetően.

Ez aztán egyik délelőtt be is bizonyosodott, hogy nem hiába aggodalmaskodtam. Ugyanis épp Seejin irodájába készültem vinni a turnéval kapcsolatos papírokat, amelyeket alá kellett volna írnia, amikor egyik sarkon a két említett személybe botlottam. Megpróbáltam rezzenéstelen arccal elmenni mellettük, de ahogy az várható volt, nem állták meg a dolgot.

- Remélem most boldog vagy, hogytönkre tetted az életünket. -szólt utánam Sungho

Nem akartam bajt ezért inkább válaszra se méltattam a dolgot.

- Nézd már, már válaszra se méltat minket. Ránk uszítottad a fél vezetőséget, még az apánk is ellenünk fordult, most meg játszod a sértett királylányt? -folytatta Hayoon

- Ami történt azt csak magatoknak köszönhetitek. -álltam meg

- Ha nem vagy nincs semmi. Szóval én még mindig úgy látom, hogy miattad van az egész. -indult meg felém Sungho

- Én meg úgy látom, hogy hamarosan be lesz verve a csinos képed ha egy lépéssel is közelebb mész hozzá! -szólalt meg egy hang mögülem

Megfordultam és először teljesen ledöbbentem, majd széles mosolyra húzódott a szám. Lisa!

- Te mégis kivagy, hogy bele szólsz ebbe? -kérdezte lekezelő hangon Hayoon

- Aki átrendezi azt a beképzelt koreai fejeteket ha nem szálltok le a barátnőmről. -jött mellém

- Remek még egy betolakodó kis senki angol. Már mindenkit beengednek ehhez a céghez? -mondta Sungho

- Nézd fiam, nem tudom, hogy titeket itt milyen illemre tanítanak, de minket odahaza arra nevelnek, hogy a nőkkel illik tisztelettudóan bánni. Ne okozz csalódást, hogy az itteniek ilyen bunkók. -fonta keresztbe a karját

- Mit tudtok ti az illemről. -köpte oda Hayoon

- Többet, mint ti ketten valaha is! -bukkant fel mögöttük Jimin váratlanul

Change my world (JJK)Where stories live. Discover now