Ne menekülj!

4.

Réka

Elküldtem Noéminek futárral a szerződést, amit az én ügyvédemmel irtunk meg. Hiába nem tartom a kapcsolatot a volt családommal már 10 éve még mindig fel tudnak kavarni az ezzel kapcsolatos dolgok. Nem bírom csak úgy elengedni, a megállapodásokon pörögnek a gondolataim egész nap. Még Meli is észrevette rajtam, hogy valami nem stimmel velem. Ő semmit nem tud a múltamról, ami talán jobb is, hiszen így is a kis titka vagyok. Mi lenne, ha ismerné a régi életem, a közelembe sem jönne. A kamaszkori botlásaim most visszaütköznek, ha akkor okosabb és figyelmesebb lettem volna, akkor most nem itt tartanék, hogy törölnöm kellett az életemnek első 18 évét. Ártanék az imidzsének, ennél is jobban. Én nem lennék képes feladni önmagam, azért hogy érvényesüljek a munkában. Igaz, hogy csak a politikai pálya ilyen undorító és gyalázatos, hogy teljesen kizsigereli az embert. Előbányásznak minden apró ballépést és felnagyítják. Számtalan történetet mesélt nekem erről Meli. Megértem őt, hogy neki a munkája a legfontosabb, hogy ő ebben akar érvényesül. Érteni megértem, de nem fogadom el. Így nem is tekintem kapcsolatnak a közöttünk lévő „valamit", inkább szeretők vagyunk némi érzelemmel. Ő mondja, hogy szeret én meg automatikusan rávágom, hogy én is szeretlek. De ez nem teljesen igaz, sem ő, sem pedig én nem szerelemmel szeretjük a másikat. Csak szeretjük egymás társaságát, de nem számíthatok rá semmiben. Ugyan meghallgat, ha valami nyomja a lelkem, de ilyenekre nem igazán van időnk. A heti négy-hat óra az semmire nem elég. Csipog a telefonom, Noémi írt üzenetet, hogy 10 perc múlva itt lenne a papírokkal. Válaszolok neki, hogy jöjjön nyugodtan, itthon vagyok. Meli is írt, hogy lemondja az esténket. Válasz nélkül dobom le a telefonomat a kanapéra. Annyira ígérgette a mai napot, hogy a rendezvénye után idejön és velem lesz egy teljes napot. Szükségem lett volna rá ma, hogy itt legyen velem. Nem mondtam volna el neki a megállapodást, de kellett volna, hogy vele legyek. Hogy érezzem valaki még akar engem, hogy valakinek igenis számítok. A csengő hangja billent ki a morgolódásomból, elnyomom a cigimet, majd a kiskapuhoz sétálok.

- Szia – köszönök rá Noémire. Kinyitom előtte az ajtót, amin ő lazán lépked befelé.

- Szia Aláírták akkor a papírokat – nyomja a kezembe a borítékot.

- Klassz. Gyere beljebb, én is aláírom az én részem – indulok meg a házba – Ne nézz szét, még nem sikerült mindent elpakolni a költözés óta.

- Két hónap alatt nem volt szabad 2 órád kipakolni?

- De alapos voltál – kapom rá a tekintetemet, mire ő csak hanyagul megvonja a vállát – Kérsz egy kávét míg átolvasom?

- Elfogadom – bólint rá – Köszönöm.

- Mivel kéred? – kérdezem a konyhában állva.

- Csak simán – kitöltöm a kávéinkat, majd én is helyet foglalok az asztalnál és újra belemerülök a papírokba. Nem bízom a szüleimben, még akár át is írhatták az egészet. Próbálom figyelmen kívül hagyni Noémi monoton kopogását az ujjával az asztallapon, amivel sürgetni próbál, de muszáj minden egyes mondatot alaposan átolvasnom.

- Mit csináltál a karoddal? – kérdezi, mire automatikusan a bal alkaromhoz kapom a kezem.

- Ablaküveg elvágta – mondom halkan. Végigsimítok a kb. 10 cm hosszú vágáson az alkarom belső felén, mire megrohannak az emlékek. Elakad a lélegzetem és görcsbe ugrik a gyomrom, megrázom a fejem ezzel próbálva elterelni a figyelmemet a múltról. Most nem lehetek rosszul, nem előtte.  Újra a megállapodásba mélyedek, majd ahogy a végére érek már kanyarítom is rá a nevemet a lap aljára és Noémi felé csúsztatom a papírokat. Egy példányt természetesen megőrzök magamnak.

- Klassz – veszi át tőlem és rögtön a borítékba tömködik azokat – Nem értem minek kellett ennek ekkora feneket keríteni. Kb ennyi időt kellett volna a szüleid társaságában is lenned, ahelyett, hogy azon agyalsz miként kerüld őket és miként ne állj velük szóba.

- Tudod mit tartalmat ez? – nyomom a mutatóujjam ez előttem heverő papírokra.

- Nem.

- Akkor ne tegyél ilyen kijelentéseket.

- Hallottam pár dolgot rólad és a dolgaidról, láttam a rendőrségi és kórházi aktádat, szóval sejtem milyen vagy. Bűnöző vagy, még ha nevet is változtatsz, egy bűnöző meg világéletében bűnöző marad, a vér nem válik vízzé – áll fel mellőlem – Kösz a kávét. Szia!

- Szia – köszönök tőle gunyorosan. Úgy látom a szüleim őt is szépen behálózták és mindenféle baromsággal tömték tele fejét. Igaz, hogy nem voltam mintagyerek, de azért nem is egy istenátka. A telefonom keresésére indulok, mindig széthagyom valahol. Miután nagy kutatások után megtalálom írok egy üzenetet Szonjának, hogy menjünk el bulizni valamerre. Nem fogok itthon ülni szombat este egyedül és a tévét kapcsolgatni. Válaszüzenetben küldi az időpontot és címet, hogy hol találkozzunk. Nagyjából már sikerült kiismerni magam a városban, így sejtem melyik pub-ról beszél. Onnan már szedtem fel egy lányt egy éjszakára, remélem ma is sikerem lesz. Kell valaki, aki eltereli a figyelmemet, ha már Meli újra átbillentett.