titkok a koporsóban | skz - af

21

———————————————————————

23. kérdés eredménye: ÖLTÖZŐ

———————————————————————

Minho izzadó tenyerekkel, izgatottan sietett a Seo birtokra, miközben kezén folyamatosan az egyik, szerelmétől kapott órát figyelte. Tudta, hogy Changbin tűkön ülve vár rá már hosszas percek óta, de nem volt könnyű elszabadulni a munkahelyéről - főleg úgy, hogy testvére folyamatosan azon sertepertélt, hogy kiderítse, mégis merre megy ilyen későn; miért nem vele megy haza - úgy, mint régen.

Nehezére esett feldolgozni azt, hogy minden nap hazudnia kell öccsének azzal kapcsolatban, hogy miért megy el mindig előbb, néha napján pedig miért túlórázik; mégsem tudott mit tenni a helyzettel, hisz rögtön kilőtte az igazság elmondását lehetőségei közül - így maradt a jól bevált titkolózás.

Nagy levegőket véve, reszketegen csengetett a nagy, robusztus vaskapu előtt állva, s kezdeti mosolya egyre szélesebbre nőtt, ahogy a kisebb fiút figyelte, aki vigyorogva kapcsolgatta a lámpát a palotában - láttatva, hogy éppen merrefelé jár -, torkában dobogó szívvel nyomta meg a beengedő gombot. Min csak tincseit megrázva, sebesen libbent be a kerítésen, s szinte futólépésben haladt Binhez, aki amint a srác az ajtóhoz ért, azonnal rávetetette magát.

- Úristen, de hiányoztál - motyogta meghatottan, ahogy az idős szemeibe nézett, s azzal a lendülettel nyomott édes csókot párnácskáira, majd vállaiba kapaszkodva húzta a nappali felé.

- Ilyen fogadtatás miatt mindig szívesen jövök - suttogta Min, amint helyet foglalt a kanapén, s kedvesét rögtön az ölébe ültette. - El sem hiszem, hogy tényleg itt vagyok - simogatta a kicsi combjait, ki szerelmesen pillogva hajtotta fejét a vállára. - El sem hiszem, hogy tényleg sikerrel járhatunk - mintha szellemet látott volna, úgy beszélt; mindketten tudták, hogy néhány nap múlva nagy változás veszi kezdetét, s hiába nem vallották be egymásnak, rettenetesen féltek is.

- Az órából már megkaptam a pénzt - szólalt meg az alacsony, kettévágva a kandallóban ropogó fa kellemes alapzaját, majd' szívbajt hozva a barnára.

- Annyi, amennyit szerettél volna? - kérdezte, lágyan megsimogatva a másik melegtől kipirosodott orcáját.

- Több is - kuncogott a fekete, ahogy nyakánál fogva húzta újra magára az időst, s nem zavartatva magát, lustán hívta táncba, melyet az rögtön elfogadott, s gondolkodás nélkül tapadt rá az érte kiáltó párnácskákra. - Adsz ebből a pénzből is Felixnek? - tudakolta szaggatottan, miután párja elszakadt tőle, s kulcscsontját kezdte meg tépázni.

- Fogalmam sincs - vallotta be kissé idegesen, ahogy saját ajkába harapott, s frusztráltan túrt bele hajkoronájába. - El kell neki mondanom, hogy el fogok tűnni... De egyszerűen nem tudom végignézni, ahogy összeomlik.

- Hé - simított Binnie a fiatal nyakára gyengéden, nyugtatás gyanánt. - Meg fogja érteni. Nem örökre lépsz le, hisz még látni fogod. Mondd meg neki, hogy nem akarsz itt maradni, ekkora nyomorban és szegénységben - magyarázott, de amint felfogta, milyen bántónak is hangozhattak szavai, rögtön bocsánatot kért. - Ne haragudj, nem akartam - nyomott puszit a magas homlokára.

- Nem baj - jelentette ki a fiú kissé furcsa hangsúllyal. - Elvégre tényleg csóró vagyok - vont vállat nem törődöm stílussal, de hangján érezhető volt a megbántottság.

- Tudod, hogy nem érdekel a pénzed, Minho - kicsit élesebb volt Changbin, mint tervezte, de nem hagyhatta, hogy kedvese felesleges gondolatokkal tömje a saját fejét. - Ha az kellett volna, valami újgazdag palit szervált volna anyám, és tökéletesen eléldegélek vele, amíg telibe csal. De nekem te kellesz. Mert szeretlek, érted? - bőszen bólogatott az említett, aki csak mosolyogva hallgatta végig az egészet.