titkok a koporsóban | skz - af

10

———————————————————————

10. kérdés eredménye: GYŰRŰ

———————————————————————

Changbin ágyában feküdve nézett valami unalmas, bugyuta műsort laptopján, mikor Jisung szinte füstölgő fejjel, hirtelen rontott be hozzá. Fogalma sem volt, testvére mégis mi miatt ilyen dühös, de hogy ne legyen még ennél is forróbb a hangulat, oldalra rakta az ölében nyugvó szerkezetet, s minden figyelmét az idősebbre szentelte.

- Mi ez? - kérdezte bátyja remegő ajkakkal, ahogy odadobta a díszpárnák közé telefonját, melyen a holnap esedékes, Felixék lakásán tartott buli Facebookon létrehozott eseménye állt. - Mondd azt, hogy csak rosszul látok és nem az igennél van a neved! - csattant fel, miközben a kisebb érdektelen, unott arckifejezését figyelte.

- Ne aggódj, még mindig nem kell szemészhez menned. Remek megfigyelő vagy - szúrta oda Bin egy nagy vigyorral ajkán, ahogy felfogva a helyzet komolytalanságát, ignorálva a felbőszült srácot újra kényelembe helyezte magát a paplanok sokaságában, majd elindította a félbe hagyott filmet. De Hant ez a gúnyos válasz egyáltalán nem nyugtatta meg - sőt, még zabosabbá is tette -, ezért még hangosabban és teátrálisabban kezdett bele a számonkérésbe.

- Még mindig nem fogtad fel, hogy csak neked akarok jót, te idióta? Az isten áldjon már meg! Mikor veszed észre, hogy csak segíteni akarok és nem én vagyok az ellenséged? - forrongott, ahogy közelebb lépve csapta le a gép tetejét; újra magára vonva a fiatal teljes figyelmét. - Ha nem tűnt volna fel, meg akarlak védeni mindentől, ami csak árthat neked!

- Ki kért meg rá? - vágott közbe Changbin higgadtan, de ahogy folytatta, egyre inkább belendült ő is. - Mindig azt hiszed, hogy apám helyett apámnak kell lenned! Pedig nincs erre az egész cirkuszra szükségem! Elég az, hogy anyuék nem hagynak élni; nem kellesz ide még te is! És örülnek neki, ha te meg ezt fognád fel: a bátyám vagy, nem kell folyamatosan itt hisztizni. Tudok magamra vigyázni, elhiheted - jelentette ki, ahogy idegességében felpattant és az asztalon levő papírokat kezdte rendezgetni; tudta, hogy súlyos dolgokat vágott a szeretett fiú fejéhez, de már elege volt belőle, hogy úgy viselkedik vele, mintha egy iskolába induló, öt éves lenne.

- Igen... Mert miután Yonghyun szakított veled, szerencse, hogy nem nekem kellett heteken keresztül pátyolgatni a depressziós, összetört seggedet - halkan, mégis erőteljesen beszélt Jisung, ahogy eszébe jutott a néhány héttel ezelőtt lefolytatott Seungminnal való beszélgetés. - Csak nehogy újra csalódj... Mert nem foglak megvigasztalni és támogatni, az biztos. Elegem van abból, hogy semmit nem tudsz komolyan venni. De egyszer még nagyon meg fogod ezt a mentalitást szívni, erre mérget vehetsz - a végszó után gyorsan viharzott ki, s amint saját szobájába ért, megállt a falon lévő tükör előtt, majd nagyokat sóhajtva kezdte sápadt arcát vizslatni. - Tényleg olyan rossz testvér lennék, mint amilyennek ábrázol? - gondolta magában, ahogy az előbb lejátszott jelenetet pörgette végig fejében.

......

Felix mosolyogva, bátyjával karöltve indult neki a délutánnak, miután megbeszélték, hogy benéznek néhány helyre, ahol még Minho börtönbe kerülése előtt, szinte évezredekkel ezelőtt jártak.

Imádott a szőke minden egyes szabad pillanatot a másikkal tölteni, így csak vigyorogva csatangoltak a városka poros utcáin, s egyre lehetetlenebb helyszíneket vettek célpontba. Minden gyermekkorukat idéző játszótérre és parkba elmentek, s ott beszélgetve töltötték idejüket.