Úsztak a bárányfelhők a színváltós égen,
És mind egyesével reád emlékeztetett
De csak addig látom, még le nem száll az ében,
Majdan újra, újra mindent elfelejthetek.
Fehér sapkájukon kibuggyan a vörös vér,
A csodás látvány a kék tavon visszatekint,
Egy fűzfa nyújtózik, hátha egy felhőt elér,
Melynek a sárgás Nap karjai közt kikacsint.
Fél óra, és minden komor, szürkévé válik,
A csillagokat kitakarják a fekete felhők,
A kerítésen ülő trikolor macska már fázik,
És egy csepp rámhullott, eleredt az eső.
