titkok a koporsóban | skz - af

27

Felix megtörve, elveszetten toporgott a tornatermi parketta közepén, miután Changbin levegőzés címszóval otthagyta, s magába roskadva próbált vigyort erőltetni arcára, miközben érezte, a hasában lévő csomó egyre nagyobb és fájdalmasabb lesz. Szeretett volna másokkal is beszélgetni a késői órák folyamán, ezért ide-oda csapódott, bármely' társaságnak a dolgaiba belekapcsolódott - hisz szívesen látták -, de akarva-akaratlan, perceken belül Woojinék mellett találta magát, s a fiatalok mindegyikéről lerítt a színtiszta idegesség, kétségbeesettség és aggódás.

- Mi van veletek, fiúk? - érdeklődött őszintén, hisz az előző hetekben látott viselkedésük alapján nem gondolta, hogy a zsarolás lenne ennek a megváltozott atmoszférának az oka.

- Hogy van merszed idejönni? - törte meg az azonnal kínossá vált csendet néhány másodperc múlva Jisung, a fiú mellkasába döfve mutatóujjával, erőszakosan hátrafelé tolva őt, miközben egyre hangosabb szitokszavakat is hallatott.

- Mi a fene bajod van? - akadt ki a szőke, szerinte teljesen jogosan, nem is sejtve, mégis mi lehet a másik problémája.

- Az a bajom, hogy befogadtunk hozzánk, nem basztattunk senkit sem, erre meg hátba döfsz minket, megzsarolod az apám cégét és még segítesz is a nyomorék testvéremnek, hogy el tudjon szökni a sittről szabadult, patkány bátyáddal. Az a bajom, baszki - kiáltott rá az idősebb, de úgy, hogy a basszus kellően elnyomhassa a hangját, s Lix arcán varázsütésre ezer meg ezer érzelem futott át; könnyek szöktek a szemébe, s legnagyobb meglepetésükre Jeongin vállába kapaszkodott, miközben makacsul kapkodott az elfogyott levegőért. Chan kidülledt szemekkel figyelte a nem mindennapi jelenetet, sőt, még az érzelmeit sosem kimutató Seungmin is ajka elé kapta a kezét, miután leesett az álla, s felfogta, mi történik éppen.

- M-micsoda?

- Te tényleg nem tudtad? - szólalt meg a szürke reménykedve, mélyen belül sajnálva, hogy régi haverját ilyen csúnyán átvágták.

- Mi az, hogy elszöknek? - mélyült el Hyunjin orgánuma, hisz pont akkor érkezett meg a mosdóból, mikor ezt a témát ecsetelték. - Mi az, hogy Changbinék elszöknek? - vicsorgott, megragadva a legközelebb eső diák, történetesen Woojin öltönyének gallérját. - Mondd azt, hogy ez egy gecis vicc, te kis köcsög. Mondd azt, hogy ez csak egy vicc - köpte Jisung felé fordulva, s ennyi pont elég volt ahhoz, hogy Chan nemes egyszerűséggel lerángassa párjáról a magas srácot.

- Az egyedüliek, akik ezt a katyvaszt nem tudták, azok ti voltatok - szólt közbe Seungmin, átvágva az intenzív, levegőben is tapintható agressziót. - Annyira el voltatok foglalva azzal, hogy olyan embereket szeressetek, baráti vagy nem baráti módon, hogy ilyen gyökerek lettetek! Nézz magadra, Felix! - mérte végig a kicsit. - Elloptátok a gyűrűt, és nézd meg, hova jutottál! - lépett közelebb hozzá. - Szánalmas vagy - sétált vissza eredeti helyére, de legnagyobb meglepetésükre nem a vegzált testvér, hanem Hyu volt az, aki csapkolódva, magából kikelve, csapot-papot otthagyva fújta fel magát, s viharzott ki a teremből.

- Ez mégis hova megy? - fogta a fejét Innie, ahogy magában jó lassan feldolgozta a történéseket.

- Fogalmam sincsen - masszírozta meg halántékát Woojin, mérlegelve, mégis hogy állnak; két megbántott testvér, két kiegészítő személy, ezernyi szerelmes, egy lázongó Hyunjin és egy labilis állapotban lévő Changbin; a tökéletes káosz kezdete.

- Utána megyek - ajánlotta fel Jeongin, csókot adva párjainak, s nemes egyszerűséggel ő is eltűnt az ajtó mögött.