Talán veled sikerül (javításra vár)

Negyvenkettő

Megkaptam az antidepresszánsokat, amiket el is kezdtem szedni. Naponta hármat kell szednem, ami elég sok, de ha javul az állapotom csökkenteni fogjuk ezt is. Tényleg jobban érzem magam és az is jó, hogy kibeszélhetem a bajaimat. Yoongi diagnózisa helyes volt, amit a betegségemet illeti és szerinte az elsődleges probléma a depresszióm, mert leginkább annak köszönhetem a szuicid gondolataim és a vagdosást, amit hozzám képest rég csináltam. A gyógyszereknek köszönhetően nem is bukom ki annyira semmi miatt, de sokat topul az agyam miattuk és fáradékonyabb is vagyok. Hihetetlennek tűnhet, de nem bánom mert jobban alszom, többet és nem tudok gondolkodni, aminek én például kifejezetten örülök, mert kezdtek felemészteni a saját képzelgéseim.

Mégis van valami, amin azzal a tompa agyammal sem tudok túllépni, mégpedig az, hogy meleg vagyok. Kétségkívül az vagyok. Mindig is sejtettem, de Jungkook miatt tisztult ki teljesen a kép előttem és miatta merem bevallani magamnak, de most szeretném anyáéknak is elárulni. Tartok a reakciójuktól és attól, hogy megszakítják velem a kapcsolatot. Nem tudom, hogyan tudnám azt feldolgozni, hogy nem kellek nekik, másrészt viszont úgy vagyok vele, hogy szeretnék egyszerre túl lenni mindenen.

-Dr. Min - szólok orvosomnak, aki nem valami szép arckifejezéssel néz rám. Hát igen, megbeszéltük a tegezést, de nekem kicsit nehezen megy, Jungkook-ot is sokáig magáztam és csak azután hagytam ezzel fel, miután leszedtek a hídról. Ott tudatosult bennem, hogy már nem tudom ezzel tartani a távolságot, mert már mindenem hozzá tartozik. Nos nem minden, de terveim szerint hamarosan tényleg az övé leszek mindenhogy. - Vagyis Yoongi, szeretnék tanácsot kérni egy nagyon fontos ügyben... - sütöm le szemeimet.

-Arról van szó, hogy szeretnéd tudatni a szüleiddel az identitásod? - felkapom a fejem és hitetlenül meredek rá. Gondolatolvasó lenne? - Jimin, ne nézz így, sokat beszéltünk már erről és tudtam, hogy azért emlegeted, mert nem hagy nyugodni, hogy ennyi titkod van a szüleid előtt. Ez pedig egy nagy lépés. - hangja mint mindig, megnyugtató és valamiféle bölcsességet áraszt.

-Igen, így van. - sóhajtok egy nagyot. - Szeretném ha tudnák, milyen fiuk van és szeretném ha megismernék Jungkook-ot. Mármint úgyis, hogy a párom és nem csak a tanárom. Ez viszont nagyon kockázatos, mert mi van ha elküldenek? Talán azt még meg is bocsájtanák, hogy meleg vagyok, de azt, hogy az egyik tanárommal vagyok együtt? Hatalmasat csalódnának és attól nagyon félek. - roskadok teljesen magamba, aminek az is az egyik oka lehet, hogy még nem vettem be a déli bogyó adagomat, mert kicsit kiment a fejemből.

-Igen, megértelek téged. Ez mindig nehéz feladat, de elmondásod szerint a szüleid szeretnek téged és idővel talán Jungkook-kal is megbékélnek majd. Ezt a kockázatot vállalnod kell, ezen nem segíthet senki. Sajnálom. - húzza el kissé a száját. - De segítek átvészelni a nehéz időszakot és rosszul hangzik, de a gyógyszerek is. - tekint rám szomorúan.

Kivesézzük még ezt a témát, majd a foglalkozás végeztével kilépek a rendelő ajtaján, ahol fekete hajú szerelmem üldögél és kedves mosollyal arcán figyeli ahogy közeledem felé. Feláll a székéből és erős, biztonságot jelentő karjaiba zár, majd puszit nyom a fejem búbjára. Imádom ezt az érzést, ő az egyetlen mentsváram és tudom, hogy nélküle már sehol nem lennék, vagyis nem ezen a világon, az biztos.

A kocsiban mesélek neki pár dolgot, amit a terápián csinálunk és a gyógyszereim is beveszem, mert érzem elhatalmasodni magamon a sötétséget. Most, hogy ködfátyol takarja előlem a bogyók nélküli Jimin-t, el sem tudom képzelni, hogy bírtam addig élni azzal a mérhetetlen fájdalommal a szívemben, ha most csak egy pillanatra is megérzem és szinte széthasít. Mindenesetre, most valami egész más dologgal kell foglalkoznom.

-Szeretném elmondani anyáéknak, hogy meleg vagyok. - motyogom az anyósülésbe süppedve.

-Yoongi mit mondott erre? - szemét nem veszi le az útról.