A Négy bolygó hercegnője /Befejezett/

4

Dinova várakozóan nézett rám.

- Gyere, körbevezetlek. Mit szeretnél látni, principessa?

Zsongott a fejem, legkevésbé a hely érdekelt most.

- Azt se tudom, hol vagyok. Egyébként is végig kell gondolnom, amiket hallottam.

Vállat vont, nem erőltette.

- Ha kérdésed van, szólj nyugodtan.

Csak legyintettem, majd mindketten hallgatásba temetkeztünk. Mindössze egy-egy szót mondott, hogy tudjam, mit is látok éppen.

Kiderült, hogy egyenesen a főhadiszállásra hoztak, annyira biztosak voltak benne, hogy csatlakozom. Igazság szerint nem nagyon tudtam figyelni, ahhoz még nem volt elég tiszta a fejem. Végre a szobámat is elértük.

Rögtön beleszerettem. Sziklából volt kivájva, mint a legtöbb helyiség idelent. A padlót vastag szőnyeg borította. Kis kandalló is várt rám, egyelőre hidegen, de ezen gyorsan változtattam. Ekkor vettem észre, hogy Dinova valamikor eltűnt mellőlem, csak észre sem vettem, úgy el voltam merülve. A kandalló előtt két fakarosszék. Az egyik sarokban íróasztal, vele szemben ágy, mellette ruhásszekrény. A fotelek kárpitja, az ágytakaró és a szőnyeg ugyanabban a sötét narancs színárnyalatban pompázott. Egy szabad falrészhez létrát támasztottak, ami egy jóval modernebb fürdőszobába vezetett. Egy pillanatra elméláztam, hogy mégis miképp vezették be a vizet egy barlangba, de végül elvetettem a kérdést. Az utolsó helyiség legnagyobb meglepetésemre egy kis konyha volt. Tulajdonképpen nem is egy szobát, hanem egy komplett lakást kaptam.

Hirtelen ólmos fáradtság tört rám. Hezitálás nélkül lemásztam (szinte leestem) a létrán, és úgy ahogy voltam csak bedőltem az ágyba.

***

Váratlanul ébredtem fel. Eltartott egy darabig, amíg rájöttem, hogy hol is vagyok. Az idegen környezet fojtogatott. Szabad levegőre volt szükségem.

Nem egyszer eltévedtem mire kiértem. Kiléptem a barlang elé. Éjszaka volt. Az ég telis-tele volt csillagokkal. Sétálgatni kezdtem, de frusztrált, ahogy magamon éreztem az őrök tekintetét. Újra és újra végigpörgettem a napot a fejemben, amíg rá nem jöttem, mi segítene.

Kívülről valószínűleg minden logikát nélkülözött, ahogy lefagytam, majd megfordultam, és egy hang nélkül elkezdtem felmászni a sziklára. Ahogy felértem, megkönnyebbültem. A fent fújó szél kitisztította a fejem. Leültem a peremre, lábaimat a semmibe lógáztam. Már épp kezdtem teljesen jól érezni magam, amikor harckészültségben ugrottam fel, a mögülem jövő lépések zajára.

- Téged aztán nehéz készületlenül találni – szólalt meg egy túlontúl ismerős hang.

Megnyugodva fújtam ki a levegőt.

- Csak te vagy az, Dinova?

- Megsértődhetnék, de nem teszem. Ellenben te úgy nézel ki, mint aki szellemet látott. Talán megijesztettelek? – Szeme vidáman csillogott.

- Álmodozz még – feleltem unottan. – Egyáltalán mit keresel itt?

Azt hittem megint elvicceli, de meglepetésemre komolyan válaszolt.

- Nem tudtam aludni, és ilyenkor gyakran feljövök a csillagokat nézni. De ezt én is kérdezhetném tőled. Miért jöttél fel, principessa? – Az utolsó szavakat egészen a nyakamba suttogta. Megborzongtam, majd egyszerűen hátrébb löktem.

- Végig kell gondolnom pár dolgot.

Bólogatni kezdett, úgy tett mintha teljesen értené.

- Gondolkozni akartál, ezért kerestél egy több mint tíz méteres sziklát, és felmásztál rá. Teljesen logikus. Előbb hiszem el, hogy leugrani készültél, minthogy a gondolataidba mélyedsz.

Úgy tettem, mintha komolyan venném, de belül éreztem, hogy megint egyre idegesebb vagyok.

- Nem gondolod, hogy az öngyilkosságnak választhatnám könnyebb módját is?

- Mesélj, gyakran szoktál ezen gondolkozni?

Itt szakadt el nálam véglegesen a cérna. Ráförmedtem.

- Mondd, tulajdonképpen mit keresel az életemben állandóan?

Elmosolyodott, újfent rajtam szórakozott. Zseniális, legalább vidám élete lesz egy darabig.

- Idegesítelek talán?

A szememet forgatva válaszoltam.

- Nem, dehogy. Csupán megláttalak, és kedvem lett volna az általad emlegetett rövidebb úton lemenni.

- Hízelgő. A fáradtság teszi, vagy alapból is ennyire gunyoros vagy?

Figyelmen kívül hagytam a kérdését, nem hagytam, hogy elterelje a figyelmemet a sajátomról.

- Nem válaszoltál - mutattam rá -, pedig én komolyan kérdeztem. Állandóan. Harmadszor találkoztam veled, és harmadszor fordult fel az életem.

Megmerevedett egy pillanatra, halkan tette fel a kérdését.

- Hogy érted ezt?

- Először öt évesen, az árvaházban. Nem emlékeztem, hogy beszélgettünk volna egyszer is, de ott voltál, mielőtt nevelőszülőkhöz kerültem, ami elég nagy változás. Egy. Aztán...

Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, a szavamba vágott.

- Aztán amikor voltaképpen ellened is merényletet követtem el, mivel azokhoz kerültél az árvaházból, akikhez. Merényletet, ami két életet követelt, és teljesen tönkretett egy harmadikat. Emellett a tiédet se könnyítette meg negyedikként. Kettő. - Hangjában elképesztő mélységű önvád csendült, szemeiben fájdalom és harag lobogott. Azt hiszem, magára volt dühös, ennek ellenére most először megrémültem tőle. - Harmadik alkalommal aztán végképp mindent elrontottam. Boldog voltál, tudtad, mit akarsz elérni az életedben, de jöttem én. Elraboltalak és beledobtalak egy ügybe, amit nem te választottál, gyakorlatilag az ellenkezés leghalványabb esélye nélkül. Valóban, ha én nem avatkozok bele az életbe, most munkát keresnél, nem szóbeszédeknek járnál utána. Mert ezek pletykák. Pletykák, amik meghatározzák a négy bolygó sorsát. Három. Ez érdekelt, principessa? Ezért vagy most itt. Mi, akik itt vagyunk, magunk választottuk ezt az ügyet, de te nem.

Megpróbáltam közbeszólni, lenyugtatni, de esélyem se volt.

- Di...

- Elmondjam, hogy én miért vagyok itt?

Tétován bólintottam, már teljesen elvesztem. Túl sok volt ez így egyszerre.

- A szüleim hűek voltak a királynőhöz, és ez nyílt titok volt. Magasrangú nemesek voltak, így veszélyt jelentettek a királyra. Álindok, balszerencse? Annyi mód közül választhattak, hogy hogyan tegyék el őket láb alól. Zsoldosok pénzért megölték őket. Apám megérezte a veszélyt, ezért berakott az árvaházba, mintha csak az utcán talált volna. Szerintem ismerte Árnyék tatát valahonnan, aki később a szárnyai alá vett. Évek múltán egyszer információkat kapott, hogy a nevelőszüleid ellen támadás készül, gondolom, hasonló indokkal, mint annak idején ellenünk. Én voltam az egyetlen, aki beépülhetett úgy, hogy ne gyanakodjanak. Igyekeztem megakadályozni, hogy a fosztogatás mellé vérontás is társuljon, de te tudod a legjobban, hogy mi történt. Szóval ezt keresem az életedben. Egyéb kérdés? - Maró gúnnyal kérdezte félig saját magától. Időközben teljesen elfordult tőlem, összefont karral állt a peremen, mereven előre bámult. Nagyon bánthatta az egész, ha újra visszatért a kérdésem megválaszolására. Ő csak a hibákat látta, és ezen meg kellett próbálnom változtatni.

- Köszönöm - mondtam csendesen.

Keserűen felnevetett, minden öröm nélkül.

- Mit? Hogy elraboltalak? Hogy tönkreteszem az életed?

Mielőtt válaszra nyitottam a számat, eszembe jutott, hogy állíthatnám le a kitöréseit, és tudtam, mit kell válaszolnom ehhez.

Üdv újra! Bonyolódik a dolog, kiderült, hogy vannak gubancok a múltban is bőven, emellett Dinova sem csak gúnyolódni képes. Ha véletlenül elnyerte a tetszésed a story, nyugodtan hagyj nyomot kommentben, vagy csak nyomj rá a vote-ra.

Until the next chapter and the next secret: Narissza