A Négy bolygó hercegnője /Befejezett/

Epilógus

A palota folyosóján sétáltam néhány hivatalnokkal. Ők legalábbis csak gyalogoltak, amíg én idegesen gesztikulálva lehordtam őket.

- Mi az, hogy még mindig nem? - Fenyegető hangnemet használtam, de egyelőre halkan beszéltem, mintha a vihar szeme lettem volna. - Öt éve vagyok királynő. Azóta próbálom az oktatás szintjét mindenhol az Ikarához mérni. Ez sikerült is a Szibrán és a Tropekán. Miért akadunk el állandóan a Metonemmel? Olyan nagy kérés volt, hogy küldjünk oda néhány tanárt, amíg az ottaniak elmehetnek továbbképzésre? - Minden igyekezetem ellenére az utolsó szavaim kicsit hangosabbak voltak, mint terveztem. Még szerencse, hogy az emberek körülöttem már megszokták, hogy uralkodójuk időnként labilis idegzetű.

Valaki hirtelen megérintette a karomat, mire halkan felmordultam, mielőtt az újabb harcra készen hátra fordultam.

- Most éppen mi az?

Nem volt időm elővenni az udvariasságomat, mert aki megzavart, rögtön beszélni kezdett.

- Csak kérdezni szeretnék valamit - mondta türelmesen. Ahogy felismertem, nagyot sóhajtottam, próbáltam megnyugodni.

- Dinova. Ne haragudj, de most igazán nem alkalmas. Nem ér rá estig? - Próbáltam nem azt sugározni az arckifejezésemmel, hogy mentsen meg, mert akkor erővel is elrángatna, mondván pihenjek egy kicsit.

- Elég fontos lenne. Nem szeretném tovább halogatni.

- Sajnálom. Tudom, hogy az utóbbi hetekben kevés időm volt, de este a tied leszek, ígérem. - Egy pillanatra hagytam, hogy átöleljen, erőt merítettem belőle. - Még le kell intéznem ezeket a barmokat, és utána sajtótájékoztatóm lesz. - Grimaszoltam, miközben igyekeztem halkan beszélni, nehogy megsértsek valakit mérgemben. - Tényleg nagyon sajnálom, sokkal szívesebben lennék veled. - Homlokon pusziltam, majd sarkon fordultam, hogy ne késsem le a találkozót a riporterekkel.

Húsz perccel később az emelvényen álltam. Addigra sikerült megnyugodnom, és mosolyognom. A rajtam levő bársonyruha ennyi év után se lett kényelmesebb, de készen álltam hideg fejjel válaszolni a kérdésekre. Nem mintha akár egyszer is sikerült volna felkészülnöm rájuk, de ezt kisöpörtem a fejemből.

Felnéztem, és biccentettem, hogy kezdhetünk. Az első ember azonban, aki felemelte a kezét, hátul állt egy széken, és kisebb agyérgörcsöt kaptam tőle.

- Principessa, feltehetném az első kérdést én?

Elszámoltam magamban tízig, inkább csak utána válaszoltam.

- Dinova - dünnyögtem unottan. - Tényleg ennyire fontos? - Elvigyorodott, tudta, hogy nyert ügye van.

A tömeghez fordultam.

- Elnézésüket kérem, egy perc és kezdhetünk. - Néhányan felkuncogtak, de Dinováért mindenki lelkesedett, úgyhogy tudtam, nem lesz probléma a kis közjáték. Felnéztem rá. - Mondjad, figyelek rád.

Tekintetét az enyémbe fúrta, majd letérdelt. Nekem pedig elakadt a lélegzetem.

- Principessa, lennél a feleségem? - Előhúzott egy gyűrűt, és nem kellett közelebb mennem, hogy tudjam, az anyjáé volt. Az egyetlen emléke, és most az én ujjamra szeretné felhúzni.

Éreztem, hogy lassan elpirulok. A feszült, várakozással teli csendben mindenki tisztán hallotta a szavaimat.

- Dinova, te bolond! Persze, hogy leszek!

Az emberek utat nyitottak a kedvesemnek, ő pedig a kezemre húzta az ékszert. Majd felállt, és magához húzva megcsókolt. Rövid időre eltoltam magamtól, hogy gyors bejelentést tegyek.

- Bocsássanak meg, de a mai sajtótájékoztatót lefújom. Halaszthatatlan dolgom akadt. - Innentől pedig senki és semmi nem zavarhatott meg minket.

Sziasztok! Ehhez a ponthoz is elértünk. Remélem teljes a boldogság és az elégedettség, valamint mindenki megbocsátott nekem mindent, amit elkövettem a szereplők ellen a történet folyamán.

Nem most akarok hosszasan lamentálni, hogy miképp keletkezett a történet, vagy hogy kinek köszönöm és miért. Ezt meghagyom a bónusz részhez, amit stílusosan karácsonykor tervezek feltölteni. Addig is, ha belétek szorult volna netalán egy kérdés, vagy valami nem volt világos, akkor nyugodtan írjátok meg, ne tartsátok magatokban. De tényleg.
Narissza