Ne menekülj!

2.

Réka

Azt hittem lenyugodtak a szüleim, hogy először falakba ütköztek velem kapcsolatban. Hetekig izgultam és féltem, hogy újra felbukkannak. De szerencsére nem így lett, megérte a pénzt a magánnyomozó. Nem is kért sokat. De ez az új rendőr vagy magánnyomozó nő túl konok volt, makacs. Miután elment hosszú órákig agyalok, hogy mit kéne tennem. Hirtelen felindulásból rögtön a menekvésre gondolok. Itthagyok csapot-papot és elköltözöm, visszamegyek Angliába. De aztán eluralkodik rajtam a dac és harag. Megint én meneküljek?! Én kezdjek új életet?! Felnőtt vagyok már, nem az a kamasz, aki akkor voltam. Szembeszállok velük bármennyire is a rosszullét kerülget tőlük. Napokon belül fel fognak keresni. Csak azt nem tudom mit akarnak, elvégre már 10 éve nem tudnak rólam semmit. Eddig egyszer sem próbálták velem felvenni a kapcsolatot. Nem találok semmi magyarázatot erre a váratlan felbukkanásra. Több elmélet is végigfut az agyamon, de mindegyik gyengének tűnik. A munkahelyemen most kezdődik a szezon, rendezvény rendezvény hátán lesz, így alig leszek itthon. Nehezen fognak utolérni, legalább ennyiből meg tudom nehezíteni a dolgukat.

- Szia! – köszön rám Meli.

- Szia! Nem is hallottam, hogy bejöttél – nézek rá mosolyogva a nappalim kanapéjáról.

- El voltál merengve – mondja, majd hozzám hajol egy gyors csókra – Min kattogtál?

- Semmi különösön, csak a munka, meg hogy mikor tudok eljutni a terembe pár órára.

- Azt hittem ma mész – huppan le mellém.

- Elmaradt – húzom el a számat keserűen. Az a rendőrnő úgy felbosszantott, hogy nem volt hangulatom elmenni. Nem is ő miatta vagyok mérges, hanem a szüleim miatt. El akarom őket felejteni, így mosolyogva hajolok közebb Melihez. Apró csókokkal borítom be a nyakát és itt-ott bele is harapok – Nagyon remélem, hogy nem vagy fáradt és nem kell menned sehová.

- Az estém csak a tiéd, csak reggel kell mennem – áll fel mellőlem és kezemnél fogva húz magával a hálószobába. Óvatosan dönt végig az ágyon, majd lovagolóülésbe rám helyezkedik. Végigsimítok a combján egészen a csípőéig, amire finoman rámarkolok. Melivel nem lehet vadul szeretkezni, ő csak a finom, érzéki együttléteket szereti. Bármennyire is arra vágyom, hogy a derekánál megragadva magam alá gyűrjem és leráncigálva a ruháit vadul nekiessek, visszafogom magam. Kezeimet becsúsztatva az ingje alá simogatom meg az oldalát, éppen csak hogy belemélyesztem a körmeimet – Nem szabad meglátszódnia!

- Tisztában vagyok vele! – szólok rá és újra a nyakát csókolgatom. Lassan gombolom ki az ingét és dobom messzire, hogy utána a melltartójától is megszabadíthassam. Rámarkolok a melleire, ami egy elégedett nyögést eredményez Melitől. Kihámoz a felsőmből, hogy utána szabadon végigcsókolgathasson. Beleborzongok, ahogy az ajkai a mellem között haladnak el és lassan közelednek a nadrágom korcáig. Iszonyat lassúsággal szabadít meg a felesleges ruháimtól és hajol vissza az ölemhez. Befeszülök, ahogy megérzem az ujjait magamban és a nyelvét a csiklómon. Apró körkörös mozdulatokkal kényeztet a nyelvével miközben lassan ki-behúzogatja az ujjait. Az ágy keretét szorongatom a fejem felett, de ő csak játszik velem, akárhányszor a célhoz érnék visszább vesz.

- Úgy látom valaki nagyon szenved – jegyzi meg mosolyog, majd felmászik hozzám és megcsókol. Szorosan magamhoz ölelem, kicsit megemelem a csípőmet, hogy még mélyebben magamba érezzem az ujjait. Pár lökés után végül elér az orgazmus, amibe beleremegek. Pár percig pihegek a karjaiban élvezve a simogatását, majd lendületből döntöm őt a hátára és veszek bele a kényeztetésébe. Mosolyogva csúsztatja a kezét a tarkómra és húz le magához. Ujjaival finoman cirógatja az oldalam, majd siklik át a hátamra. Olyan érzékien tud simogatni, hogy képes lennék tőle újra elélvezni. Kicsit elhúzódok tőle, hogy megszakítsam az érintését és csak rá tudjak figyelni.

Valami motoszkálásra ébredek, mire Meli visszamászik mellém és a hátamat kezdi simogatni. Próbálom a takaróm alá húzni, de ellenállásba ütközök nála.

- Nem úgy volt, hogy velem alszol? Hogy az estéd az enyém? – fordulok felé.

- Ne haragudj, de...

- Ne is folytasd! Mikor találkozunk? – vágok sértetten a szavába.

- A héten minden estém foglalt, de jövő héten csütörtökön szabad vagyok. Eljövök estére. Ígérem! Itt leszek időben, hozok vacsorát és maradok éjszakára. Csak reggel megyek haza.

- Kíváncsi leszek én arra – dünnyögöm és a párnába nyomom a fejem.

- Ne haragudj Réka! Szeretlek – suttogja a fülembe.

- Én is szeretlek – válaszolom reflexből. Még egy gyors csókot kapok tőle, majd hallom, hogy csukódik az ajtó. Lerúgom magamról a takarót és a párnám alól elővadászott pizsamámba bújok. Igazából még a szex sem tudta elfeledtetni velem a nyomozó megjelenését. Kisétálok a teraszra, felveszem az ablakpárkányból a cigis dobozomat és megkönnyebbülve fújom ki a füstöt. Miért gondoltam, hogy érdemes hazajönnöm? Pedig olyan könnyedén indult minden, egyből találtam egy jó kis házat, amire ugyan költeni kell, de rögtön költözhető volt. Kocsit is sikerült vásárolnom, úgy jöttem haza, hogy egy jól fizető állás várt. De ezek mind túl szépek voltak, hogy igazak legyenek. Sejthettem volna, hogy valami rossznak is történnie kell. Elnyomom a cigimet, de még nincs kedvem visszamenni az ágyba. Magam köré tekerem a kinti pokrócot és letelepszem a padra. Másodperceként változik a döntésem, hogy maradjak vagy menjek. Egyszer elég erősnek érzem magam, hogy maradjak és szembeszálljak a családommal, máskor meg gyengének és messzire menekülnék. Amennyiben a családom felbukkan és valamit a múlttal kapcsolatban akarnak tőlem, akkor fogom magam és visszamegyek Angliába. Semmit nem jelent nekem ez a ház, nem kötődöm érzelmileg hozzá. Még nem érzem igazi otthonomnak. A barátaimat is itt bírom hagyni, elvégre ebben már rutinos vagyok. Egyszer már hátrahagytam mindent és mindenkit. Nagymamámat, szerelmemet, régi életemet, régi vágyaimat és reményeimet. Egy tollvonással megszüntettem Rádai Tímeát és létrehoztam Zentai Rékát. Melinek viszont tartoznék egy vallomással, na ezzel már nehézségeim lennének. Hogy mondanám el neki?!