A Négy bolygó hercegnője /Befejezett/

24

Dermedten álltam. A király trónján ült, a teremben mindenütt felfegyverzett őrök álltak harcra készen. Csendben megpróbáltam visszahátrálni, hátha nem vettek még észre, de késő volt. Az uralkodó megszólalt.

- Ne menjetek sehova! - Hangja egyelőre nyájas volt ugyan, de egyértelműen parancsot mondott. - Karlinka! Rég láttalak. Lehet, hogy mégiscsak több közöd van ahhoz a fiúhoz, mint hittem? De mindegy is. Csak nem a hercegnő irataiért jöttetek? Mert akkor sajnos el kell, hogy keserítselek. Nem kaphatjátok meg. De ha gondolod, elmondhatnád a hercegnő kilétét és hollétét.

A szívem ezerrel dübörgött, nagyokat lélegeztem, hogy kicsit lenyugodjak. Wandára sandítottam, aki alig láthatóan bólintott. Elszánt tekintetünk összekapcsolódott.

- Mindent bele! - suttogtam alig hallhatóan, majd támadásba lendültünk.

Felidéztem mindazt, amit hosszú éveken keresztül tanultam. Küzdöttem nem egyszer már tőr és kard ellen, így ez sem okozott nehézséget. Eleinte a meglepetés erejével sorban küldtem a földre az embereket. Engem hittek veszélyesebbnek, tekintve, hogy Wanda csak sétált mögöttem. Aztán feltűnt valami. Aki mellett csak elhaladt, ájultan hevert onnantól kezdve. A tekintetébe bámultam. Megijedtem tőle, noha egy oldalon álltunk. A szeme lilán fénylett, halvány, selymes fénnyel. Gyönyörű és halálos. Elég volt hozzáérnie az emberekhez, hogy azok összeessenek.

Visszafordultam a király felé, aki továbbra is nyugodtan ült a trónján. Egyáltalán nem tűnt úgy, mintha aggódna, és sajnos hamar rá kellett jönnöm miért. Az eddig szótlanul mellette álló alak lassan, magabiztosan elindult felénk. 

Wanda felszisszente mögöttem. Ránéztem, majd elkaptam róla a tekintetem, amikor a férfi megszólalt.

- Talán alábecsültelek titeket.

Wanda suttogni kezdett mögöttem.

- Rose, fuss! Most!

Azonnal leesett, mire gondol. A férfinak szintén lilán villogott a tekintete. Nem olyan halványan, világosan mint neki, hanem sötét, mély, elemi erővel égett. Megrémültem, megpördültem, futásnak eredtem, de egy váratlanul előkerülő tárgyban elbotlottam, és a földre zuhantam. Wanda kétségbeesetten próbált felrángatni, nem sok sikerrel.

- Tee! - sziszegte hátrafele ezt az egy szót, majd egyik ujját a homlokomra nyomta. Erősen koncentrált valamire, teljesen felhagyott azzal, hogy talpra állítson. Egészen váratlanul szólalt meg újra, tekintetét mélyen az enyémbe fúrva. - Csak tíz percet tudtam nyerni neked, sajnálom. - Halkan beszélt, de a közeledő mágus így is meghallotta.

- Ostoba leány! Alig öt percig küzdöttetek! - Wanda még egyszer rámnézett, valamit a pillantásával üzenni próbált, majd egyszerűen eltűnt.

Nekem azonban nem volt időm ezzel foglalkozni, mert elájultam. Már megint.

***

Fáradt voltam. Hívott a sötétség, de valami visszatartott, húzott a felszínre. Hideg talajon feküdtem, tagjaim átfagytak. Fejem kicsit magasabban hevert, valami melegebb dolgon. Lassan nyitottam ki ólmos nehézségű szemeim, még a fókuszálás se ment rögtön. Amit végül először felismertem, hihetetlen boldogsággal töltött el.

- Dinova - suttogtam, többre talán képes se voltam. Tétován megpróbáltam felemelni a kezem, hogy érezzem, valóságos-e, de még ehhez is gyenge voltam. Elmosolyodott, megtartott, segített, hogy végigsimítsam az arcát.

- Végre magadhoz tértél. - Hüvelykujjával megcirógatott.

- Hol vagyunk? Mi történt veled? - Tettem egy kósza kísérletet a felülésre, de visszahanyatlottam Dinova ölébe.