Ne menekülj!

18.

Réka

Noémit sokkal jobban megviseli a családi elutasítás, mint mutatja. Ugyanolyan feszült, mint az ismertségünk elején és újra a szexbe menekül. Nem találja a helyét sem otthon, sem a munkában. Ismét eljárkál a volt kollégáival iszogatni. A két bátyja minden nap többször próbálja hívni, de ő nem veszi fel a telefont, mert még mindig neheztel rájuk, amiatt, hogy nem álltak ki mellette. Egyszer próbáltam beszélni vele erről, de csak lemorgott, hogy majd ő tudja mi a jó neki. Így inkább nem is hozom fel a témát több, bízom benne, hogy lenyugszanak. Ma legalább próbálni megyek a terembe kicsit kitombolni magam, sok energiát vesz el a munka meg most Noémi is extra figyelmet igényel. Ami valahol érthető is, hiszen jelenleg csak én vagyok neki, a családja most nincs mögötte.

- De nyúzott vagy! Noémi nem hagy aludni? – toppan be a terembe Szonja.

- Eltaláltad, valahogy hajnalban aludtunk el. Aztán egész nap pörgés volt a munkában.

- Be vagy fásulva – állapítja meg ahogy tetőtől talpig végigmér, amire kénytelen vagyok rábólintani – Gondolom nem sok kedved van a zenénkre ezredjére is táncolni.

- Nem sok, de mindjárt verseny, gyakorolnunk kell! – tápászkodok fel a padlóról.

- Akkor elgyakoroljuk kétszer a zenét, utána viszont bulizunk egyet. Van egy jó mixem, ami különböző stílusú zenékből áll, 30 perces.

- Szabadtánc? – lelkesülök fel.

- Igen, ránk fér. De akkor most először koncentráljunk a saját táncunkra utána mehet a szórakozás – rendelkezik Szonja. Felhangosítja a zenét és mi nekilátunk a gyakorlásnak. Mind a két alkalommal hibátlanul sikerül a táncunk, ezért nyugodt szívvel kezdünk bele a tombolásba. Még hangosabbra tekerjük a lejátszót és szabadjára engedjük magunkat. Szeretek „betanult" koreográfiát táncolni, de néha amikor ki akarom üríteni az agyamat, akkor csak mozgok a zenére. Erre a számomra legjobb a kortárs balett, itt lehet legjobban kifejezni az érzéseket. Kiadom magamból az elmúlt hét alatt felgyülemlett stresszt, fáradságot és ki nem mondott szavakat. Nem mondhattam meg Noéminek, hogy az apukája reakciója nem a feltétel nélküli szeretet jele, amit várna az ember. Lehet csak én vagyok ennyire érzékeny erre, a szüleim példájából kiindulva. Noéminek annyira tökéletes a kapcsolata az apjával, illetve az volt. Ezt ő meg nagyon rosszul viseli, amit rajtam tölt ki. Nem veszekszik, csak szimplán nyüstöl mindennel. Mikor érek haza, miért nem vagyok már otthon, mit eszünk, mit csinálunk majd hétvégén és a többi hasonló „lényeges" kérdéssel. Végre egy kicsit pörgősebb zene következik, így én is gyorsítok a mozdulataimon és beleviszek egy-két akrobatikus elemet is. Éppen egy kézen átfordulásból pördülök ki, amikor szinte nekiütközöm egy egyenruhás férfinek.

- Téged várunk – fogja meg a vállamat, míg megtalálom az egyensúlyomat.

- Engem? – lépek ki a kezei közül és végignézek rajta, valamint a mellette álló szintén egyenruhát viselő férfin – Ti Noémi bátyjai vagytok?

- Igen, beszélhetnénk veled?

- Miről? - kérdezem kétkedve. Közben véget ér a zene, Szonjára pillantok, aki kérdőn néz vissza rám.

- Nem fogunk bántani nyugi – mondja a másik férfi, mire kérdőn felhúzom a szemöldököm.

- Fel sem merült bennem, inkább a felesleges, üres beszédtől tartok – jegyzem meg, mire felnevetnek.

- Úgy látom felesleges volt téged félteni a húgunktól – jegyzi meg a magasabbik testvér – Egyébként Warró Bence, ő meg az öcsém, Dani.