A Négy bolygó hercegnője /Befejezett/

11

Mire odaértem a motorokhoz, Gernito már várt rám. Idegesen pillantgatott körbe.

- Mehetünk? - kérdeztem, közben már a nyeregbe ültem.

- Persze, siessünk! - kiáltotta, mire elindítottam a járművet.

Áldottam Dinova eszét, amiért beszéltünk meg B tervet, ha nem tudnánk tovább menni keletre, ahogy akartuk. A falut három oldalról körbevették. Azonban az eszükbe se jutott, hogy valaki teljes gázzal a leggyilkosabb sivatagnak vág neki. Életnek semmi jele. Jódarabig mentünk néma csendben, én a vezetésre koncentráltam, Gernito pedig inkább nem zavart meg ebben.

Egy idő után úgy döntöttem, megállunk, hogy Dinováék biztosan megtaláljanak. Nem mertem belegondolni, hogy mi történhet velük, miközben mi itt biztonságban várakozunk. Már amennyire a Tropekán biztonságos kint lenni fedetlen fejjel. Garantált napszúrás.

- Gernito!

- Igen? - kérdőn nézett rám.

- Itt bevárjuk a többieket. - Egy bólintással nyugtázta, és közbeszólt volna, de én még nem végeztem. - Van nálad valami sál vagy kendő? - Egy szó nélkül előhúzott egy anyagot a zsebéből. - Jó. Tedd a fejedre a Nap ellen. - Innentől legszívesebben néma csendben magamban tépelődni kezdtem volna, de Gernitónak kérdése volt.

- Karlinka! - Felnéztem, mire folytatta. - Nem úgy volt, hogy ez lakatlan terület?

Zavartan ráncoltam a homlokom, nem értettem, hogy honnan jött ez. - De, miért?

- Mert akkor valaki szerintem elég nagyot tévedett. Mintha lenne ott egy falu.

Azonnal felpattantam, és a szememet erőltetve próbáltam kivenni miről beszél. És valóban. A látóhatár peremén látszott valami. Valószínűleg életre utaló jel. A fiúra néztem.

- Nincs nálunk távcső véletlenül? - Megrázta a fejét. Elszántam magam, hogy kiderítem mi is az. - Akkor indulunk. Megnézzük.

- Nem kéne megvárni a többieket?

- Nem érted? Hol tudott volna jobban elbújni, mint egy térképeken nem is jelölt helyen? Ha felfedezte, egész biztosan oda menekült. Egy percet sem várhatunk!

- De a többiek... - folytatta volna az ellenkezést, de a szavába vágtam.

- Nem beszéltük meg, hogy egész pontosan meddig megyünk, igaz? - Tétován bólintott, nem tudta, hova akarok kilyukadni. - Úgyhogy tulajdonképpen ők nem is fogják tudni, hogy megálltunk. Viszonylag lassan jöttem, hogy könnyebben utolérjenek. Ha el tudtak szabadulni, lassan látótávolságon belül lesznek, akkor már mindegy, úgyis közelebb mennénk. Ha nem... - Elcsuklott a hangom egy pillanatra. - Akkor még fontosabb, hogy megtaláljuk a királynőt és a hercegnőt.

Nem tűnt teljesen meggyőzöttnek, de nem tudott olyan ellenérvet mondani, amivel esélyt látott volna arra, hogy lemondjak az őrült ötletemről. Csendesen szólalt meg.

- Akkor menjünk, de ne túl gyorsan.

Halványan elmosolyodtam. 

- Természetesen.

***

A falu sokkal messzebb volt, mint első látásra hittem. Már-már azt gondoltam, hogy délibábot látunk, ám ha lassan is, de közeledtünk. A szélétől nem messze megálltunk, és leszálltunk a nyeregből. A hely nagyobb volt, mint amihez eredetileg mentünk. Az utcákon itt se sokan voltak, azok se figyeltek ránk túlságosan, folytatták, amit a megérkezésünk előtt csináltak. Egyetlen ember indult el felénk, talán a vezetőjük lehetett.