Talán veled sikerül (javításra vár)

Huszonhét

-Köszönöm a tegnapot tanárúr!-fordulok a férfi felé a kocsijában, amikor haza érünk.

-Nincs mit.-mosolyodik el.- Egyébként már akartam mondani neked, hogy tegezz engem. Mármint suliban nyilván nem, de amikor kettesben vagyunk, akkor nyugodtan!

-Én... nem szeretném.-makogom lesütött szemekkel. Nem szeretném mert nem vagyunk együtt. Nem vagyunk egy pár és ezzel is távolabb tartom magamtól. Mintha nem engedtem volna magamhoz olyan közel. Még nem vagyok kész arra, mert bár ez semmiségnek tűnik, nekem mégis - ha képletesen is - de nagy lépés.

-Miért?-kerekednek ki a szemei.

Nem válaszolok csak lehajtott fejjel gyűrögetem a pulcsim alját. Sóhajt egyet, majd megérzek egy kezet, ahogy állam alá nyúl és felemeli a fejem, aztán maga felé fordítja azt.

-Jól érezted magad?-kérdezi.

-I-igen.-dadogom és pír szökik az arcomra, mikor eszembe jutnak miket is csináltunk mi ketten az ágyában. Jeon tanárúr csillogó szemekkel figyeli reakciómat és perverzen elvigyorodik.

-Bármikor megismételhetjük Jimin! Sőt, többet is csinálhatunk! - elengedi az államat és visszadől az ülésébe. Kezeimbe temetem az arcomat, annyira zavarba hoz ezzel a szöveggel, de mégis szeretnék vele több mindent kipróbálni.

-A nyakadat próbáld meg eltakarni, nehogy kérdezősködjenek a szüleid!-tanácsolja mire bólintok, ugyanis tanárom megajándékozott engem egy kis szívás folttal a tegnap este, ami egyébként nem zavar, sőt, de anyáék nem biztos, hogy örülnének neki ha megtudnák, hogy az állítólagos kiránduláson valaki kiszívta a nyakam!

A hétvége hátralevő részében már nem találkoztunk, de telefonon felhívott és vagy egy órát beszélgettünk vasárnap, hétfőn pedig ismét vele mentem suliba.
Szerencsére a folt nem olyan feltűnő helyen van, így egy magasabb nyakú pulcsi el is takarja azt.

Első órám biológia, így hamarosan újra látom tanáromat. Mikor belép, egyből találkozik a tekintetünk, ezért szégyenlősen hajtom le a fejemet. Nem igazán akarok ránézni, nehogy feltűnjön valakinek valami, ezért gyorsan körül tekintek, hogy eddig észrevette-e valaki. Ahogy végig járatom szemeim az osztályon, elkapom Kai igencsak dühös pillantását, mire kicsit megdermedek, mert pontosan úgy néz ki, mint aki nem hagyja majd annyiban. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy vonzódik Jeon tanárúrhoz, ugyanis mindig akkor méreget engem így ha a tanárúr közelében vagyok. Talán ő is sejt valamit kettőnkkel kapcsolatban? Akkor nekem végem!

Végig ez jár a fejemben az órán, ezért nem is tudok rendesen odafigyelni, ami feltűnik Jeon tanárúrnak is és marasztal miután kicsöngetnek.

-Jimin? Történt valami? Nagyon elkalandoztál az órán!- vizsgál aggódóan.

-Nem, csak kicsit elbambultam. Sajnálom, nem fordul elő mégegyszer, tanárúr! - motyogom lehajtott fejjel. Hogyan mondjam el neki, hogy számítok egy nagy verésre miatta Kai-tól? Még faggat egy kicsit, de miután látja, hogy nem megy semmire, feladja azt és elenged.

Ezután egész jól telik a nap, mármint nem szólnak be és Kai sem zaklat, pedig komolyan azt hittem ez lesz. Utolsó óra után, nyugodtan sétálok ki a suliból, hogy végre kedvenc személyemmel lehessek, vagyis sétálnék, mert valaki megfogja a csuklóm és berángat a közeli mosdóba. Egészen addig nem tudom ki az, amíg a falhoz nem vág és felnyikkanva meg nem látom, hogy bizony Kai az.

Nyakam köré fonja hosszú, csontos ujjait, erre én is odakapom kezeim, de hiába, olyan erővel szorít, hogy esélyem sincsen ellene. Egyszercsak enyhül a szorítása és el is engedi a torkom, de közelebb is lép, mire próbálok jobban a falnak nyomódni és legszívesebben át is préselném magam rajta, de az lehetetlen. Érzem, hogy egyik keze pulcsim nyakánál matat, mire megremegek. Egyszerűen rettegek tőle. Arrébb húzza azt és feljebb emeli a fejem. Összeszorított szemekkel várom, hogy végezzen és alig bírom magam tartani, annyira remegnek a lábaim. Mindigis rosszul bánt velem, de valahogy az utóbbi időben minden még rosszabb lett.

-Mi a faszom ez a nyakadon? Ki csinálta? - sziszegi fogai között. Nem válaszolok ezért fejem mellé csap azzal a kezével, amivel eddig nyakamat fogta. - Válaszolj vagy nagyon megbánod!

-Én...ne-nem...-rázom a fejem, hiszen nem mondhatom el, mégha ez azt is jelenti, hogy most megver.

-Jeon csinálta? Nézz rám baszod, ha hozzád beszélek te ribanc! - üvölti az arcomba. Erőt véve magamon nézek dühtől csillogó fekete szemeibe és érzem, hogy életemben nem féltem még ennyire mint most. Ekkor valami zaj szűrődik be a folyosóról, mire közelebb hajol hozzám. - Ez az utolsó alkalom, hogy figyelmeztetlek téged Jimin! Maradj távol tőle, különben nagyon megjárod! - vicsorog, majd ellöki magát a faltól és elhagyja a mosdót.

Felzokogva a megkönnyebbüléstől, lecsúszok a fal mentén. Nagyon megijedtem és iszonyat kétségbe vagyok esve. Nem kerülhetem el őt, nem tehetem mert szeretem. Igen, szeretem őt és ha most nem lehetek vele, végképp nem lesz értelme az életemnek, hacsak ő nem is akar semmi olyat tőlem mert akkor tényleg nincs értelme kockáztatnom.

Igen, kockáztatni fogok, hiszen mit tehet velem? Jeon tanárúr nélkül eleve halott vagyok. Ha az, hogy együtt vagyunk azzal jár, hogy Kai bánt engem, hát legyen. Elfogadom a sorsomat.