Talán veled sikerül (javításra vár)

Tizenhét

Mivel nagyon fáradt voltam és csend is volt aludtam egészen délig. Mostanában feltűnően jól alszok, ami tök szokatlan számomra. Összekaparom magam és elmegyek lezuhanyzom. Nagyon jól esik, ahogy a meleg víz a bőrömhöz ér. Nagyon szívesen megmosnám a hajam, de nem hoztam sampont. Ekkor meglátom Jeon tanárúr samponját és nem tehetek róla, de túl nagy a kísértés, ezért azt használva tisztítom meg tincseimet.

Megtörölközve és egy boxerben lépek a szekrényemhez, majd kiveszek belőle egy pólót és a másik nadrágomat. Magamra rángatva nézek tükörbe. Jól le vagyok fogyva, állandóan lecsúszik rólam a nadrág így vettem bele egy övet, de erre is új lyukat kellett szúrnom már, pedig a legkisebbet vettem meg, ami a boltba volt. Szeretnék beszélni a szüleimmel, de nem tudom őket hívni, mert nincs pénz a kártyámon. Csak apának van, de azt mindig meghagyja, hátha történik valami. Bár ez mi, ha nem valami? Mindegy... lehet már elhasználta ő is és ezért nem hívnak. Talán megkérhetném Jeon tanárurat, hogy adja kölcsön a telefonját...

Mint egy varázsszóra, meg is jelenik az ajtóban és furán néz rám. Valami van az arcomon?
-Jól áll a vizes haj.-nyög be egy ilyet hirtelen. Elmotyogok egy köszönömöt.

-Jobban érzed magad?-hozzám lép és a homlokomra teszi a kezét.
-Még egy kicsit fáj a hasam, de határozottan jobb!-bólintok.
-Akkor mit gondolsz, a délutáni programon részt tudsz venni? Nem hagyjuk el a tábort, hanem lesz egy kis sorverseny. Persze neked nem kell részt venned, csak mint néző!-ajánlja fel én pedig belemegyek mert hát szívom kellene már egy kis friss levegőt. Közben elkezd vetkőzni és addig meg sem áll míg a felső teste csupasz nem lesz. Nyelek egy hatalmasat a látványra. Izmos, kidolgozott hasfalán szépen kirajzolódnak a kockák és... Jól van Jimin! Elég lesz!

Felhúz egy másik pólót, majd lefekszik az ágyra és újból azt a könyvet kezdi el olvasni, amit tegnap este is. Kicsit kínosnak érzem magam, de nem tudom mivel oldani a feszültséget. Talán ha most elkérem a telefonját, de inkább nem. Nem merem. Mi van ha kinevet vagy valami? Ajj, de anyáék is nagyon hiányoznak és pont most lesz szünetük a munkában. Veszek egy mély levegőt és szaggatottan kifújom. Izgulok és remeg a kezem is. Utálom, hogy szorongok a legkisebb dolgoktól is.
-Jeon ta-tanárúr.-nem nézek rá, de azt érzem, hogy ő viszont engem bámul és várja, hogy folytassam. Gyerünk, csak a lényeget!-Használhatnám a telefonját?-végül csak a szemeibe pillantok, ne higgye, hogy egy világi bunkó vagyok és szívesebben ide adja azt a szart.
-Persze!-zsebébe nyúl és kihúzza a készüléket, majd feloldva adja azt oda nekem. Hálásan mosolygok rá, majd elvéve bepötyögöm anya számát.

-Haló?-szól bele anyukám.
-Szia anya! Jimin vagyok! Mi újság, hogy vagytok?-próbálok mindent gyorsan megtudni, mégse az enyém a telefon.
-Minden rendben velünk, de inkább te mesélj! Ki mobilját használod?- jellemző anyára. Pedig megadta a tanárom a számát nekik, de gondolom csak apa mentette el.
-Ömm... Jeon tanárúr adta kölcsön az övét. Amúgy igen itt minden rendben, nagyon jól érzem magam!-a lehető legvidámabb hangomat használom mert nem akarom, hogy aggódjon.
-Ennek örülök kisfiam!-hallani a hangján, hogy mosolyog.
-Na jó, most leteszem, de nem sokára megyek haza! Vigyázzatok magatokra!-köszönök el.
-Te is vigyázz Jimin! Szia!-teszi azt ő is majd kinyomom a hívást és vissza nyújtom a készüléket a gazdájának.

Lefekszem az ágyra és gondolataimba mélyednék ha a mellettem lévő nem mászna felém, mire teljesen megfeszülök.
-Miért nem mondtad el neki, hogy rosszul voltál éjszaka?-suttogja.
-Mert nem akarom, hogy aggódjanak. A baleset óta duplán féltenek.-motyogom én is.
Közelebb hajol hozzám a szívem pedig őrült mód kalapál erre a tettére, de azt nem tudnám megmondani pontosan mitől.
-Ez az én samponom?-szippant bele a hajamba. Basszus! Hát ez ciki... Nem tudom mit mondhatnék, de talán bocsánatot kellene kérnem, hogy használtam... éppen megszólalnék, de megelőz.-Tetszik, hogy rajtad van az illatom.-dörmögi a fülem mellett az arcom pedig felveszi a vörös összes árnyalatát.

Már vagyok annyira jól, hogy elmenjek ebédelni, mondjuk csak egy kis levest eszek. A tanárunk nem jött, mivel a kellékeket készíti elő a sorversenyekre. Örülök neki, hogy nekem nem kell részt vennem benne, mert gyűlölöm a sorversenyeket, a világ összes tüzével.

Lassan szállingóznak az osztálytársaim a helyszínre, ami a tábor mellett helyezkedik el, a mi faházunktól kicsit messze. Lassan el is indul a verseny, amiben a hat ház méri össze erejét. Ahol többen vannak, ott egy valaki mindig kiáll, így megoldva a dolgot. Némelyik feladat tényleg vicces ezért még én is elmosolyodom néha. Már sötétedik, mikor az utolsó feladat is lemegy és a tanárúr összeszámolja a pontokat. Nem nagy meglepetés, hogy Kai és a bandája nyertek. Alig várom, hogy hazaérjünk és ne lássam őket legalább arra a két napra.

A nagyja felszerelést segítünk összepakolni, de aztán a tanárunk elküld minket mondván, hogy ő majd befejezi. Elég sötét van már, ezért lassan lépkedem nehogy elessek valamiben, de valaki megragadja a ruhámat és az egyik faház oldalához szorít, pont úgy, hogyha valaki erre jár ne lásson meg minket a sötéttől.

-Látom még mindig te vagy a kedvencke! Se túráznod, se versenyezned nem kell? Kinek képzeled magad?-vicsorog az arcomba Kai.
-Beteg voltam.-remegek meg.
-Persze... Majd én teszek róla, hogy ne érezd jól magad!-hatalmasat üt a gyomromba, mire az eleve rossz állapotban lévő szervem kiadja magából azt a kis levest is. Komolyan napok óta semmi tápanyagnak nincs ideje felszívódnia bennem mert kijön. Csodálom, hogy még nem estem össze valahol.

Mivel megtart egyik kezével, ezért könnyen tud még két gyomrost adni, mondjuk ezek már nem akkorák, de rohadtul fájnak. Elenged én pedig össze is rogyok ott helyben, pont bele a hányásomba. Na fasza.

Sikerül anélkül elbotorkálnom a kunyhónkig, hogy ne lássanak meg és mivel nem ég bent a lámpa, tudom, hogy szobatársam sem ért még vissza. Mint a villám, úgy kapkodom össze a pizsamám és a fürdőbe rongyolok. Leveszem a hányásos nadrágom és a csapba áztatom azt, majd a pólómat is lekapom, ami szerencsére nem lett olyan. Utolsó ruhadarabjaimtól is megszabadulok, majd a zuhany alá állok és a fogam is megmosom közben. Elerednek a könnyeim, de próbálom őket visszafogni. Kilépve nézek először a tükörbe és látom, hogy gyomrom környékén már szépen lilul a bőröm. Egyre nehezebb tartanom magam, de még magamra szenvedem az alvós cuccom.

Eddig bírom visszafogni magam. Lerogyok a földre és zokogni kezdek. Miért én? Csak azt akarom, hogy vége legyen! Nem bírok megnyugodni és kezd elhatalmasodni rajtam a pánik. Alig kapok levegőt és úgy érzem az őrület határán állok. Számra tapasztom a tenyerem és beleüvöltök. Szükségem van a pengémre!

-...min, Jimin! Semmi baj, csak a hangomra figyelj!-tör utat a pánikban egy hang magának. Kinyitom az idő közben összeszorított szemeim, de csak egy homályos alakot látok. Megijedek, mert nem tudom ki az, hiába cseng a hangja ismerősen, egyáltalán nem tudok gondolkodni. Hirtelen érzek meg valami meleget az ajkaimon, amik bizseregni kezdenek az érintésre. Lassan tisztulni kezd minden és Jeon tanárurat látom meg iszonyatosan közel hozzám. Ekkor tudatosul bennem, hogy megcsókolt.

Észreveszi, hogy már nyugodtabb vagyok, ezért eltávolodik tőlem. Nem szólunk semmit csak felkap az ölébe és kivisz a fürdőből majd az ágyba fektet. Úgy látszik nekünk ez már szokásunk... Nem bírom nyitva tartani a szemeim. Semmi energiám nincsen és lassan elsötétül minden körülöttem.