10. rész

418 22 4
                                    

Hétfőn kicsit izgultam munkába menet. Az volt az a hét amikor eldől, melyikünk munkáját választják majd. Volt még két napunk és én nem adtam meg a legkisebb lehetőséget se Sunghonak, hogy keresztbe tehessen. A hétvégén a fiúkkal is beszélgettem vagyis pontosabban Jimin kiderítette a telefonszámom Davidtől és üzenetekkel bombáztak. Nagyon unatkozhattak a sok vicces képből meg videóból kiindulva. Még tartoztam egy magyarázattal nekik, Suga megígérte, hogy nem mond semmit, de Jimint és J-Hope-t még meg kellett nyugtatnom magyarázattal. Mivel nem volt ötletem mivel engesztelhetném ki őket elmentem délután folyamán Soojin-hoz. Gondoltam ő mégis jobban ismeri őket, mint én. Balszerencsémre épp Jungkook sminkjét csinálta. Mikor megláttam sarkon akartam fordulni, de Soojin gyorsabb volt és intett, hogy menjek nyugodtan be. Nem volt más, becsuktam magam mögött az ajtót és leültem ugyanoda ahol akkor ültem mikor Jimint sminkelte. Persze a tükörben látott maga mögött Jungkook és amíg Soojin nem végzett vele végig engem nézett. Próbáltam állni a tekintetét, de láttam a tükörképem, hogy elvörösödök, így inkább a telefonomat kezdtem babrálni. Mikor végzett széles mosollyal állt fel és köszönte meg Soojin munkáját.

- Na most, hogy kiflörtöltétek magatokat és elment a szépfiú mesélj, miben segíthetek? -ült le velem szemben

- Én nem is flörtöltem vele. -motyogtam

- Nem, de ő igen és te meg viszonoztad, másként nem néztétek volna egymás kitartóan. Na de mesélj. -dőlt előre

- Elképesztő vagy. Na de amiért jöttem az, hogy kicsit megbántottam a fiúkat, de főleg J-Hope és Jimin vette a lelkére. Mivel tudnám szerinted őket kiengesztelni? -kérdeztem

- Nem egyszerű. J-Hope nagyon a szívére tud venni mindent. -gondolkodott

- Jaj nekem. Azért csak van valami. -dőltem hátra

- Persze főzz nekik valamit, nagyon imádják a hasukat. -nevetett

- Főzzek? Én? Koreai ételt? -döbbentem le

- Segítek ha gondolod. -nézett rám

- Jézus, mibe keverem magam. Rendben legyen, holnap megcsináljuk. -álltam fel

- Majd én bevásárolok és felviszek mindent a fiúkhoz. Ott megcsináljuk. -nyújtózott

- Megbeszéltük. Ha végeztem lemegyek hozzájuk és a vacsi előtt megmagyarázom nekik. -mondtam

- Rendben, de azért majd nekem is elmondhatnád. Kíváncsi vagyok mivel sikerült megbántanod őket. -nézett rám

- Majd. Idővel megtudod te is. -mentem ki a folyosóra

Azonban alig mentem pár lépést, amikor valaki elkapta a karomat. Visszafordulva Sunghoval találtam szemben magam. Megpróbáltam elrántani a kezemet, de olyan erősen szorította, hogy képtelen voltam megmozdítani.

- Neked mégis mi bajod van? -kérdeztem

- Oh ne játszd az ártatlan. Láttalak odabent Jungkookkal, ahogy néztétek egymást! -rántott magához közel

- Nem értelek. -léptem egyet hátrébb

- Így akarsz nyerni? Hogy összemelegedsz azzal a kölyökkel? -kérdezte

- Mi van? Te beteg vagy esküszöm! Semmi nincs köztünk! -mondtam

- Ne akarj átverni engem! Tudom jól mire megy ki az egész. -lökött neki a falnak

- Na jó ebből elég volt! -löktem meg a fiút és elléptem a faltól – Ne merj még egyszer hozzám érni! -emeltem meg a hangom

- Szóval játszani akarsz. Rendben, legyen! -lépett közelebb

Change my world (JJK)Where stories live. Discover now