24. rész

378 19 0
                                    

Jungkook szemszöge

A kocsiban Hope vállának dőlve néztem amint Namjoon próbál beszélgetést kezdeményezni több kevesebb sikerrel. Bár nem egy esetlen ha udvarlásról van szó, de Minjung óta szinte árnyéka önmagának amikor lányokról van szó. Nem mondom meg tudom őt érteni, Jia után én is azt hittem, hogy nem fogok tudni senkibe se beleszeretni újra. Akkor úgy gondoltam, hogy mellette akarok lenni örökre és vele megtenni az utat amit az élet kijelölt számomra. Azonban hamar kiderült, hogy nem vagyunk egymáshoz valók. Én jobb szerettem volna diszkréten kezelni a kapcsolatunkat és először megismerni egymást, aztán világgá kürtölni. Nem azért mert szégyelltem volna, ellenkezőleg. Jia is idol és ez így még nehezebb volt köztünk. Amikor az első képek megjelentek rólunk mindkét rajongótábor konkrétan felrobbant. Főleg, hogy Jia ezt a személyes Twitter profilján tette. A Big Hit nem tudott mit tenni, mert nem volt olyan opció ami jó lett volna. Tagadni meg nem akartam, hiszen fülig szerelmes voltam és bár hibának tartottam én is így megosztani a dolgot, örültem, hogy ő is szeret annyira, hogy felvállal. Idővel aztán feltűnt, hogy más fiúkkal is nagyon jól megtalálja a közös hangot, talán még jobban is, mint kéne. Magyarán megmondva megcsalt fűvel-fával ahogy a kapcsolatunk révén ismertebb lett. Jimin és Jin voltak azok akiknek elsőre szemet szúrt a dolog, de szegények hiába beszéltek a makacs fejemnek. Képtelen voltam elismerni, hogy valóban csak kihasznál. Pedig mennyire igazuk volt, istenem! Teljesen összetörtem, mikor rájöttem mi folyt mindvégig a hátam mögött. Az edzésbe, próbákba és munkába menekültem. Amikor Londonba utaztam teljes titokban, akkor is munka ügyben mentem. Bár akkor már túl voltam a Jia okozta csalódáson, de addigra már a munka lett az életem, hiszen más nem volt.

Akkor pillantottam meg a repülőn az én angyalomat. Olyan elveszettnek tűnt, ahogy az ülésen kuporgott egymagában. Nem tudtam róla levenni a szememet, teljesen elvarázsolt, viszont túl gyáva voltam ahhoz, hogy odamenjek hozzá és megszólítsam. Főképpen azért, mert nem sejtettem, hogy tud-e koreaiul. Mert nekem az angol nyelvtudásom lássuk be, még nagyon gyerekcipőben jár.

Mondanom se kell mennyire meglepődtem, mikor megláttam őt a Big Hit garázsában Soojin mellett. Tudtam, hogy ez egy jel arra, hogy meg kell őt hódítanom, hiszen már elsőre teljesen elvarázsolt. Az a puha és selymesnek tűnő hosszú, szőke haja, az igéző kék szemei amelyek rabul ejtettek, egyszerűen képtelen voltam távol lenni tőle.

Emiatt talán még jobban frusztrált, hogy látványosan kezdett kerülni miután Hayoon bejött egyik próba után és úgy csinált, mintha közünk lenne egymáshoz. Úrég, ha van idegesítő ember a Földön akkor az a lány az! Nem ért a szóból, hogy nem akarok tőle semmit.

Lepillantottam az összekulcsolt kezeinkre és elmosolyodtam a gondolatra, hogy most már Hope a barátnőm és egymáshoz tartozunk. Mert ahogy ő az enyém, úgy én is az övé vagyok teljesen. Az elmúlt héten szinte nem is aludtam otthon, nem akartam nélküle ágyba bújni. Annyira jó érzés volt, hogy valaki van mellettem aki szeret és elfogad olyannak, amilyen vagyok. Hope megértette, hogy a munkám sajnos mindig az első marad az életemben, nem csak a rajongók és magam miatt, de a fiúk végett is. Na meg persze szinte sejtettem, hogy ha mégis elhanyagolnám a bandát, Jin olyan atyai vagy inkább anyai szent beszédet lenyomna nekem a Big Hit előterében, amit még Angliában is hallanának. Félre ne értsen senki, imádom és tisztelem Jint. Ha meg is tenné ezt akkor se lennék képes rá neheztelni, mert tudnám, hogy igaza lenne. Persze Hope mellett ettől nem kellett aggódnom, ő volt az aki mindig figyelt rám és ha szükség volt rá, ágyba parancsolt, mondván pihennem kell. Jia ezt se tudta elfogadni és mindig hisztizett amikor csak annyi erőm volt, hogy beessek az ágyba. Hope ezt is különlegessé teszi az apró simogatásokkal, csókokkal és ahogy az ölelésébe von.

Change my world (JJK)Onde histórias criam vida. Descubra agora