titkok a koporsóban | skz - af

13

———————————————————————

15. kérdés eredménye: SEMLEGESSÉG

———————————————————————

- Mit kérsz reggelire? - hangzott fel Minho rekedtes, mély orgánuma, ahogy a mellette fekvőre gördült, s apró, nyálas puszikkal kezdte behinteni a puha, foltokkal tarkított bőrt. Nem akarta ilyen korán felkelteni a picit, de bátyja már annyiszor kereste, hogy nem tudta figyelmen kívül hagyni a hívásokat; nem akarta, hogy bajba kerüljön.

- Téged - motyogta Bin félálomban, miközben visszataszigálta maga mellé a magasat, majd mellkasához húzódva, kis kifliként vackolta be magát, hogy újabb álomra hajthassa fejét.

- Én is finom vagyok, de a seggbe rúgás, amit Jisungtól fogsz kapni, ezerszer finomabb, drága - tolta elé a telefont Min, s szinte szemét is kisütötte a készülék; nem akarta kivakítani a kisebb retináit, de lustasága nem hagyott neki más választást. Cselekednie kellett.

- Ezért még számolunk - fújtatott idegesen a fekete, s azzal a mozdulattal húzta el a zöld gombot. - Mizu? - szólt bele a kagylóba nem törődöm stílussal, de a várt jó reggelt helyett csak üvöltések tömkelegeit kapta; ez volt ám a családi idill netovábbja. - Felixnéknél aludtam - hazudta be testvérének, mely hallatára a mellette támaszkodó rögtön kuncogni kezdett, s a szóváltás végigkövetése helyett a konyhába sietett. Szívesen hallgatta volna a veszekedést máskor, más helyzetben, de semmi kedve nem volt elrontani egy ilyen kellemes reggelt apró-cseprő ügyekkel, így úgy döntött, keres valami ehetőt, hogy ne haljanak éhen. Kisegítőként szinte mindenből össze tudott dobni egy normális, viszonylag nem mérgező fogást, s amint talált egy csomag sonkát, majd előkerült valahonnan egy doboz tojást is, fel is adta a további kutatást; jobban jártak vele, ha nem bonyolítja túl a főzés tudományát; elvégre semelyikük sem akart meghalni a nap folyamán.

Hangosan lépdelve, haragosan fújtatva libbent mellé Minho egy idő után, ám rögtön jobb kedvre derült a szorgoskodó barna láttán, s puszit adva arcára köszönte meg neki, hogy ilyen csodálatos társaság.

- Ez a legjobb reggeli, amit valaha kaptam - nyújtotta a tányérját a másik felé, aki próbálta nem elcseszni a kiszedést; hihetetlennek tartotta, hogy egy idétlen vigyor így elcsavarta fejét.

A közös evészet rettenetesen jó hangulatban telt, rengeteg mindenről beszélgettek, a suliról, a családról, a barátokról elkezdve, ám a tegnap esti témáról még csak szó sem esett. Nem akart Min lenni az, aki előhozza a pénzes dolgokat, így türelmesen várt, s már majdnem el is felejtette, amikor az alacsony az étkezés befejeztével kezére fogott, majd maga után húzta, s a gardróbba sietett.

- Ezek itt apám órái - húzott ki egy robusztus, arany kilinccsel díszített fiókot Changbin, miközben Minho a szekrényekben lévő ruhadarabokat figyelte; sosem gondolta volna, hogy neten kívül is láthat ilyeneket.

- Azta - döbbent le gyermekien, fittyet hányva a kisebb szavaira; tudta, hogy nagyon fontos amit magyaráz, mégsem tudta elszakítani tekintetét az öltönyök s ingek kavalkádjáról.

- Esküszöm adok negyed egyet, csak figyelj már ide - csattant fel a fekete, melyre a barna csak mögé sietett, s átkarolva derekát, nyakhajlatába dőlve fejét hallgatta az igét.

- Figyelek - jelentette ki pimasz hangsúllyal, ahogy időközben lejjebb került ujjaival szégyentelenül szántotta fel Min alhasát; hiába az esti kaland, nem tudott betelni a fiatallal.