Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
6. kérdés eredménye: JEONGIN
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Jeongin zihálva, szipogva, torkában dobogó szívvel ébredt meg saját rémálma végett, s ahogy azon nyomban a mellette szunyókáló idősre pillantott, megtörölte csatakos homlokát, majd hálát adott az istennek, hogy hangos nyöszörgéseivel nem verte fel álmából. Utálta, hogyha a titkon oly' mértékben szeretett srácot megzavarta hajnali pihenésében, s az rögtön minden figyelmét ráfordítva, aggódva, csillogó szempárokkal vizslatta - ám ha úgy tetszik, hozzászokott ezen gesztusokhoz a hosszú, kellemetlenül lassan telő hónapok alatt. Úgy viselkedett vele Changbin, mintha egy porcelán baba lenne; próbált úgy tenni a pici, mintha nem szeretné, egyenesen undorodna attól, hogy így bánnak vele, de nem tudta magán hordani az érdektelenséget kifejező maszkot - az alacsonyabb mellett minden ilyesmit hanyagolt. Igazi önmaga lehetett, kinek nem kellett megjátszania magát; pihenésre kényszerült az átverés mestere.
Remegő ujjakkal, könnyes orcával kaparta elő legkisebb párnája alól gondosan rejtegetett családi fotóját, s mellkasához szorítva, egész testében lúdbőrözve gondolt bele, milyen boldog volt, mikor még Busanban tengette mindennapjait; milyen boldog is volt, amikor még nem akarta, hogy életének vége legyen - mikor nem tarkították testének minden szegletét apró, tejfehér, absztrakt mintákat ábrázoló csíkok, pengékkel írt szavak, s cigarettacsikkekkel rajzolt foltok. Undorodva nézett végig kicsiny, sovány alakján, ahogy a kinti fürdőbe érve hideg, szinte égetően hűvös vizet eresztett tenyereibe; direkt ezen helyiséget választotta, hisz ha szobájában maradt volna, biztos felkeltette volna a másikat; ezt pedig semmi esetben sem akarta. Tehetetlenül csúszott végig a szürke, néhol kopottas falon, miközben egy legalább két számmal nagyobb, Bintől kapott pulóvert szorongatott, harapott annak szélébe rendre, s újra megpróbálkozott könnyeinek visszanyelésével. Ám sikertelennek bizonyult ez a folyamat, hisz újra rázkódni kezdett gyönge teste, s már meg sem próbálkozott azzal, hogy halkabb legyen; teljesen elvesztette az irányítást élete felett.
Léptek csendültek fel a folyosó felől, melyekre megijedt, de tudta, ha az illető akarja, úgyis megtalálja, így még jobban összehúzva magát, térdei közé szorítva fejét bújt el, s várt a feddő, korholó szavakra; ám ezek nem érkeztek meg, hisz puha, ismeretlen ujjak kúsztak fekete hajkoronájába, melyek játszi könnyedséggel felejtettek el vele minden bút és bajt. Készségesen hagyta, hogy az ismeretlennek tűnő srác mellé húzódjon és lenyugtassa; nem szerette magát gyengének mutatni, de nem volt más választása. Túl sok dolog történt vele a mindennapokban, melyek mindig leggyengébb pillanataiban, alváshiányban szenvedő, karikás szemekkel tarkított valójával karöltve szakadtak ki belőle; kétszeri gondolkodás nélkül engedte közelebb magához a fiút, ki nem akarta megtörni a csendet, de aggódott a kisebbért; sosem volt még ilyen élményben része, így nem tudta, mit tegyen.
