A Hold baljósan fénylett ma.
Bújj ide, megmarad nyugalmad,
Bármi áron megvédelek,
Szerelmem irántad legyen
Mindennek örök pecsétje.
Arcod mellkasomra tevéd,
Melyről folyik a verejték.
Kezeink egymára találnak,
Kék szemeid lecsukódnak,
Megpróbálsz pihenni ugyan,
De viszont félelmed csak hajt.
Térj nyugovóra virágszál,
Ölelésem mindig megvár,
Ami rád ügyesen vigyáz,
A túlvilágon is akár.
Ijedtséged elhagy végleg,
Rád soha többé nem talál.
Arcod már nem verejtékes,
Szemeid csukva maradnak,
Szíved is örök néma már.
Miért hívtad titoknak?
Mert reád szörnyű dolog várt,
Mely nem más, maga a halál.
