Talán veled sikerül (javításra vár)

Harminchárom

A hétvége nagyon gyorsan elmegy, szinte csak egy villanás az egész. Sokszor eszembe jut a péntek este, amikoris Jeon tanár úr azt csinálta a fenekemmel... Amellett, hogy zavarba ejt a gondolata, fel is csigáz, mert be kell vallanom nagyon tettszett. Most is itt ülve a suliban, semmi másra nem tudok gondolni csak rá és arra, miket tud még... Jó, ezt most kell befejeznem, különben gondok lesznek odalent! Nagyon hosszúnak érzem ezt a napot, sosem lesz vége, ahogy még mindig utolsó előtti órán ülök.

Kicsengetnek, de a helyemen maradok és elpakolom az irodalom cuccom és előszedem viseltes földrajz füzetem és könyvem. Mielőtt az asztalra érnének, valaki kikapja azt a kezemből. Ki más lenne mint Kai? Félve nézek rá, míg belelapoz jegyzeteimbe, majd közel hajol hozzám annyira, hogy ha nem húzódom el, talán még az orrunk is összeérne. Félelmetes ez a póz, így segítség kérés képpen nézek körbe az osztályba, de amellett, hogy alig vannak, még pluszban senki le se szarja a bajom vagy ők is félnek, nem tudom.

-Óra után várlak az infó terem melletti mosdóban Jimin! - suttogja rémisztően, amitől ki ver a víz és nyelnem is kell. Biztos meg akar verni és hülyének néznének ha azt mondanám oda megyek, de muszáj mert ha nem megyek, akkor még nagyobbat kapok. Ráadásul az a vécé helyezkedik el a legmesszebb a kijárattól. Nem hiába Kai nem hülye, sajnos, de cserébe rohadt erős... Bólintok egyet, hogy megértettem, mire gonoszul elmosolyodik. - Jó fiú. - jegyzi még meg és felemeli kezét, amitől megijedve húzom kisebbre magam és szemeim is összeszorítom, de csak lazán megütögeti a vállamat és visszasétál a helyére.

Hatalmas levegőt veszek és kifújom, de nem a megkönnyebbüléstől, inkább azért mert úgy érzem megfulladok. Érzem ahogy elönt a pánik, de nem kaphatok itt rohamot így próbálom elterelni a figyelmem, ami iszonyat nehéz és egyszer óráról is ki kell kéredzkednem mert nem bírom tovább. Hideg vízzel mosok arcot és a tükörbe nézve próbálom oldani a gyomromban lévő hatalmas görcsöt, kisebb nagyobb sikerrel.

Megszólal a jelzőcsengő, így az a kevés jó amit magamra erőltettem is eltűnt és rosszabbul érzem magam mint valaha. Francnak kellett ezt bejelentenie, miért nem tudott csak úgy elkapni órák után, hogy ne kelljen végig rettegnem ezt az időt? Inkább vert volna félholtra ott helyben, mint így... Visszaérek a terembe, ahol már mindenki pakol és Kai nincs is ott. Nem akarok így meghalni, előbb el kell köszönnöm Jungkook-tól!

Utoljára lépek ki az osztályból, húzom az időt, ahogy lehet. Elindulok hát a vesztembe, mikor valaki elkapja a karom és visszaránt az üres folyosón. Olyan gyorsan emelem védekezően magam elé a kezem mint még soha és össze is kuporodom. Szép, még azt se bírta kivárni, amíg elérek abba a tetves mosdóba.

-Mit csinálsz? - jön az ismerős hang, de egyáltalán nem az, amire számítottam. Elemelem a karjaim, hogy megbizonyosodjak, jól hallottam-e és tényleg az a férfi áll előttem, aki manapság az életet jelenti nekem.

-Se-semmit, csak megijedtem. - mosolygok kínosan.

-Gyere, elmegyünk enni, aztán haza. - fogja meg a csuklóm. Kétségbe esve próbálok szabadulni, mert nem tudom mit tegyek. Megáll és furán méreget. - Baj van?

-Csa-csak vécére kell mennem... - hazudok, vagyis csak félig.

-Jó, megvárlak, menj csak. - mutat a tőlünk nem messze lévő mosdó ajtaja felé, amivel csak az a baj, hogy ez nem az, ahol lennem kellene. Nem tudom mit tegyek, de gyanús lenne ha visszakoznék, ezért bemegyek, viszont jön utánam. Hálisten azt már nem figyeli, ahogy próbálok kifacsarni magamból pár csepp vizeletet. Most mi legyen? Mást nem tudok neki hazudni, így sorsomat elfogadva, tehát, hogy holnap nagyon megjárom, követem a kocsijához, közben pedig végig magunk mögé pillantok, mert olyan érzésem van, valaki figyel, de nem látok senkit és csak remélni tudom, hogy a paranoia szól belőlem...