Követtem Dinovát, aki időközben elengedte a karom. Hosszú, csendes folyosókon mentünk végig. Alig néhányan jöttek csak szembe, de valószínűleg hallották, hogy engem küldtek a küldetésre, mivel kíváncsian mértek végig.
Épp azon gondolkodtam, hogy Dinova vajon mit szeretne, mikor megálltunk. Meglepődve ismertem fel a helyet.
- Hogyhogy a szobámhoz jöttünk? - kérdeztem.
Ő csak vállat vont.
- Itt tudunk a legnagyobb nyugalomban beszélni - felelte.
Benyitott. Láthatóan ismerte a terepet, otthonosan mozgott. Begyújtotta a kandallót, majd leültünk a karosszékekbe. A szobát gyorsan felmelegítő lángokat néztem, mielőtt megszólaltam.
- Miről akartál beszélni? - kérdeztem.
- Vasziliszáról - jött a válasz, amitől a helyiség sokkal sötétebbnek és hidegebbnek tűnt.
- Hogy érted? - Magam is éreztem, hogy a hangom bántóan közönyös, de furcsamód nem tudott érdekelni.
- Csak hadd meséljek róla egy kicsit! - kérte szelíden.
Vállat vontam.
- Csak nyugodtan, van időm.
- Köszönöm - megeresztett egy mosolyt. Megkönnyebbültnek tűnt, lehet, hogy félt az elutasítástól. - Hallottál már a Szibra leghíresebb, leggazdagabb és legbefolyásosabb családjáról, a Maszfisztról?
Értetlenül néztem rá.
- Ki nem?
Ötletem se volt, honnan jött ez a téma. Maszfiszt Pellenisz, az eleve befolyásos család feje az első ember volt a király után.
- És a lányukról?
- Arra gondolsz, aki megszökött, vagy a húga?
- Aki megszökött. Hogy hívják? Gondolkozz! - Hangja sürgetővé vált, mintha hirtelen szorítani kezdett volna az idő.
A homlokomat ráncoltam.
- Huh. Nevekből sose voltam jó. Hogy is van? Azt hiszem, Lartia. Nem, várj, mégsem. - Megráztam a fejem. - Lartia a húga. Vaszilisza! Ez az! Maszfiszt Vaszilisza. De még mindig nem értem, miért... - Hirtelen beugrott valami teljes képtelenség. - Azt akarod mondani, hogy ő lenne? Az nem lehet! Képtelenség!
Felvonta a szemöldökét, fejét oldalra billentette.
- Miért lenne?
Hitetlenkedve megráztam a fejem.
- Ő évekkel ezelőtt megszökött otthonról, majd kicsivel később meg is halt!
- Na, ja. Ebből annyi igaz, hogy megszökött.
- Megtalálták a holttestét.
- Legalábbis elhitették.
- Elhitették? Hagyjuk már!
Nagyot sóhajtott, erőt gyűjtött, hogy folytassa a győzködésemet.
- Na, jó. Mondj egy indokot, hogy miért nem hiszed el?
Dühösen fújtam egyet.
- Miért lenne jó nekik bármire is?
- Szerinted? Az egyik, ha nem a legrangosabb család idősebb lánya megszökött, és a bolygókon kóricál? Ez már önmagában megérné megpróbálni eltussolni, bár annyira azért nem, hogy a halálhírét keltsék. Kevesen tudják, azonban Vaszilisza egynéhány államtitok birtokában lépett le otthonról. Ezt pedig nem hagyhatták. Sejtették, hogy ha elhitetik, hogy halott, nem nagyon fog az utcán sétafikálni, kiadni a mocskos titkokat, ők azonban a felszín alatt nyugodtan kereshetik tovább. Arról valószínűleg nem tudnak, hogy a kormány ellen kezdett szervezkedni, méghozzá nem is akárhogy.
Csak pislogni tudtam, annyira megleptek ezek a dolgok. Dinova folytatta.
- A sértéseit meg kérlek, próbáld figyelmen kívül hagyni. Nem sokan vagyunk ennyire fiatalok. Ő már évek óta itt van, biztonságban, és Árnyék tata nagyon óvta. Sokáig azzal tartotta vissza a bevetésektől, hogy nincs még elég tapasztalata, nem elég felkészült. Erre nem sokkal azután, hogy először elengedte, megjelensz te, és a második nap az elmúlt évek legfontosabb küldetésére mész. Ez pedig érthetően dühíti.
A hallottak elgondolkoztattak. Valami szöget ütött a fejembe.
- Tulajdonképpen én hogyhogy megyek?
- Tény és való, hogy tapasztalatod nincs, de edzett vagy. A tömegbe be tudsz olvadni, ami megkönnyítheti az információszerzést. A helynek a környezeti adottságaival is abszolút tisztában vagy. - Hirtelen elhallgatott. Úgy éreztem, van még valami, amit nem akar elmondani, így rákérdeztem.
- Ennyi? - Nagyot sóhajtott, valószínűleg beletrafáltam.
- Nem teljesen. Árnyék tata nem akarta volna rögtön elmondani, ha nem kérdezősködsz ennyit, de segíteni akar.
Elakadt a lélegzetem, a szemem kikerekedett, ahogy a remény halvány nyomát éreztem. Csendesen kérdeztem.
- Miben?
Dinova rám mosolygott, a szívem őrülten vert, éreztem, hogy jó helyen kapizsgálok.
- Segíteni akar fellelni a szüleid nyomát. De ezt nem tudod megtenni, nyomok után keresgélni, ha csak itt ülsz, és próbálsz felkészülni, és...
- Köszönöm! - szakítottam félbe, és mást már nem bírtam kinyögni. A könnyeim folyni kezdtek, de nem érdekelt. Dinova talán sejtette miért sírok, talán nem, de mindenesetre közelebb jött, és bátorítóan átölelt, a hátamat simogatta, várta, hogy kicsit megnyugodjak. Lassan felszáradtak az arcomon folyó könnycseppek, de úgy maradtunk. Arcom a vállába fúrtam, valamiért nem mertem a szemébe nézni. Lassan felemeltem a fejem. Közel volt hozzám az arca, bársonyos tekintete szinte simogatott, száját szólásra nyitotta.
- Princi... - kezdte halkan suttogva, azonban az ajtó kicsapódott.
Az éles hangra rögtön szétrebbentünk. A mindenről megfeledkező, meghitt légkör azonnal odalett. Valamiért úgy éreztem, mintha a belépő Vaszilisza valami fontosat zavart volna meg.
- Hát itt vagytok! - az eddigi nyugalom után a szőke lány hangja feleslegesen hangosnak tűnt. - Te jó ég! Ti meg mégis mit csináltatok itt? - folytatta kíméletlenül Vaszilisza. - Nem is érdekel tulajdonképpen. Talán jobb, ha köztetek marad. Gyertek, megbeszélés van. Hogy miért én lettem a futár? - morogta a végét már csak magának, miközben becsukta az ajtót.
Újra kettesben maradtunk Dinovával, azonban egyikünk sem szólalt meg. Letelepedett közénk egyfajta kényelmetlen csend.
- Mit akartál mondani? - törtem meg végül az egyre kínosabb hallgatást, bár magam sem hittem, hogy válaszolni fog.
- Semmit, nem érdekes. Majd később elmondom - feltápászkodott a karosszékből, majd a kezét nyújtotta, hogy felhúzzon. - Gyere, mennünk kéne.
Csöndben tettük meg az utat vissza a tanácsteremig. Hamar odaértünk az ajtaja elé. Már épp a kilincsre tettem a kezem, hogy kinyissam, amikor valami egészen váratlan dolgot tett Dinova. A hátam mögé lépett, majd átölelt. Nem úgy, mint korában. Szoros volt, nem hagyta, hogy egykönnyen szabaduljak. Finoman csókot lehelt a hajamba. Pár másodpercig lefagyva hagytam, aztán kitéptem magam a szorításából, megfordultam, és tekintetem az övébe fúrtam. Nem tudtam, hogy dühösnek, vagy rémültnek tűntem-e inkább, az érzelmeim is vegyesek voltak. Végül nem bírtam tovább a szemezést, megpördültem, és benyitottam a terembe.
Sziasztok! Igen tudom, kicsúsztam a saját határidőmből, és nincs más mentségem, minthogy nekem is sulikezdés van. A tizedik osztály nem egy vicces dolog. Na, mindegy. Szóval, kis kárpótlásként, nem ehhez mérem a két-három napot (amit lehet, hogy inkább meghosszabbítok négy-ötre) a következőig , hanem terveim szerint már holnap, de legkésőbb vasárnap feltöltöm nektek a részt. Anyway, ha kérdésetek van a történettel kapcsolatban, akkor ne habozzatok feltenni! Ugyanez vonatkozik a hibákra: ha találtok, légyszi szóljatok, hogy ne maradjon benne az se, amit nem vettem észre.
See you later: Narissza
YOU ARE READING
A Négy bolygó hercegnője /Befejezett/
FantasyA négy bolygó birodalmát zsarnok király irányítja. Az emberek közül legtöbben éheznek és nyomorban élnek, mióta közel húsz éve az előző uralkodó tragikus kimenetelű balesetet szenvedett. Azonban pletykák kapnak szárnyra. Valóban meghalt? Mi van, ha...