29

1.3K 106 32
                                    

Visszatértem a szobámba, de nem nagyon tudtam mit kezdeni magammal. Fel-alá járkáltam egy darabig. Átöltöztem. Megpróbáltam aludni. Sikertelenül. Beleolvastam egy könyvbe. Félredobtam. Épp a könyvespolcot méregettem, hogy vajon elbír-e, amikor váratlanul Vaszilisza szólalt meg mögöttem.

- Meg ne próbáld! - Egy pillanat alatt fordultam meg, és ösztönösen védekező pozíciót vettem föl. Zavartan nézett rám, majd felnevetett. - Tudtam, hogy mozgáshiányos vagy, de ennyire?

- Honnan tudtad? És mit ne próbáljak meg?

Erre csak a szemét forgatta.

- Könyörgöm. Amikor először láttalak idegen helyzetben és környezetben úgy, hogy nem nálad volt az irányítás, felmásztál egy baromi magas sziklára. Ezek után bejövök a szobádba, és a könyvespolcot szemléled? Merd csak letagadni, hogy nem akartál felmászni rá!

Újra el kellett ámulnom Vaszilisza zseniális logikáján.

Kis töprengés után megint megszólalt.

- Tudom, mire van szükséged. Vegyél fel valami kényelmeset! Pár perc, és jövök vissza.

Valóban így tett.

- Gyere, megmutatom a sportcsarnokot.

Nem hittem a fülemnek. Hitetlenkedve magamra mutattam.

- Úgy nézek ki, mint akinek annyi most elég?

Ravaszul elmosolyodott.

- Majd meglátjuk.

A "sportcsarnok" egy gigantikus méretű tereppálya volt, ahol bármilyen környezetet be lehetett állítani, ami csak fellelhető a négy bolygó területén.

- Ez megteszi? - érdeklődött kedves ártatlansággal. - Ha akarod, kereshetek neked a vezérlőben egy hatalmas sziklafalat tropekai környezetben.

Igyekeztem egy szemvillanással leállítani, de a biztonság kedvéért egy kérdést is közbeszúrtam.

- Más ötlet? - Fürkészve méregetett egy pillanatig.

- Karddal hogy állsz? - Elhúztam a számat.

- Lenne hova fejlődnöm.

Sunyi mosolyát látva kikerekedett a szemem a rémülettől.

- Akkor itt az ideje egy kis gyakorlásnak!

Vaszilisza kegyetlen kiképzőnek bizonyult. Mikor úgy ítélte, hogy sima talajon már elég jó vagyok, kipróbáltuk sivatagban, a tűző napon. Aztán a jég hátán, épp csak fagypont feletti hőmérséklettel. A hegyvidéki erdőn hamar túljutottunk, a dzsungellel viszont meggyűlt a bajom. A mindenhonnan lógó indák, a lábunk elé mászó gyökerek. Rémálom.

Vaszilisza elégedetlenül ciccegett.

- Őszinte leszek. Azt hittem, ez lesz a fénypontod.

Értetlenül megráztam a fejét.

- Miért lenne?

Elengedte a füle mellett a kérdésem. Elgondolkozva nézett körbe.

- Nézzük egy kicsit máshogy. Mit csinálnál itt kard nélkül? Kihasználnál minden indát és faágat, nem? - Lassan kezdett derengeni, mire gondolhat, de nem tudtam, hogy ez tetszik-e nekem.

- Dehogynem.

- Akkor a pengéddel a kezedben is úgy gondolkodj. A gyökerek ne hátráltassanak, hanem segítsenek!

Újból felálltunk alapállásba. Előrenyújtott fegyverekkel vártuk, hogy a másik támadjon. Vaszilisza egy hirtelen mozdulattal a lábam felé támadott, mire egy mögöttem lógó inda segítségével hátrébb lendültem egy néhány méterrel. Mérgesen csapott felém, de ahogy felém közeledett, elbotlott a gyökérben, amin addig álltam. Tovább hátráltam egy kidőlt fatörzs felé, folyamatosan védve a támadásait. Elégedetten elmosolyodott, azt hitte, sarokba szorított. Viszonoztam a vigyort, majd még egy kicsit eltávolodtam tőle, mielőtt félig megcsavarodva nekifutásból átugrottam felette. Érkezésnél megtántorodtam, de hamar visszanyertem az egyensúlyomat és fegyverem hegyét a hátának szorítottam.

A Négy bolygó hercegnője /Befejezett/Where stories live. Discover now