29. rész

230 18 7
                                    

Hope szemszöge

Nem hazudok mikor azt mondom, hogy Jia minden ötletemet leszólta, amit hozzátettem a dolgokhoz a megbeszélés során. Azonban engem egy percig sem zavart, hogy saját magát járatja le, miközben mindenki másnak tetszettek a javaslataim. A sokadig alkalom után már olyan szintű lehurrogást kapott, amiért elégedetlen a dolgokkal, hogy majdnem felnevettem. Nevetséges volt amit leművelt és már mindenki ment volna a dolgára, senki nem ilyen hosszúra tervezte ezt a megbeszélést. Végül inkább nem formáltam véleményt, helyette Jiára mutattam, hogy átadom neki a szót, hiszen ő úgyis jobban tudja, mint én. Na ebből az lett, hogy David megelégelte az egészet és kifejtette, hogy ahogy a fiúknál anno több koncepció készül majd és úgy lesz kiválasztva az egyik. Viszont megelőzve a vitát, hozzátette, hogy név nélkül lesznek bemutatva a tervek. Pont a viták elkerülése végett, hiszen ha tudná melyik az enyém biztos zsigerből utasította volna el. Mit mondjak, nem fűlött a fogam ahhoz, hogy ennek a lánynak bármit is csináljak, de annál jobban vágytam arra, hogy az enyémet válassza majd. Ennek örömére megfogadtam, hogy utána járok eddig milyen albumai voltak és megpróbálom a legjobbat kihozni a dologból. El fogom taposni a lányt és még mellette muszáj lesz elismernie a tudásom.

Végül 3 óra üldögélés után felállhattam a székből, már azt hittem ott fogok megöregedni. Kifelé menet Jia felhúzott orral ment el mellettem, én pedig csak a fejem ráztam. Nagyon érdekelt volna, hogy miért viselkedik úgy, mintha minimum elvettem volna tőle Kookot, Elbaszta, el kéne fogadnia, hogy azután amit művelt, nem fog kelleni neki. Unottan indultam el vissza az irodámba, mivel láttam, hogy a nagybátyám leállt beszélgetni a marketingesekkel, nem akartam őt zavarni. Amúgy is neki akartam állni a munkának minél előbb, amíg voltak ötleteim. 

Jungkook szemszöge

Idegesen töröltem a sokadik üzenetet amivel Jia bombáz egész nap. Nem tudom mit nem értett meg azon, hogy nem vagyok rá kíváncsi. Egyértelműen megírtam neki, hogy menjen vissza oda ahol eddig volt, nem hiányzott senkinek. Nagyon jól tudtam, hogy nem magától jött rá arra, hogy új kapcsolatom van. Sungho és Hayoon kezdett rettentően idegesíteni, mivel ők uszították rám a kedves exem újra. Pontosan tudták, hogy ők már nem tehetnek semmit, mivel meg lettek elég rendesen fenyítve a vezetőség által. Ezért folyamodtak ehhez a módszerhez. Ez pedig rettentően felidegesített és bár nem kellett volna tudom, de egyik nap elkaptam Sunghot. Épp a sminkesektől jött ki, amikor sikerült a folyosón utolérnem.

- Áh a mi kis golden maknaenk. Minek tisztelhetem eme váratlan felbukkanást? -vigyorgott rám idióta módon

- Azt ajánlom, hogy fejezzétek be azt amit a húgoddal műveltek. -néztem rá

- Oh miért mit is csináltunk? -játszotta a hülyét

- Jia tudom, hogy nem a semmiből bukkant fel. -szívem szerint bevertem volna neki egyet

- Azt hittem örülni fogsz, hogy újra láthatod. -sóhajtott fel drámaian

- Pontosan tudod, hogy mi történt közöttünk. Szóval nem kell a színészkedés. -vágtam rá

- Pedig annyira oda voltál érte. Annyira bele voltál zúgva, hogy azt se vetted észre ami az orrod előtt történt. -dőlt neki a falnak

Néztem az az önelégült fejét és tudtam, hogy most nem arra gondol, hogy Jia megcsalt mindenkivel konkrétan. Pár percig kattogtam, majd hirtelen egy olyan gondolat lepte el elmém, amire soha nem gondoltam volna.

- Szóval neked is megvolt Jia. -szűrtem ki a fogaim között

- Azta! Ennyi idő után csak leesett! Nem mondom, lehet te vagy a golden maknae, de ahhoz képest elég lassú és ostoba vagy. -vigyorgott rám

Change my world (JJK)Waar verhalen tot leven komen. Ontdek het nu