Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
3. kérdés eredménye: CHAN
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Máskor jobban vigyázz a lépteidre, mókus - ez volt az első mondat ami kiszaladt Lee Minho tökéletesen ívelt ajkain, de ezen szavak hadai olyan arroganciával és pimaszsággal lettek kiejtve, mintha a fiúk már ezer éves ellenségek lennének. Jisung nem értette, miért ilyen kimért a teljesen hétköznapi ruhákba bújtatott fiatal, ám amikor Woojin mellé libbent, s büszke mosollyal ajkán mutatta be neki az idegent, rögtön megvilágosodott; rögtön rájött, mi is ez a különleges varázs, mely belepte az előtte állót.
- Han Jisung, ő itt Lee Minho. Lee Minho, ő itt Han Jisung. Jisung gyakornokként fog dolgozni mellettem, Minho pedig a legújabb páciensünk. Remélem jól ki fogtok jönni az előbbi kis affér ellenére is - olyan volt, mint egy kerítőt játszó apuka, aki éppen a szomszéd kisgyerekeket próbálta összehozni, s árgus szemekkel figyelte a mindent eldöntő reakciókat. Elég bizarrnak hatott a szituáció, ám egy pszichiátria falai között lehet ez volt az egyik legnormálisabb jelenet, ami az évek alatt megjelent.
- Neked csak Lee Know, mókus - ravasz görbületre húzta ajkát a barna, s mintha egy egészen más ember lett volna, úgy nyújtotta az újonc felé csontos, horzsolásokkal, lenyomatokkal tarkított bal kezét.
- Örülök a találkozásnak - hebegte zavarodottan és halkan Han, ahogy nevét is elfelejtette megmondani, s csak ámulva-bámulva realizálta, hogy az előbb egy váltásnak volt szemtanúja. Nem akarta, hogy ezen benyomás alapján alkosson elméje véleményt az új betegről, ám nem tudott elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy már most mennyire pikirt, ellenszenves, mégis egész lényében különleges személynek tűnik.
- Végre itt van Minho! - hangos, boldog kiáltás hangzott fel a folyosó végén, s ahogy a főorvos meglátta Chant, aki sebes léptekkel vágtázik feléjük, arcába temette kezét, majd feltűnően felsóhajtott.
- Ne haragudj, mindig ilyen - pillantott jelentőségteljesen a kisebbre, aki undorodva fogadta a maga köré tekeredő végtagokat. Éktelen haragra gerjedt, s ahogy megérezte azt a jellegzetes kórházi szagot a fiatal ruháján, fröcsögve próbálta lekaparni magáról a kezeket, melyek csak nem akarták elengedni megfeszült testét.
