Back home /Loki ff. /[BEFEJEZETT]

10.

A hajó lassan landolt a szivárványhíd közepén. Éreztem, ahogyan Isua apró keze az enyémhez ér. Most látszott a kislányon először, hogy fél. Biztatóan megszorítottam a kezecskéjét, majd halványan elmoslyodtam. Ő egy aprót biccentett, majd lassan elindultunk a rámpán.

A látvány Élőben így még elképesztőbb volt. És ott állt előttünk Heimdall. Egy érdekes sisakot viselt. Igen, tudom, gáz hogy ezt veszem először észre egy nem földi lényen, de akkor is hatalmas volt a sisak. Ha azt az én fejemre tették volna, akkor valószínűleg ott helyben törik el a nyakam. De visszatérve a kapuőrhöz. Gyönyörű szemei voltak, aranysárgák. Sosem láttam még ehhez foghatót.

-Üdvözöllek titeket, Asgardban.-mondta elképesztően mély hangon.

-Üdv, én Ree...

-Tisztában vagyok azzal, hogy kik vagytok. A Mindenek Atyja már vár rátok.-vágott a szavamba a mindentlátó.

Thor azt mondta ezer örömmel elrepít minket a palotába, de Loki hevesen tiltakozott. Persze ez érthető volt, hiszen minél később akart az apja színe elé járulni. Isua előre szaladt a mennydörgések istenéhez, és boldogan csacsogott neki valamiről, miközben elhaladtunk az árusokkal telizsúfolt utcákon. Én kissé lemaradtam, annyira elbambultam néhány standnál, de Loki egy pillanat erejéig sem hagyott magamra.

-Mit szerettél volna mondani a hajón?-kérdeztem a herceget.

Erre ő egy jó öt percig csak húzta a száját, de végül belekezdett.

-Nos.. mondtad, hogy volt egy mostohaapád. - kezdett bele a mondandójába.

Őszintén, ha előkerül ez a téma, mindig lelombozódok. Gyűlölöm azt az embert, és nem tudom mi történne ha ismét találkoznék vele, de rettegnék.

-Igen, valóban. Axelnek hívták, de mint már mondtam, nem szeretek erről beszélni.

-De...

-Kérlek Loki, fogadd el hogy nem beszélek erről.

Kezdtem egyre türelmetlenebb lenni, de mégis kedvesen válaszoltam. Sokszor nagyon ingerlékeny tudok lenni, és azonnal elborul az agyam. Bár valószínűleg ezzel csak azt leplezem hogy félek, remegek, ha már csak a nevét is kiejtik a közelemben.

-Nem lesz könnyebb, ha magadban tartod. - felelte halkan az isten.

-Ezt pont te mondod. - vetettem oda nevetve.

-Én isten vagyok, ne feledd, hogy még csak egy kicsit sem vagyunk hasonlóak. - felelte kissé sértetten a herceg.

És ez volt az a pillanat, mikor nekem is elegem lett. Nem válaszoltam, egy pillanatra sem mutattam ki a haragomat, csak magamban fortyogtam. Nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy már most lássa mennyire kész vannak az idegeim. Egy hete még azon aggódtam, hogy nincs elég verseskötete az iskolának, mos meg itt vagyok egy abszolút más világban. Ha bárkinek ezt elmesélném, őrültnek tartana.

Kivéve az apám. Ő majd akkor fog őrültnek tartani, ha mégismer. Már ha erre lesz lehetőség. Vajon ő is ott lesz Odin előtt mikor elébe járulok? Vajon mit fog gondolni rólam? Felnőtt ember létemre, nagyon tartottam a szülői véleménytől. Meg akartam felelni az elvérásainak, azt szerettem volna,  büszke legyen arra, hogy én vagyok a lánya. Egész életemben vágytam egy apára, és most itt vagyok, közel az álmomhoz. Nem szeretnék csalódás okozni, egy pillanat erejéig sem.

-Hogyan néz ki? - fordultam hirtelen a herceg felé.

-Kicsoda?

Nézett rám abszolút értetlenül.

-Kylus. - böktem ki.

Loki pedig csak gúnyosan elmosolyodott.

-Te máris oda vagy érte. Már most szereted őt. - köpte a szavakat.

Hmm... Hogy rávilágított a lényegre. Igaza volt, szerettem őt. Ott volt éjszakánként az álmaimban, anyám meséi alapján élt az emlékeimben. Talán azért is utaztam rengeteget, hogy rátaláljak, de minden erőfeszítésem hiábavaló volt. Kislányként éjszaka sokszor csak merengtem az égbolton. A csillagokban kerestem őt gyermek fejjel, és most felnőttként a csillagokban találtam rá. De talán nem is ez a helyes megfogalmazás, nem én találtam meg őt. A kis falucskában már beletörődtem, hogy csak egy csaló szélhámos, aki lemondott rólunk, magunkra hagyva a nehéz helyzetekben. De ő megtalált engem, és jöttek értem az ő otthonából. Ha csak egy pillanatra is láthatnám, magamhoz ölelhetném... De mit is mondok? Hisz mindez meg fog történni. Újra lesz családom, újra otthon leszek.

Loki utóbbi mondatai igazak voltak, de természetesen én csak azért sem ismertem be. Nem akartam sebezhetőnek tűnni, még sebezhetőbbnek.

-Ez nem igaz. Magamra hagyott, a beteg édesanyámmal. Inkább kíváncsi vagyok, de nem szeretem. - feleltem, és igyekeztem felvenni a pókerarcot.

Ő mint mindig, nyilván most is teljes mértékben átlátott rajtam.

-Megint engem próbálsz becsapni. De elárulok neked valamit Reena. - mondta és egészen közel hajolt az arcomhoz. - Nem fog menni, esélyed sincs ellenem. Túl sok a tapasztalatom.

A hideg is kirázott tőle. Annyira megváltozott amióta itt vagyunk. Én értem hogy fél, vagy izgul. De akkor sem kellene így bánnia velem.

-Ahogy elnézem erre büszke is vagy. - motyogtam.

-Természetesen az vagyok. - felelte vigyorogva.

Én csak megvontam a vállam, olyan abszolút nemtörődöm stílusban. Az út további részét némán tettem meg. A palota külső kapujában két őr ugyan megállított minket, de Loki lerendezte az egész komplikációt és már szabad is volt az út. A gyomrom egyre jobban összezsugorodott, éreztem, hogy a torkom összeszorul, és az ujjaimat is kétségbeesetten tördeltem már, mikor megálltunk egy hatalmas aranyozott ajtó előtt. Thor és Isua ötletem sem volt merre keveredtek, de annak örültem, hogy a kislány nincsen itt. Thor hiánya viszont egy kicsit aggasztott, hisz tudom, hogy ő minden esetben kiállna mellettem, de Lokiban nem voltam olyan biztos.

Félve néztem a fiatalabb hercege, aki a mai nap először, őszintén elmosolyodott. Loki óvatosan a vállamra tette a kezét, majd a szemembe nézett.

-Nem kellene eltörnöd az ujjaidat. Ennyit nem ér az egész.

Ez volt az a pillanat, amire nem tudtam mit reagálni. Kínomban nevetgéltem, de az is szánalmasnak hatott.

-Minden rendben lesz, hidd el Reena. Atyád oda lesz érted. - mondta halkan.

A szavai megnyugtattak. Készen álltam, és vettem egy hatalmas levegőt. Nem mondom, hogy túltengett bennem a magabiztosság, de már nem féltem. Éreztem, hogy ha valami bajesz, a csínytevések istene itt fog állni mellettem.

-Tudod, még mindig áll ám a szavam, még ha szerinted semmit sem ér, akkor is.

Feleltem. Loki csak óvatosan biccentett, de láttam a szemében, hogy egy kicsit mégis csak hálás. Megígértem neki, hogy ha Odin tömlöcbe küldi, akkor én ott leszek, és kiállok mellette.

Loki kopogott az arany színű ajtón, az pedig magától, valami láthatatlan erő hatására kinyílt. De ami bent fogadott, az megdöbbentett.

A király ott ült a trónon, de nem is vele törődtem, hanem a jobbján álló férfival. Ismertem őt, nagyon is jól ismertem, hiszen évekig vele éltem, és rettegtem tőle. Axel állt ott teljes valójában, és gonosz vigyorral tekintett felénk.