15

1.6K 120 8
                                    

A könnyeimet nyelve értem a repülőtérre, gondolkodás nélkül vettem jegyet a legelső Ikarára tartó járatra. A homlokomat fáradtan az ablaknak döntöttem. Próbáltam aludni, egy pillanatra elfelejteni mindent, de képtelen voltam kiverni a fejemből bármit is.

Újra és újra végigmentem a napon. A kórház és a kezelés mintha ezer éve lett volna, annyi minden történt azóta. A találkozás, boldog egyesülés Dinovával. A sorsfordító találkozás Árnyék tatával. A motorozás. A látogatás a szülőfalumban. A felismerés, hogy Dinova, ezzel együtt valószínűleg Árnyék tata, és még ki tudja, ki, mindenki végig tudta, hogy ki vagyok. Mégse mondták el. Hagyták, hogy elhiggyem, a hercegnőt kutatom, miközben végig én voltam az. De miért? Miért nem mondták el szemtől szembe? Ezekre próbáltam választ találni, sikertelenül. Semmire nem jutottam, csupán még kétségbeesettebb lettem az út végére.

Nedves arccal mentem végig a városon, csak arra koncentrálva, hogy mihamarabb hazaérjek. Mire beléptem az ajtón, nem tudtam tovább visszatartani a zokogásom. Leroskadtam a földre, és vigasztalhatatlanul sírtam. Nem tudom, mit sirattam pontosan, de nem csillapult, bármi volt is az. Ötletem sincs, meddig ülhettem ott, amíg valaki átkarolt, és magához ölelt. Szó nélkül simogatta a hátam, majd felhúzott a padlóról. Megmosta az arcomat, majd a szobámba támogatott. Leült velem az ágyra, és addig maradt ott velem, amíg lassan csillapult a fájdalmam, és fokozatosan szipogássá csillapult a zokogásom.

Ekkor ismertem csak fel Kasszíliát. Nagyra értékeltem, hogy nem kérdezett, vagy mondott semmit, csak ott volt velem, jelezte, hogy számíthatok rá. Amikor elapadtak a könnyeim véglegesen, akkor szólalt csak meg.

- Öltözzön át, kisasszony, aztán feküdjön le aludni. Bármi történt is, az álom segíteni fog.

Erőtlenül bólintottam, semmi erőm nem maradt. Arca még aggódóbb kifejezést öltött, amikor észlelte, hogy annyi energiám sincs, hogy rászóljak a 'kisasszony' megszólítás miatt.

Csendben becsukta maga mögött az ajtót, miután még egy bátorító pillantást küldött felém. Egy darabig csak meredtem magam elé, majd úgy döntöttem, megfogadom a tanácsát. Mély, álomtalan alvás várt rám, de amint felébredtem, újra rám szakadt minden kérdés és fájdalom.

Tudtam, hogy ennem kéne, figyelnem magamra. Mondani valamit annak a néhány főből álló személyzetnek, aki saját döntésből velem maradt a merénylet után is. De képtelen voltam elvonatkoztatni a kíntól. Végül annyira összeszedtem magam, hogy bemeséljem mindenkinek, hogy miután nem kaptam meg az állást, a szüleim kilétét kutattam, de sikertelen volt minden, és ez teljesen összetört. Ismertek, előfordult már máskor is, hogy hasonló indokkal eltűntem, azonban sose voltam ennyire magam alatt, így tudtam, hogy aggódni fognak, de egyszerűen nem tudtam mit tenni.

Csak Kasszíliát voltam képes néhány napig elviselni. Ő gondoskodott rólam. Lenyomott a torkomon valami táplálékot, nem tágított mellőlem. Még ő sem kérdezősködtem.

Aztán egyik nap felébredtem, és elegem lett saját magamból. Dühös voltam. Nem akartam Dinova miatt ennyire padlón lenni, így egyszerűen kisöpörtem a fejemből a bánatot, nem engedtem magamnak semmi könnyebbséget. Azt ellenben hagytam, hogy őt hibáztassam, mert az segített talpra állni.

Lementem a földszinti edzőterembe, és úgy gyakoroltam, erősítettem, mintha bármikor előttem teremhetne Dinova, ezúttal ellenségként. Hihetetlen jól esett a puszta tudat is, hogy seperc alatt padlóra küldeném.

És ezzel visszatértem az életbe. A napjaimat teljesen kitöltöttem a gyakorlással, valamint az elhanyagolt kúria rendbehozatalával. Takarítottam és futni mentem. Függönyt cseréltem és egyedül táncoltam, teljesen belefeledkezve a zenébe.

A Négy bolygó hercegnője /Befejezett/Where stories live. Discover now