2. rész

421 17 0
                                    

A kocsiban végig szótlanul ültem és hallgattam amit néha Soojin mesélt Szöul-ról, hogy mit érdemes tudni. Bólogattam mert nem akartam megsérteni azzal, hogy nem figyelek, de nem tudtam kiverni a fejemből a parkolóban látott idegent. Vajon ki lehetett ő? Az egyértelmű, hogy köze van a kiadóhoz, de az már kevésbé, hogy mit keresett a gépen? Biztos nem egy idol lehet, mert akkor kitört volna a tömeghisztéria még felszállás előtt. Vagy minimum eltérítették volna a gépet, hogy minél többet legyenek vele egy légtérben, talán addig repültünk volna, míg kifogy az üzemanyag. Ki tudja. Angliának is megvoltak a maga szupersztárjai és láttam már egy két dolgot, hogy mennyire meg tudnak őrülni az emberek, ha a kedvencük a közelükbe kerül. Akárki is volt az, muszáj voltam kideríteni. Ha másért nem, akkor azért, hogy odaadhassam neki a takarót. A szüleim arra tanítottak, hogy a kedvességet illik viszonozni. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy arra lettem figyelmes, ahogy a sofőr kinyitja előttem az ajtót amin addig könyököltem és így szinte majdnem kiestem a kocsiból, de végül az ülésben megkapaszkodtam az utolsó pillanatban. Soojin jót nevetett a bénázásomat látva, én pedig zavaromban lehajtott fejjel indultam meg a bőröndöm felé.

- Hol vagyunk egyébként? -néztem körbe

- Hannam the hill a kiadótól sokan laknak ebben a lakóparkban, David nemrég költözött ide. Sokáig nem akarta elfogadni, de miután 1 éve befutottak a fiúk, már beadta a derekát. -magyarázta

- A fiúk? -néztem rá

- Majd később elmagyarázok mindent sorjában. Most gyere menjünk fel -mosolygott rám

- Rendben -bólintottam és követtem

Nem hazudok amikor azt mondom, hogy egy elképesztően szép környéken voltunk. Nem is gondoltam volna, hogy a nagybátyám ilyen helyen lakik. Soojin csak türelmesen nézte, ahogy én mindent megbámulok az épületen belül is.

- Látom elnyerte a tetszésedet -lépett ki előttem a liftből

- Nagyon! Otthon mi egyszerű körülmények között élünk, de ez valami hihetetlen! -néztem rá

- Akkor a lakás még jobban fog tetszeni – nyitotta ki előttem az ajtót

Ahogy beléptünk egy hatalmas előtérben találtam magam. A padló gyönyörű járólap volt, jobb oldalt pedig egy lépcső vezetett fel az emeletre, ami fehér és bézs márványból lehetett. Elengedtem a bőröndöm és körbeforogtam, hogy mindent láthassak. El se tudtam hinni, hogy ott fogok élni a következő hónapokban. Az előtérből egy hatalmas nappali nyílt, ahol egy L alakú szintén fehér kanapé volt, előtte ízléses kis üveg asztal, a falon egy hatalmas tv és az egészhez társult egy lélegzetelállító terasz. Az egész fal üvegből volt és így a kilátás valami pazar volt a városra. Ahogy elnéztem a bácsikám – vagy a felesége –, az egyszerű stílus híve lehetett, mert mindenhol a szolid elegancia tükröződött vissza. A konyhában, az emeleten és még a szobában is amit kaptam. Aminek a legjobban örültem, hogy a szobámhoz szintén tartozott egy hatalmas terasz. Szinte magam előtt láttam, hogy ott milyen jókat fogok üldögélni esténként ha lesz időm és energiám. Bevittem a szobába a bőröndöm és leültem az ágyra. Alaposan szemügyre vettem mindent és azt se tudjam hol kezdjem.

- Sung később fog csak hazaérni, addig nyugodtan ki tudsz pakolni és elrendezni a dolgaid. -mondta Soojin az ajtóban állva

- Ő David felesége? -kérdeztem

- Igen, ő rendezte be neked ezt a szobát, korábban vendég szobaként használták -magyarázta

- Igazán nem kellett volna miattam ennyit fáradozni -jöttem zavarba

Change my world (JJK)Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon