Talán veled sikerül (javításra vár)

Negyvennégy

A suliban minden megy a régi kerékvágásban, kivéve azt, hogy már senki nem csúfol. Igazából nem is nagyon szólnak hozzám, tehát barátaim sincsenek még mindíg, de nem is bánom. Nem is akarok innen senkivel jóba lenni. A terápiával is jól haladunk és egyenlőre egész jól vagyok bár ez a Kai- os ügy aggaszt kicsit. Yoongi-nak elmondtam mindent, mert úgysem adhatja tovább a titoktartás miatt és kicsit talán ő az, aki a legközelebb áll ahhoz, hogy a barátomnak nevezzem. Igaz fizetünk neki mindenért, de akkor is.

Régóta először megyek egyedül haza, gyalog, mert a tanároknak értekezletük van, így tehát Jungkook-nak is. Hiányzott ez a nyugalom, mindig is szerettem sétálni. Útközben betérek a kis cukrászdába, amiben eddig csak egyszer voltam, hogy ismét mochit vegyek. Odabent megrohamoznak az érzések és emlékek akkorról. Mennyire féltem akkor és hogyan szorongattam azt a kis pénzem és Jungkook mennyire rendes volt velem már akkor. Nem azt mondom, hogy már mindennemű félelem nélkül vagyok itt, de sokkal jobban tudom szabályozni azt és azt mondogatom magamnak, hogy mindenki ugyanolyan mint én, nem történik semmi baj, ha veszek pár sütit. A terápiám lényege is ez, logikusan végiggondolni mindent és a negatív gondolatokat, pozitívakkal felcserélni. Most sincs nálam sokkal több pénz, de azért tudok pár darabot venni, amit hazafelé szeretnék elfogyasztani.

Hatalmas mosollyal az arcomon lépek ki a kis üzletből, mert nekem ez egy sikerélmény. Nem remegett meg a hangom és bár izgultam, mégis összeszedett voltam és magabiztos. Tudom, hogy ez egy nagyon jó kezdet ahhoz, hogy egyre nehezebb dolgokat is el tudjak végezni és ennek nagyon örülök, hiszen nem leszek akkora teher Jungkook számára sem.

Az örömöm nem sokáig tart, mert az utcán valaki nekem jön és sajnos a kis zacskó sütim is kiesik a kezemből. Egyből lenézek és felkapnám, de a velem szemben álló gyorsabb és rögtön felkapja azt a földről, de nem nyújtja felém, ezért felemelem a fejem, hogy megnézzem ki is az az illető.

- Szia Jimin! - vigyorog rám Kai. Hátrálok egy lépést és azon gondolkodom, hogyan is menekülhetnék meg előle. Még mindig tartok tőle és most senki nincs itt, aki megvédene, de azért a nyílt utcán csak nem támadna meg... Ha mégis, az biztos, hogy nem hagyom magam. Elegem van abból, hogy mindig nekem kell szenvednem és azt sem engedem, hogy Jungkook-ot bántsa. Ez hirtelen sok önbizalommal tölt el, ezért nem hátrálok tovább, inkább szóba elegyedek vele.

- Mit akarsz? - kérdezem dacosan.

- Nahát, de kinyílt a csipád, pedig a többi nyomorék sincs itt, de nem bánom. - ránt vállat és eszelősen vigyorog. - Nekem bejön a magabiztosabb Jimin is! - kacsint rám. Nem tudom mit akar elérni, de nem is érdekel. Felé nyújtom a kezem, hogy adja vissza a mochikat, de csak tovább bámul rám, mire megforgatom a szemeim.

-Add vissza a sütiket, Kai! - szólok rá keményen.

- Ezeket? - emeli meg a zacskót. - Mit vagy hajlandó megtenni értük? - húzogatja a szemöldökeit. Lemondóan sóhajtok egyet és kikerülve őt, próbálok lelépni, mert nem érnek annyit a mochik, akkor inkább soha többet ne is egyek. - Várj már! - kapja el a karom és kicsit visszaránt, amire azért kicsit megszeppenek, hiszen jóval erősebb mint én vagyok.

- Engedj el! - emelem meg a hangom, elrejtve félelmem, de látom rajta, hogy tudja, hogy félek tőle, ha nem is úgy mint régebben.

- Tudod, tényleg nagyon bejössz nekem Szépségem! - húz közelebb picit magához. A fejemben megszólal a sziréna miszerint menekülnöm kellene, de egyszerűen nem bírok mozdulni és olyan erősen tart, hogy a kezem sem tudom kiszabadítani. - Tudom, hogy Jeon-nal vagy, de ez könnyen változhat! Ajánlok neked valamit, amit ha megteszel, örökre békén hagylak és azt sem mondom el senkinek mi van a tanárunk és közted. Na, mit szólsz? - suttog a fülembe. A hideg tőle is kiráz, de egyáltalán nem a jó értelemben, sőt egyenesen undorodom tőle.