titkok a koporsóban | skz - af

25

———————————————————————

26. kérdés eredménye: ELSŐ PRÓBÁLKOZÁS

———————————————————————

Miután Minho vagy ezerszer hívta testvérét, s Changbin társaságában minden apró részletet megbeszéltek az estével kapcsolatban, szinte tűkön ülve várták a kicsiny, titkos adatokkal tömött tárgy cseréjét. Rettenetesen sok időt töltöttek a taktikai konzultációval - ahogy ők hívták -, melyeken olyanokat tárgyaltak meg többek között, hogy ki adja át az utolsó, mindent eldöntő üzenetet Woojin édesapjának, kinél legyen az a híres-neves gyűrű, s legvégül a szerelmesek gondolták ki - több, kevesebb sikerrel -, hogy hogyan köszönjenek el Felixtől úgy, hogy időben, még az utazásuk előtt tájékoztassák, mégse utálja meg őket a fiú örök életre. Hisz bármennyire nem szerették bevallani egymásnak, a kicsi Lee mindkettejük életében kulcsfontosságú szerepet játszott. Ám nem csak a nyomornegyedben élő családnak volt rengeteg esetleges problémája zsarolás -, szökés - végett, hisz Binnie gyomrában már hetek óta apró, mégis igen súlyos gombócok tanyáztak. Nem ápolt rossz kapcsolatot a szüleivel, viszont féltestvérével jóban-rosszban kitartottak egymás mellett, s rettenetesen szerették a másikat; ám ahogy egyre közelebb került az elválás pillanata, úgy lett szinte mázsás mindhármójuk vállán az alapból sem pehely súly.

És akkor még bele sem gondoltak régi barátaiknak, osztálytársaiknak, s az illegális fenyegetőzés "áldozatainak" a helyzetébe.

- Rendben vagy, baba? - kérdezte Min hirtelen, ahogy a szobájában szedelődzködés közben megállt egy másodpercre, hogy szeretetteljes ölelést tudjon adni aggódó, látszólag megviselt barátjának. - Tudom, hogy aggódsz a mai miatt, de nem kell. Szeretlek és minden rendben lesz. Hárman megoldunk mindent - biztatta a gimnazistát, aki azonnal párjához húzódott, s remegve fújta ki bent rekedt levegőjét.

- Este mindenkitől el kell köszönnöm. Nem akarom, hogy tudják, mit teszek... De rá fognak jönni idővel. És ez megrémít, Changbin. Rettegek - túrt bele a hajába, miközben a vállfán lógó méregdrága öltönyöket figyelte.

Tökéletesen tisztában volt vele Minho, hogy, s mint érez Binnie, és hogy ezt a kétségekkel teli állapotot elfeledtesse vele - ha csak néhány pillanatra is -, édesen puszilt homlokára, s utána ajkát gyengéd támadásba vette. Lassú, finom csókot váltottak, miközben egymásba kapaszkodva próbálták kiélvezni az utolsó kellemes, gondtalan, felhőtlen pillanatokat - mielőtt még minden a nyakukba szakadt volna.

- Minho! - hallatszott fel Felix hangja az előszobából, mely szétszakította a párt, az említett pedig bosszúsan baktatott ki a konyhába, hogy megnézze, öccse mit csinál éppen. - Mikor indulunk? Hisz mondták, hogy a mi osztályunknak kötelező időben megérkeznie. Mert valami nagyon fontos bejelenteni valójuk is van a ceremónia mellett - magyarázott a kicsi túlpörögve, öltönycipőjét keresve, s tisztán látszott rajta, hogy nincs a helyzet magaslatán.

- Szerintem olyan egy órán belül indulhatunk... - nézett az órára a legidősebb. - Mindent le kell ellenőriznünk, az eldobható telefontól kezdve a nálatok lévő dolgokig. Plusz be kell pakolnunk a kocsiba, és még parkolóhelyet is kell találnunk - mondta büszke mosollyal, kiemelve az kocsi szót. A Changbin által eladott órából származó pénzből kifizette a börtönbeli tartozásait, kis részét pedig egy nem olyan drága masinára költötte; sokkal egyszerűbb azzal elhagyni a várost, mint egy mindenki által ismert motorral. - És még... - szólta volna el magát, hogy a saját utazótáskájukat is be kell rakniuk a csomagtartóba, de gyorsan javította is fejben kijelentését - Hyunjin is kérte Bint, hogy szóljunk, ha megyünk - nem hazudott, hisz a fekete tényleg írt, hogy hívják, ha mennek.