Kiültem egy plédre,
Tudod, a közeli rétre,
Ahová együtt jártunk,
Mert itt volt szabadságunk.
Elfogott a nyugalom,
Hisz újra hallhatom
A faág recssenését,
A levelek lüktetését,
Szél süvöltését,
A kutya üvöltését
Aki talán az erdészé.
Lefekszem a plédre,
A Nap lassan megy le végre.
A felhők narancsárgák,
Szemeim csak úgy kívánják
A csodálatos látványt.
Majd előbújik a Hold,
Mellette menetelnek a csillagok.
Valami hiányzik mégis,
Végül teljesen elsötétül az ég is.
Mitől hiányos a képlet?
Nem vagy velem.
