Ne menekülj!

12.

Réka

Noémi már egy hete nem jelentkezik, azóta, hogy megkértem a kapcsolatra. Már le is mondtam róla, hogy megjelenik nálam vagy üzenetet ír. Ezt elszúrtam, elvesztettem őt. Lehet jobb lett volna, ha folytatom a viszonyunkat és idővel, nagyon sok idővel már kitartott volna mellettem, megszokásból. A falnak támaszkodva gyújtok rá és közben figyelem a forgalmat, mikor feltűnik egy rendőrautó, akkor reménykedve fókuszálok, hogy Noémi ül-e benne. De nem, két idősebb férfi halad el lassan előttem. Noémi meg nem is ebben a városban szolgál, nem is értem miért kapom a fejem minden rendőrautó után. Elnyom a cigimet, majd visszabattyogok az irodába.

-     Mi baj? – kérdezi Andi.

-     Nincs baj. Miért gondolod, hogy baj van?

-     Látszik rajtad, meg már negyedjére voltál kint cigizni. Ennyit csak akkor szoktál szívni, ha valami nyomaszt. Szóval?

-     Nem akarod te azt hallani – legyintek és megnyitom az e-mailjeimet.

-     Mit csinált az a kretén Noémi? – gurul mellém a székével.

-     Nem csinált semmit.

-     Na persze. Én megmondtam Réka, hogy ne kezdj vele. Csak a baj van vele, problémás volt mindig is. Mindenkivel lekezelő és bunkó.

-     Velem nem volt sosem.

-     Volt? Már nem vagy a szeretője? – néz rám döbbenten.

-     Már nem, megnyugodhatsz.

-     Mi történt? Bántott?

-     Mi?! Dehogyis! Ő nem olyan. Csak vége lett, azt hiszem. De most hagyj dolgozni, nincs kedvem ma túlórázni – lököm vissza a helyére székével együtt. Egy darabig még érzem magamon a kutató tekintetét, de végül ő is belemélyed a laptopjába. Akárhányszor megcsippan a telefonom rögtön érte kapok, hátha Noémi írt, de egyszer sem ő jelentkezett. Munka után, otthon az ágyban fekve is forgatom a kezemben a telefont, hogy írok Noéminek egy üzenetet, de végül elvetem az ötletet. Mégis mit írhatnék neki? Hogy nem úgy gondoltam, nem kell kapcsolat nekem, csak gyere el estére. Ez hazugság lenne, hiszen én kapcsolatot akarok, mégpedig vele.

Álmosan vánszorgok a munkahelyem felé, nem sok hangulatom volt bejönni. Alig aludtam az éjszaka, reggel meg alig bírtam kimászni az ágyból. Még jó, hogy útközben van a trafik, így beugrom egy doboz cigiért. Mielőtt felmennék az irodába még rágyújtok egy szálra. Röviden intek a főnökömnek, aki éppen most hajt el előttem. Ezért is járok én gyalog, nincs parkolóhely már a környéken. Elnyomom a cigit, majd befordulok a lépcsőházba, hogy megkezdjem a munkát. Egyszer csak egy kéz szorítását érzem meg a karomon, mire összeugrik a gyomrom és elakad a lélegzetem. Rögtön a legrosszabb sejtésem elevenedik meg előttem.

-      Ne kapj szívrohamot, csak én vagyok – találom szembe magát Noémi vigyorgó arcával, ahogy maga felé fordít.

-     Cseszd meg, a frászt a hoztad rám! – lököm meg finoman a vállát.

-     Rossz lelkiismeret!

-     Lehet – vonok vállat, majd tetőtől talpig végigmérem őt. Teljes rendőri egyenruhában áll előttem, ami nagyon jól áll neki. Újra végignézek rajta, amit ő is észrevesz és még jobban vigyorogni kezd.

-     Bejön? Megfelel?

-     Bejön igen. Nagyon is.

-     Te is olyan vagy mint pár nő, hogy egyenruha a fétised? – hajol közelebb hozzám és szinte az ajkaimra suttogja a szavakat.

-     Csak akkor, ha tetszik az egyenruha alatti rész is.

-     Még jó, hogy már letesztelted párszor. Estére ráérsz? Meddig dolgozol? – kérdezi a szemembe nézve. Közben megérzem a két kezét a csípőmön, ami finoman nekitol a falnak.

-     Csak 17 óráig dolgozom, utána ráérek. Miért? – karolom át a nyakát.

-     Gondoltam beszélgetnénk kicsit utána meg levezetnénk a feszültséget.

-     Feszült vagy? – húzom fel kérdőn az egyik szemöldököm.

-     Kissé – lép szorosan elém. A tarkójánál húzom le magamhoz, hogy meg tudjam csókolni. Annyira hiányzott már a csókja, az érintése, hogy az szinte fáj. De jó jelnek veszem, hogy el akar jönni estére beszélgetni és persze szexelni is – Akkor 20 óra után ott vagyok nálad. Jó?

-     Persze, gyere – csókolom meg újra.

-     Hé! – hallom meg Barbi hangját lentről, mire szétrebbenünk – Minden rendőr így intézkedik? Vagy csak neked jár a kivétel Réka?

-     Csak neki és csak tőlem – mosolyodik el Noémi, majd visszafordul felém – Akkor estére megyek.

-     Várni foglak – búcsúzom el tőle. Majd Barbi mellett sétálva haladok fel az irodába. Mégsem lesz olyan rémes, mint ahogy indult a reggelem. Boldogon huppanok le a székembe és dudorászva kapcsolom be a laptopom.

-     Te meg minek örülsz ennyire? – néz rám kétkedve Andi.

-     Jól indult a reggelje – rak az asztalomra egy csésze kávét Barbi – Meg ha jól hallottam, akkor az estéje is jó lesz.

-     Kivel gabalyodtál már megint össze?

-     Senkivel! – vágom rá gyorsan, mire Andi a főnökünk felé fordul – Kivel láttad?

-     Nem tudom a nevét, de rendőr egyenruhában volt – von vállat Bea, majd a kávéjával a saját irodájába vonul. Igazán tarthatta volna a száját, akkor most nem kéne Andival veszekednem.

-     Réka! Ne már! Megint Noémi?! Azt mondtad szakítottatok, hogy vége a viszonyotoknak – csattan fel idegesen Andi.

-     Azt mondtam talán. De úgy néz ki mégsem.

-     Akkor hadd avassalak be Noémi stiklijeibe, mielőtt tönkreteszi a te életed is – áll fel a székéből Andi és az asztalom elé áll.

-     Ne! Andi, nem akarom hallani. Nem vagyok kíváncsi rá. Ha olyan, akkor Noémi majd úgyis elmondja.

-     Na arra várhatsz! Egyrészt, mert nem fogtok addig jutni, hogy ilyen mély témákat érintsetek, másrészt meg ő nem beszél semmiről.

-     Nem érdekel – zárom le a témát. Nem akarom, hogy Andi rosszakat mondjon Noémiről. Mindenkinek vannak hibái, mindenki követett el rossz dolgokat. Remélem eljutunk oda, hogy Noémi majd magától elmeséli őket. Alig várom, hogy 17 óra legyen és hazamehessek készülődni.

Az esti beszélgetés elég rövidre sikeredett, Noémi kijelenti, hogy legyen kapcsolatunk akkor, majd nekem esik. Semmi mást nem mond, amin szinte meg sem lepődöm. Tudom, hogy meg kell küzdenem minden egyes mondatáért. Van egy olyan érzésem, hogy Noéminek még nem volt komoly kapcsolata. Reggelente nem kelt fel mikor dolgozni megy, nem köszön el tőlem. Szabadnapjain meg ugyanúgy csak estére jön el hozzám, ilyenkor csak szexelünk egyet, majd ő elalszik. Alig beszélgetünk, amikor megkérem, hogy jöjjön el napközben, akkor morgolódva eleget tesz a kérésemnek, de ilyenkor hozza a kutyáját és vele foglalkozik kint az udvaron. Előnyére legyen mondva, hogy legalább megkérdezte, hogy nem zavar-e a kutya. Próbálok finoman, óvatosan belefolyni az életébe, de mintha acélfalakba ütköznék. Amikor a kutyát simogatnám, akkor rám szól, hogy ezt nem szabad, ezután elzárja előlem. Néha annyira nehezemre esik türelmesnek lenni vele, de tudom, hogy csak így érhetek el nála bármit is.