Talán veled sikerül (javításra vár)

Tizenhárom

-Kik? Jimin, én meg tudlak védeni ha elmondod kik azok! Én vigyázok rád!-mászik mellém az ágyon. Kitartóan bámulom a kezeimet, ahogy tördelem őket közben pedig vívódom mit tegyek. Nem akarok bajt, de nem fog békén hagyni és az se hagy nyugodni, hogy miért teszi ezt értem? Miért mond ilyeneket?
-Miért?-szalad ki számból a kérdés. Érezhetően megfeszül a teste és elgondolkodik mit is mondjon.
-Mert a diákom vagy, természetesen... Tanár vagyok, ez a kötelességem.-húzódik távolabb. Szóval a kötelessége vagyok és nem igazán érdekli mi van velem. Csak az foglalkoztatja, hogy jól végezze a dolgát mert jó akar lenni a munkájában. Én nem számítok. Csak egy újabb gyerek vagyok, egy szanalmas, szerencsétlen pancser, aki nem tudja magát megvédeni és súlyos lelki gondokkal küzd. Próbálom a könnyeim visszanyelni bár alig megy. Csak az ágyamat akarom és a pengémet, de most azonnal! Felállok az ágyról, pontosabban felugrok és felveszem a cipőmet.
-Hova mész?-pattan fel ő is.
Nem válaszolok, csak feltépem az ajtót és kirohanok, egyenesen az erdőbe. Kell egy kis csend, egy kis magány és valami, amivel bánthatom magam.
Szedem lábaimat, ahogy csak tudom, de nem vagyok a helyzet magadlatán. Tényleg nagyon le vagyok gyengülve, ezt nem hiszem el. Mintegy végszóra, felbukok egy gyökérben és elvágódom az avarban. Hát ez nem esett valami jól a sajgó bordáimnak! Odakúszom egy fa tövébe és atolelem mellkasomat, hátha tompul a fájdalom. Elerednek a könnyeim, de meg sem próbálom vissza tartani. Nincs erőm hozzá és értelme sincs, úgysem lát senki.

Egy ág roppanására leszek figyelmes mire felkapom a fejem. Jajj ne!
-Nocsak, nocsak! Úgy látom nem bírod ki, hogy ne te legyél a középpontban!-közeledik felém Kai, egy undorító vigyorral az arcán. Megrémiszt. Minnél többször látom, annál jobban rettegek tőle. Nincs a szemeiben semmi, csak undor és szín tiszta gyűlölet, ha rám néz. Nem tudom mit ártottam neki az életben... Talán csak egy pszhiopata... Leguggol elém és erősen megragadja az államat, maga felé fordítva fejemet. Könnyeim újra elerednek és végig folynak a földtől piszkos arcomon, ezzel világosabb vonalakat húzva rajtuk.
-Mi-miért teszed ezt velem?-dadogom a félelemtől. Gunyos mosolyt ejt és közelebb hajol arcomhoz.
-Mert undorodom tőled!-löki fejem a fának, majd megegyszer megteszi. Megszédülök és érzem, hogy valami meleg folyik végig a nyakamon. Ekkor hallom meg a hangokat, amik mintha a nevemen szólítanának, de semmi erőm szólni. Az ájulás szélén állok és csak egy éles fájdalomra eszmélek, amely a mellkasomba nyilal. Nehezen kapkodom a levegőt és elmosódott alakokat pillantok meg magam előtt. Valaki szólóngat. Az ismerős hangra figyelek. Erős, magabiztos és valami rejtélyes nyugalom árad belőle. Tisztulni kezd a fejem és Jeon tanárúr rajzolódik ki előttem. Szólni nem tudok, de nem is akarok. Erős karok fonódnak körém és emelnek fel. A szemem nyitva van, de azon kívül mintha semmi élet nem lenne bennem. Menyasszony pózba emel de fejem és karjaim is csak lógnak, mire dob rajtam egy kicsit, így kobakom a mellkasának feszül, karjaimat, pedig utolsó megmaradt energiámból szorítom magamhoz, tenyeremet pedig szintén oda szorítom. Szíve hevesen ver, valószínűleg a siettségtől, de még mindig békességgel tölt el. Minden egyre sötétebbé válik, aztán megszűnik minden körülöttem és elnyel a nagy semmi.

Lassan ébredezem és nyitogatom pilláimat. Kinézve az ablakon csak sötétséget látni és bent is csak egy kis lámpa ég. Felülök az ágyon és nyilallás hasít a buksimba. Kissé zavaros az elmém a történtekkel kapcsolatban, de ahogy pár percig meredek magam elé, az emlékek csak úgy megrohamozzák a tudatomat. Csak egy név izzik vörösen és fenyegetően minden kis zugában a fejemnek. KAI. Ha csak rá gondolok ki ráz a hideg és nem a jó értelemben. Valamit tennem kell mert egyre közelebb hajt a határaimhoz míg végül nem marad más minthogy a szuicid hajlamom felül kerekedik rajtam. Ismét a kis kalitkában találom magam, ahonnan nincs menekvés. Ha maradok, az a srác teszi még jobban pokollá az életem pedig már előtte is a végét jártam. Ha viszont elmegyek, a szüleim mennek tönkre, de ahhoz nincs jogom, hogy ezt tegyem velük.

Nyílik az ajtó, amin Jeon tanárúr lép be és lepődik meg ahogy meglát.
-Jimin! Jobban vagy?-leül az ágy szélére és combomra teszi egyik kezét. Oda kapom tekintetem a kezére és azt pásztázom miközben bolintok egy kicsit.-Mire emlékszel?
-Hát... elszaladtam, elestem és beütöttem a fejem.-motyogom.
-Igen, Kai is ezt mondta...-sóhajt. Én is kifújok egy kisebb adag levegőt, mert tudatlanul is ugyonazt mondtam, ami megnyugtató. Elkerültem egy újabb verést, bár kétlem, hogy ne találna valamit ami miatt újra elintézhetne...
Jeon tanárúr egy kissé gyanúsan pislog felém mire próbálok egy kis mosolyt az arcomra erőltetni. Nem tudom miért mert ritkan mosolygok, tehát csak még gyanúsabb leszek...

-Nem vagy éhes? Hozok valamit enni! Ma még csak azt a pár kanál levest etted meg!-lép az ajtóhoz.
-Nem! Nem vagyok éhes. Igazából kicsit émelygek is, biztos a fejem miatt!-próbálom megállítani. Nem kell nekem enni és tényleg nem vagyok a legjobban.-Inkább elmegyek lezuhanyozom.-kecmergem ki az ágyból nagy nehezen. Hát ahogy látom, a pizsmám nem a legtisztább, így nem kellene visszamennem, miután megtisztultam, viszont nem igazán hoztam váltást. Így is szinte minden ruhámat elhoztam otthonról.
A szekrény előtt toporogva gondolkodom, mit is vehetnék fel.
-Adhatok pizsamát ha gondolod! Én úgyis több ruhát hoztam a kelleténél!-a táskájához megy és kihúz belőle egy pár számmal nagyobb pólót. Megköszönve elveszem tőle és egy boxert felkapva, el is indulok a fürdő felé. Odabent leveszem a piszkos ruháim és beállok a zuhany alá. Lemosom magamról a sarat, ami még a hajamba is beletapadt, így azt is megmosom. Kilépve, megtörölközöm és magamra öltöm a pizsinek szánt alsógatyát és a Jeon tanárúrtól kapott pólót. Kicsit zavar, hogy nincs rajtam nadrág, de így jár az, aki a pizsmájában rohangál az erdőben. Jeon-t meg úgysem érdeklem. Ő is megmondta, hogy a diákja vagyok, csak ezért csinál mindent. A felső meg leér a combom közepéig és olyan férfias illat árad belőle, ami a tanárúrból. Nagyon fáradtnak érzem magam, ezért, ahogy kinyitom a fürdő ajtaját, csak a táskám mellé dobom a levetett ruhákat és bedőlök az ágyba, majd egészen nyakamig húzom a takarót. Félálomban még érzem, hogy valaki gyengéden átöleli a derekam és hátamhoz simul, de nem bírok semmire koncentrálni csak arra, hogy a pilláim nehezednek és álomba szenderülök