A Négy bolygó hercegnője /Befejezett/

8

Egyszerre voltam mérges és ijedt, miközben beléptem a terembe. Nem tudtam túllépni azon a néhány másodpercen, így nem gondoltam végig, hogy hova is megyek. Eszembe se jutott a hercegnő, a küldetés, vagy akár csak Vaszilisza. Azonban beérve szembesülnöm kellett vele, hogy mindenki más ránk vár, éppen ezért várakozóan néztek ránk, miközben én egy darabig arra sem emlékeztem, hogy mit keresek ott.

Közel sem voltak annyian, mint korábban. Sőt, láthatóan Árnyék tatán kívül csak az akció résztvevői vettek részt ezen a második gyűlésen. Körbe rakott székeken ültek, és rémülten vettem észre, hogy egymás mellett hagytak nekünk két helyet. Szerencsére Vaszilisza nem sokáig hagyott tépelődni, hogy mit is csináljak.

- Na, végre itt vannak a tubicák is! - csattant a szőke lány hangja. - Pontosságról hallottatok már? Kérdezném, hogy mi tartott eddig, de valószínűleg csak és kizárólag rátok tartozik.

Eszembe jutott egy mentőötlet, amihez még kapóra is jöttek Vaszilisza bántó szavai.

- Teljesen igazad van - szóltam, ügyet sem vetve Dinova figyelmeztető pillantására. - Olyannyira, hogy ha egymás mellé ülünk, valószínűleg megint csak egymásra fogunk figyelni. Nem akarsz átülni esetleg, hogy kiküszöböljük ezt a problémát? - A szőke lány egy darabig vizslatva fürkészte az arcomat, csapdát gyanítva, végül azonban egy vállvonás keretében átült. Mivel nekem eszem ágában sem volt egész végéig az epés megjegyzéseit hallgatni, gyorsan elfoglaltam az üresen hagyott helyet Mitelin és Gernito között. Ezek után hatalmas figyelmet mímelve néztem Árnyék tatára, nehogy véletlenül találkozzon a tekintetem Dinovával.

A megbeszélés sokáig tartott. Végigmentünk az alap infókon is, minthogy Dinova vezeti az akciót, engedelmeskedjünk neki, pontosan hova megyünk, ilyesmi. Biztonság esetére megbeszéltük, hogy ha beüt a baj, akkor legalább Dinova és Vaszilisza, de ha kell, akár Mitelin is fedez minket hátulról, amíg mi elszelelünk Gernitóval. Emellett mivel nem megyünk kifejezetten messze, néhányan készenlétben állnak majd, hogy ha kell, a segítségünkre siessenek.

Miután végeztük, megvártam, amíg mindenki kimegy, hogy válthassak néhány szót Árnyék tatával.

- Beszélni szeretnél valamiről? - kérdezte, amikor már csak ketten maradtunk, és még mindig nem mozdultam.

- Csak szeretnék köszönetet mondani - kezdtem. Kicsit zavarban voltam, de ő bátorítóan mosolygott rám. - Dinova mondta, hogy segíteni akarsz rájönni, hogy ki is vagyok, honnan származom.

- Ugyan, kérlek. Ez a legkevesebb, amit megtehetek, ha már belerángattunk ebbe az egészbe.

Összezavarodtam, nem értettem, hogy jött ez ide.

- Hogy érted?

- Alig egy hete még magabiztos, céltudatos teremtésként munkát kerestél, tudtad hol a helyed a világban. Most meg miattunk akár halálos veszélybe is keveredhetsz.

Eszembe jutott, hogy Dinova szinte ugyanezt mondta éjjel a tetőn, csak sokkal több önváddal a hangjában. Majd az első mondat miatt valami más is eszembe jutott.

- Tényleg, az állás! Mi lett vele vajon? - gondolkoztam el hangosan, és bár nem számítottam rá, Árnyék tata megválaszolta.

- Szinte biztosan nem kaptad meg. Ennyi vakfolttal és bizonytalansággal a hátad mögött esélytelen volt. Maga a meghallgatás is túl rövid volt. Olyannyira, hogy Dinova majdnem elszalasztott téged. - Magában elmélázhatott ezen, mert halkan felnevetett, majd rövidesen újra elkomolyodott. - De amennyiben nincs kérdésed, lassan menned kéne. Kérlek igyekezz felkészülni amennyire tudsz, elsősorben fizikaliag, de valamennyire mentálisan is. Fontos, hogy ott legyél majd fejben.