Ne menekülj!

9.

Réka

A délután kapok egy üzenetet Noémitől, hogy estére ráérek-e. Ezek szerint hazaért a képzésről. Egy órán keresztül vacillálok magamban, hogy mit válaszolják. Az eszem azt mondja, hogy küldjem el a francba, de a szívem szerint meg azt írnám neki, hogy jöjjön amilyen hamar csak tud. Végül ismét veszít a józan eszem és írok neki, hogy 21 óra után otthon vagyok, jöjjön nyugodtan. Természetesen válaszul csak „ok"-ot kapok. Istenem, mosolyodok el. Képes ő egész mondatokban beszélni egyáltalán?! Vajon volt már szerelmes? Élt már párkapcsolatban? Szinte semmit nem tudok róla, pedig már mennyi éjszakát töltöttünk együtt. Félreteszem a telefonomat és igyekszem a munkára koncentrálni, hogy időben végezzek. Ami természetesen nem jön össze, fél9 után pár perccel esem haza és gyorsan tiszta ágyneműt húzok. Takarítanom is kellett volna, de arra már nem lesz időm. Gyorsan a tus alá állok, hogy még hajat is tudjak mosni.  Éppen egy szál köntösben szaladnék a szobába valami ruháért, amikor nyílik a bejárati ajtóm.

- Szia – köszön rám Noémi egy apró mosollyal az arcán, majd becsukja maga után az ajtót.

- Szia! Késve értem haza – indulok felé vigyorogva. Végigsimítok a fáradt arcán, majd egy gyors csókot adok neki. De ő nem éri be ennyivel, visszahúz magához és szinte erőszakosan csókol meg. Erősen tapasztja az ajkait az enyémre, közben ugyanúgy szorítja a csuklómat, pedig nem akarok elhúzódni tőle. Nem tudom, hogy ő ezeket érzékeli-e, hogy néha kicsit erősebben szorítja meg karom, hogy erősen csókol meg. Becsúsztatom a kezem az inge alá és végigsimítok az oldalán, mire rögtön lágy csókra vált. Ez mindig bejön nála, hogy nem elhúzódok tőle, hanem ráteszek egy lapáttal. Ilyenkor rögtön átkapcsol és sokkal finomabban csókol, vagy ér hozzám.

- Menjünk beljebb – lép el tőlem, majd kézen fogva a hálóba húz.

- Ne nézz szét! Nem volt időm mostanában takarítani, csak tiszta ágyneműt húztam – védekezem. Tudom, hogy ő rend és tisztaságmániás. Szinte ez az egyetlenegy személyes ismeretem róla, a munkáján kívül persze.

- Ágyneműt is csak azért húztál, mert más lánnyal is voltál a hét alatt? – néz rám kérdőn. Nem látom rajta, hogy bántaná, vagy féltékeny lenne. Úgy utálom, hogy nem tudom, mire gondol.

- Persze! Mindennap mással – válaszolok szemforgatva. Nem akarom, hogy azt higgye, hogy más nőkkel is viszonyt folytatok vagy ismerkedem.

- Sejtettem – von vállat, mire megbököm az oldalát.

- Bolond, nem voltam senkivel. Dolgoztam.

- Rendben – nyom le az ágyra, majd mellém telepszik. Kioldozva a köntösöm övét lehajtja rólam és az ujja hegyével fel-lesimogatni kezd. Már napok óta vágyom rá, nem igazán van kedvem játszadozni, magamban akarom érezni, és én is benne akarok lenni. A tarkójára csúsztatom a kezem és lehúzom magamhoz.

- Te tényleg így akarsz haladni? – kérdezem két csók között.

- Nem igazán, de azt hittem te igen - hagyja félbe a simogatásomat és sunyi mosollyal az arcán néz rám.

- Nem – jelentem ki határozottan és magam alá gyűröm. Miközben az ingét gombolgatom addig ő lerángatja rólam a köntösömet, majd úgy mér végig, mintha most látna először. A hirtelen fellépő zavarom egyből elmúlik, ahogy meglátom rajta az elégedettséget.

Tényleg nagyon fáradt lehet Noémi, hiszen a szex után rögtön elaludt, pedig ilyenkor magára kapkodja a ruháját és lelép. Nem húztam le teljesen a redőnyöket, így egy kevés utcai fény lopózik be az ablakon. Kisimítok egy tincset az arcából, majd áttérek a meztelen hátára. Láttam már jópár rendőrnőt itthon, de egynémelyik eléggé el van hízva, ellenben Noéminek formás alakja van. Mikor mocorogni kezd az érintésem alatt gyorsan abbahagyom, nehogy felkeljen rá és hazamenjen. Legalább egy estét töltsön itt velem. A múltkorira nem emlékszem a láz miatt. Legalább egy estére hadd érezzem azt, hogy összetartozunk. Legalább erre a pár óra hadd higgyem azt, hogy számítok neki és velem van. Félig betakarom őt, majd egy puszit nyomok a vállára és szorosan mellé fekszem, hogy érezzem a testét. Tudom nagyon jól, hogy nekem sokkal jobban fog fájni, mint neki, ha ennek egyszer vége lesz. Ő nem gondol rám úgy, mint én őrá.

Reggel még mindig mellettem van Noémi, szinte ugyanabban a pózban, mint ahogy elaludt. Halkan kicsúszom mellőle és magamhoz veszem a ruháimat. A fürdőszobába vonulok tusolni hiszen az este folyamán igencsak megizzadtam. Amint végzek visszanézek a hálóba, hogy tényleg itt van-e még Noémi. Halkan szuszogva alszik az ágyamban. Kivonulok a konyhába, hogy feltegyek egy adag kávét. Közben kikészítem a süteményhez valókat. Megígértem Andinak, hogy a délutáni műszakra sütök egy tepsi csokis-meggyes sütit. A friss, forró kávéval a kezemben bogarászok a receptek között, majd neki is állok az elkészítésnek. Becsúsztatom a tepsit a sütőbe, elpakolom a felesleges hozzávalókat. A mosogatás a legutálatosabb része, sokkal többet ténykednék a konyhába, ha valaki elmosogatna utánam. De ilyen jófej manók nem léteznek, ezért ebédelek mindig valami kifőzdében. Mire mindent tisztává varázsolok, addigra a süti is megsül. Míg hűl, addig kisgyerekekhez hasonlóan nekilátok a még csokikrémes tálkát kitakarítani az ujjammal. Motoszkálást hallok a nappali felől, mire megfordulok.

- Jó reggelt – mosolygok rá Noémire, aki zavartan álldogál egyik lábáról a másikra. Láthatóan teljesen ismeretlen neki ez a helyzet, még sosem ébredt fel egy egyéjszakása mellett sem.

- Szia! Elaludtam.

- Nagyon fáradtál voltál már az este is. Kialudtad magad?

- Igen.

- Kérsz kávét? Vagy sütit?

- Sütit? Reggel? – néz rám döbbenten és beljebb lép a konyhába. Úgy látszik a süti a varázsszó nála, egyből oldódni kezd.

- Igen! Most van időm készíteni.

- Nem tudom.

- Nem szereted a sütiket? Az édességet?

- De igen, nagyon is.

- Akkor kóstold meg – állok elé és egy kicsi csokimázat kenek az ujjammal az ajkaira, mire mosolyogva lenyalja.

- Finom.

- Tudom – vigyorgok elégedetten. Átkarolom a nyakát és lecsókolom róla a maradék csokit – Gyere, szelek neked.

- Jó – ül le az asztalhoz és átveszi tőlem a felé nyújtott tányért. Szinte rögtön nekiesik és a villájára tűz egy nagy falatot – Finom a süti, köszönöm.

- Szívesen – mosolyodom el és elé teszek egy csésze kávét – Csak simán, ugye?

- Csak simán, köszönöm.

- Se cukor, se tej? – hajolok közelebb hozzá.

- Semmi – húz bele az ölébe, majd legyűri az utolsó falatot és egy hajtásra kiissza a kávéját – Hány órára kell menned dolgozni?

- Csak 15 óra felé, addig még van időnk, amire csak szeretnéd – suttogom a fülébe, mire a csípőmbe markol. Felállít az öléből és kézen fogva húz vissza a hálószobába.