Talán veled sikerül (javításra vár)

Tizenkilenc

-Tudsz enni?-lép ki a fürdőből Jeon tanárúr. Nem igazán hiszem, de muszáj forszíroznom magam, tehát bólintok egyet. Megvárja, hogy én is elkészüljek és elindulunk reggelizni.

Beérve az étkezőbe, már az összes osztálytársam ott van, már csak mi hiányoztunk, ami azt is jelenti, hogy a figyelem középpontjába is kerülünk. Nem kapok éppen szép pillantásokat,ezért gyorsan a pulthoz lépek. Nem tudom eldönteni mit is egyek, minden túl nehéznek tűnik a tönkrement gyomromnak.

-Min néni, ő az a diák akiről beszéltem! Megkaphatnánk a reggelijét?-lép mögém tanárom és szól a konyhás néninek, aki rögtön egy nagy mosollyal az arcán bólint és már a tálcámon is terem a könnyű reggeli. Szóval Jeon tanárúr külön csináltatott nekem külön kaját, a gyomromra való tekintettel.

Elindulok az egyik távolabbi asztalhoz és ekkor találkozik tekintetem Kai-éval, akin látszik, hogy nem örül a kivételezésnek. Mivel tudom, hogy tanárom mögöttem van és hozzám is szeretne ülni, megfordulok, hogy el tudjam küldeni.

-Tanárúr... ha nem gond, szeretnék egyedül reggelizni! Megtenné, hogy máshova ül?-lesütött szemekkel kérdezem meg, csak a végén nézek fel fekete szembogaraiba, melyek értetlenségtől csillognak, de végül belemegy és egy másik asztalhoz ül.

Kai felé nézek, aki elégedett arcot vágva, biccent egyet nekem mintha csak azt üzenné, jó kutya. Lehetnék mérges, de felesleges. Úgysem akarok sokáig életben lenni, jobb ha nem kötődöm senkihez.

Leülök hát és lassan falatozni kezdek. Kaptam gyomorkímélő italt is és egy szem gyógyszer is pihen ott, mely segíti az emésztést. Tanárom mellé máris odatelepedtek az osztály ribancai és nem tehetek róla, de valamiért nagyon elszomorít, egyben dühít is. Inkább lehajtom a fejem és a kajára koncentrálok.

-Na jól van gyerekek!-hallom meg Jeon hangját és a terem is elcsendesül. Nem hiába, senki sem akarja felidegesíteni mert gyilkos tekintete van. -Ma nincs kifejezetten semmilyen meghatározott program, tehát szabad foglalkozás van! A lényeg, hogy ne csatangoljatok el és mindenki legyen óvatos! A tábor területén nyugodtan lehettek!-adja tudtunkra. Örülök neki, hogy semmi kötelező program nincs, én biztos, hogy a házat sem fogom elhagyni!

Egyedül bandukolok vissza a kunyhónkba, közben mindenen jár az agyam. Megcsókolt. Miért csókolt meg? Miért bizsereg még most is a szám ha arra gondolok, ahogy a ajkai az enyéimet éri. Alig várom, hogy holnap hazaérjek és az ágyam alá bújjak, hogy kitisztítsa a fejemet!

Visszaérve óvatosan lehelyezem magam az ágyikóra és betakarózom. Nem vagyok álmos, de a szervezetem eléggé fáradt. A plafont bámulva gondolkodok még mindig az egész életemre és arra, hogyan vethetnék véget neki. Annyi lehetőségem van és mégsincs egy sem a családom miatt...

Nyílik az ajtó és belép a tanárom. A szívem hevesebben ver mint az előbb és nem tudom róla levenni a szemeim. Nagyon vonzó számomra nem csak a külseje, de a belső tulajdonságai is. Észreveszi, hogy bámulom és egy félmosolyt villantva fekszik mellém.

Hátat fordítok neki, mert úgy érzem megfulladok, ha tovább figyelem. Nem szabad közelednem felé mert már így is alig bírom elviselni a sok szenvedést, de mégis mint a mágnes vonzz magához. Egy apró leheletet érzek meg a nyakamon, mire teljesen megborzongok. Bebújik mögém a takaró alá és simogatni kezdi a karomat. Összeszorítom a szemeimet és próbálok másra gondolni, de olyan mintha kiürítené teljesen az agyamat, hogy csak neki maradjon hely benne.

-Jimin, megcsókolhatlak?-suttogja a fülembe, melyen végig is nyal. Mit tegyek? Ah, nem bírok tisztán gondolkodni! A hátamra fordulok és szemeibe nézek, melyek türelmetlenségről árulkodnak. Bólintok egy alig láthatót, neki viszont ez pont elég ahhoz, hogy összeérintse párnáinkat és lassan kezdje azokat ízlelgetni. Viszonzom minden egyes mozdulatát. Elmélyíti a csókot és nem tudom eldönteni, mennyi ideig is tart, de az tuti, hogy nincs szorongás, depresszió és semmilyen rossz gondolat bennem, sőt, rajta kívül minden megszűnik létezni. Annyira boldog leszek egy pillanatra, hogy felé mászok és átrakva felette jobb lábam, ülök csípőjére. Nem tudom honnan veszem a bátorságot hozzá és egészen addig nem is tudatosul bennem míg bele nem mosolyog a csókba. Hirtelen távolodok el tőle és riadtan pislogok a számhoz kapva, majd gyorsan lepattanok róla. Felszisszenek a gyomrom miatt, de a takarót rögtön a fejemre húzom, hogy ne lássa a zavart fejemet.

Halk kuncogást hallok és egy kezet érzek újra a testemen végigszántani. Lehúzza a paplant, de gyorsan oda kapom a tenyereim, hogy minél nagyobb felületet takarjak a kezeimmel.
-Ne szégyelld magad Jimin!-kezdi el lefeszegetni a kezeim. Nehezen, de sikerül neki, viszont addigra összeszorítom azokat. Frusztráltan sóhajt egyet és ismét számra tapad.

Felengedek és már nem szorítom annyira a szemeim, kezeim pedig nyakába vándorolnak és hajába túrok velük, ami olyan selymes és jó érzés, ezért belenyögök a csókba.
Ez a világ legjobb dolga, csókolózni Jeon Jungkook-kal!