Ne menekülj!

13.

Noémi

A nappali foteljében ülök szétterülve laptoppal az ölembe, amikor Réka hazaér a munkából. Egy gyors puszit nyom a számra, majd letelepszik a kanapéra és ecsetelni kezdi a napját. Csak félig figyelek rá, mert közben folytatom a megkezdett játékot. Valami testvérpárról magyaráz, akik páros eljegyzést és esküvőt akarnak.

- Figyelsz? – emeli meg a hangját, mire kinézek a laptop mögül.

- Igen, közös esküvőt akarnak a testvérek.

- Neked van testvéred?

- Két bátyám van, ők is rendőrök. Apu is rendőr volt, de már nyugdíjas. Az öccse Nándi szintén rendőr volt, de ő már magánnyomozó. Nála dolgozom pluszban én is. Őt kérték fel a szüleid, hogy találjanak meg.

- Akkor nálatok mindenki rendőri pályán mozog? – faggat tovább.

- Igen, de nem kényszerből. Apu sosem erőltette nálunk ezt a pályát.

- Anyudról miért nem mesélsz sosem?

- Apa egyedül nevelt fel minket, anya elhagyta a családot, amikor 11 éves voltam. Szóval rohadtul nem érdekel – csapom le a gépem tetejét. Utálok anyáról beszélni, kerülöm ezt a témát.

- De akkor nem is beszéltek?

- Nem. Nem érdekel. Őt sem érdekeltük, mikor kisétált az ajtón. Apu ugyan megbocsátott neki és kibékültek, de én nem vagyok hajlandó vele egy légtérben megmaradni.

- De amikor kéthetente hétvégén van a közös napotok, akkor ő?

- Akkor ő nincs otthon. Megmondtam apunak, hogy csak akkor vagyok hajlandó tovább folytatni ezt a hagyományt, ha ő nem lesz otthon. Én nem tudtam neki megbocsátani, nekem ne jópofizzon. Szóval örülnék neki, ha nem feszengetnénk ezt a témát.

- És nekem ezt mégis honnan kellett volna tudnom?!

- Sehonnan – vonok vállat unottan.

- Noémi! Szerinted ez így normális, ami kettőnk között van?

- Mire gondolsz? – nézek rá kérdőn.

- Hogy szinte semmi nem változott, ugyanúgy csak szexre használsz. Nem vagy itt napközben velem, amikor nem dolgozol. Ha valami csoda folytán mégis, akkor kutyázol. Nem beszélgetünk Noémi! Nem tudok rólad semmit! Csak azért mentél bele ebbe a kapcsolatba, hogy ne szakadjon meg a szex?

- Nem.

- Nekem pedig úgy tűnik.

- Pedig nem. Én tudok rólad jó pár dolgot.

- Jah igaz, el is felejtettem. Te nyomoztál le – vágja hozzám egy karlendítés kíséretében.

- Ha te már ennyire játszottad a nyomtalanul eltűntet! Ismerem én az ilyet, számtalan ilyen eset van a Rendőrségnél. A gyerek azt hiszi, hogy a szülei rosszat akarnak neki, megharagszik rá, játssza a dacos szaros gyereket és csapot-papot hátrahagyva menekül el. De aztán meg nem megy semmire. A szülők meg minket kérnek meg hogy találjuk a hülye gyereküket, akik valahol tengetik az életük, drogoznak és isznak.

- Én nem ilyen vagyok! – vágja hozzám kiabálva. Felpattan a kanapéról és a kijárat felé indulna, gondolom, hogy rágyújtson. Felállok én is és elállom az útját, ha beszélgetni akart, akkor tessék, itt vagyok. Nem csak az én életemben vannak titkok, ő sokkal nagyobb dolgot rejteget.

- Akkor miért menekültél el Réka? Miért utasítottad el a szüleid megkeresését? Miért fizettél le mindenkit, hogy tüntesse el a nyomaidat a múltból? Beszélhetünk itt arról, hogy én nem nyílok meg, de te meg egyenes kitörölted a múltadat. Nem állsz szóba a szüleiddel a mai napig, kerülöd őket, sőt elutasítod őket.