A Négy bolygó hercegnője /Befejezett/

3

Az út hosszabb volt lefelé, mint hittem. "Ismerősöm" súgott valamit a fülébe a lent állók egyikének, aki erre bólintott. A tömeget egy határozott pillantással eloszlatta, engem pedig vezetni kezdett, vissza, mélyen a barlangrendszerbe.

Egy kis nappaliba mentünk, ahol hellyel kínált. Túl ideges voltam ahhoz, hogy csak úgy üldögéljek. Vállat vont, majd lehuppant. Nehezen tudtam türtőztetni magam, amíg kényelmesen elhelyezkedett.

- Biztos nem ülsz le?

- Nem.

- Kérsz valamit? - Egyre inkább felbosszantott ezzel a mesterkélt udvariassággal, de igyekeztem nyugodtnak látszani.

- Válaszokat. Helyezkedj még nyugodtan, ráérek.

- Jól van, nyugi. – Láttam rajta, hogy arra vár, hogy erre is felcsattanok, ezért összekapartam a türelmem tartalékait.

Nagy levegőt vettem, hogy legalább valameddig higgadt maradjak, majd feltettem az első kérdésem.

- Kezdjük az elején. Ki a franc vagy te, és mit keresel az életemben?

- Ez még csak nem is közelít az elejéhez. – Pislogás nélkül meredtem rá, nem sok hiányzott, hogy leüssem. – Erre amúgy sem válaszolhatok.

Csendesen szólaltam meg, de ha tekintettel ölni lehetne, akkor már holtan hevert volna előttem.

- Ha erre nem, mégis mire igen?

Elgondolkozott, vagy legalábbis úgy tett, majd megadta a rendkívül bosszantó feleletet.

- Tulajdonképpen nagyjából semmire.

Itt szakadt el nálam a cérna.

– Szórakozz mással!

Megint úgy éreztem, hogy csak mulattatom.

- Bocs. Ez van.

- És lennél kedves elmondani, hogy mégis ki a franctól kapok válaszokat, ha nem tőled?

- Tőlem - jött mögülem egy ismeretlen hang.

Megfordultam. Egy idősebb férfi állt mögöttem. Rövid haja már őszbe fordult, barna szemeiben bölcsesség és tapasztalat csillogott. Vonásai gyengéd embert idézték, de látszott rajta, hogy ha kell, igazi harcosként, mi több, vezetőként tud viselkedni.

Annyira meglepett hirtelen felbukkanása, hogy elfelejtettem minden sérelmemet és dühömet.

- Ki maga?

Elmosolyodott, nála mégsem jutott eszembe, hogy nevetne rajtam.

- Kérem, foglaljon helyet, kisasszony. – Szinte gépiesen leültem, amit egy mosollyal nyugtázott, majd megválaszolta a kérdésemet. – A legtöbben Árnyék tataként ismernek, ezt is használom az igazi nevem helyett. Kössünk alkut.

Erre felkaptam a fejem.

- Milyen alkut? Miért?

- Felteszek egyetlen kérdést, és cserébe bármire megadom a választ, feltéve, hogy birtokomban van az.

Gyanakodva néztem rá.

- Mi lenne az a kérdés?

- Talán csak nincs bajod valamivel? - szólt közbe a négy bolygó legidegesítőbb frátere.

- Na, jól van szőke, maradj csendben, amíg nem szólnak hozzád – szúrtam egyet felé.

- Valami bajod van a szőkékkel? Minő fájdalom! – Sértetten rámnézett, majd gúnyosan elvigyorodott, ezzel engem megint kihozva a sodromból.

- Á, semmi, csak általában nem bukok rájuk, akárhogy is próbálkoznak – közöltem jeges nyugalommal. Feszülten meredtünk egymásra, egészen addig, amíg Árnyék tata meg nem törte a jeget. Öblösen felnevetett.

- Azt hiszem, Dinova, ez neked szólt.

Ő erre felé fordította a fejét, és cinkosan azt mondta.

- Én is ettől tartok.  Persze, majd meglátjuk, hogy később is így gondolja-e?

A kicsit nagyképű kijelentését figyelmen kívül hagyva megragadtam a számomra lényeges részt.

- Ezek szerint Dinovának hívnak. Jó tudni.

- Azt hiszem, eltértél a tárgytól – emlékeztetett finoman a titokzatos Árnyék tata. – Dinova, kérlek, maradj ki a beszélgetésből!

- De... - kezdett volna ellenkezni.

- Kérlek! – szólt szelíden, de határozottan a válasz, még mielőtt Dinova igazán belelendülhetett volna. – Szóval, Karlinka, a kérdésem a következő: Mit gondolsz a királyról?

A kérdés ártalmatlannak hangzott, de a szemem gyanakodva megvillant.

- A trónhoz való hűségem a kérdés? Vagy mi?

- Ha szeretnéd, meg is esküdhetek, hogy következmények nélkül válaszolhatsz. – Halálosan komolyan mondta, esze ágában sem volt, hogy gúnyolódjon.

- Volt már jobb uralkodó is. Az arisztokrácia nagyon gazdag, miközben a Metonemen sokan éheznek, hatalmas a szegénység. Kizsákmányol mindent, mindenkit, és valószínűleg nem véletlenül rebesgetik, hogy a királynő nem balesetet szenvedett a Tarinnel-hegységben, hanem merénylet áldozata lett.

- És ha azt mondanám, hogy nem halt meg ott, és később született egy lánya?

Elgondolkoztam, felsejlett előttem egy lehetőség.

- Ha így lenne, övé lenne a korona joga.

Elégedetten hátradőlt valószínűleg elértük az igazi kérdést.

- Pontosan. Ebben az esetben ki mellé állnál?

Legszívesebben horkantottam volna, de végül türtőztettem magam.

- A zsarnok és a reménység közül? Nyilván a hercegnő mellé.

Eddig bírta Dinova csendesen.

- Mondtam, hogy a principessa úgyis benne lesz! – a levegő megfagyott a megjegyzése nyomán. Csak pislogni bírtam.

- Principessa? Az nem hercegnőt jelent?

Árnyék tata egy szúrós pillantással nézett a fiúra.

- Magyarázd ezt meg, fiam! – Könnyeden mondta, mégis mintha lett volna benne egy kis fenyegetés.

- Hát – most először láttam Dinovát határozatlannak. – Nézz rá! Az egész lényéből árad a fenségesség. Tisztára, mint valami mesebeli hercegnő. Azt kivéve, hogy a sárkányt, aki elrabolni akarná egy pillantással elkergetné. – Kicsit elmélázott, majd megrázta a fejét, és visszakanyarodott. – Szóval, mint mondtam, ez volt az első benyomásom rólad. – Árnyék tata fürkészte egy darabig, majd újra felém fordult.

- Rendben. Karlinka, ha van még kérdésed, tedd fel Dinovának, akivel később még beszédem lesz – vetett egy haragos pillantást a fiúra. – Ha megkéred, körbevezet, és megmutatja a szobádat. Később még találkozunk. Addig is – csókolt kezet, amivel alaposan meglepett, majd egy meleg mosoly kíséretében távozott.

Sziasztok! Hoztam nektek egy kis esti mesét, remélem, mindenkit boldoggá teszek, hogy még ilyenkor se hagylak békén titeket. A story kezd beindulni, talán Karlinka (vagy ha úgy jobban tetszik, akkor innentől principessa) is kezd lenyugodni. Olvassatok sokat!
Narissza