✖Nem utoljára láttuk egymást✖

✖ 4th✖

Csend telepedett a folyosóra. Mind a ketten csak bámultuk egymást.

-Fogalmad sincs mire vállalkozol -Törte meg a csendet

-K-kérlek! Bármit megteszek. Csak szabadíts ki innen!

-Hm.. Szóval azt mondod bármit? Bármit amit csak akarok? -Kérdésére csak bólogattam.

-Rendben van. 1 hét múlva eljövök érted. Feltéve ha addigra még élni fogsz - Hatalmas kacaj tört ki belőle. Nem éppen bíztató jellegű volt.

-Na, hát készülj fel a legrosszabbakra! Hasta la vista! -dobott felém egy csókot, majd ahhoz képest hogy mennyire siettetett, szépen, komótosan elsétált.

Megkönnyebbültségemet nem tudtam elrejteni. Neki dőltem a falnak, majd pedig lassan lecsúsztam a padlóig.

-Lehet még meg fogom ezt bánni.

Gondolataimat lépések zavarták meg. Még hozzá nem is akárkié. Az egyik őré.
Ahogy meglátott, rögvest meg is indult felém hatalmas léptekkel. Minden egyes lépésénél megremegett a padló.

-Maga meg mégis mit keres itt?! -kérdezte tőlem ingerülten. Én rajtam viszont semmi reakció nem mutatkozott.

-Válaszoljon! Mi a fészkes fenét keres maga itt a földön fetrengve?! -Már csaknem üvöltözött. A nyakán kidudorodó ereket is lehetett látni.
A fejemet a férfi felé szegeztem és beszédre nyitottam a számat.

-Eltévedtem -Csak ennyire futotta nállam. Több szó ki se jött a torkomon.

Az őr nagyot sóhajtott, így feszültségeit levezetve, felkapott majd pedig bevitt a sötét és mocskos szobámba.

Másnap úgy éreztem magamat mintha egy darab szemét lennék a sok közül.

-Jesszus..bármit megadnék egy jó kávéért

Óhajomat sajnos senki nem hallotta meg, így kénytelen voltam segítség nélkül ébredezni.
Ahogy forgolódtam az ócska, minimum 60 éves, rozoga ágyban, úgy recsegett alattam egyre erőteljesebben.
Egyszer csak hallok egy hatalmas nagy csattanást.

-Mi a..- ahogy ezeket a szavakat kinyögtem, úgy szakadt be alattam nagy ropogások közepette

-A ROHADT ÉLETBE! -kiabáltam torkom szakadtából

Ezt már bizonyára meghallotta valaki, ugyanis az ajtóm hirtelenjében kicsapódott. Csoda hogy nem esett ki a helyéről.
Egy magas férfi jött be, aki valószínűleg az egyik őr volt. Látszólag eléggé pipa volt rám, pedig én esküszöm nem tehetek semmiről.

-Mégis mit képzel magáról?! Felébreszt a hajnali órákban, csak azért mert maga nem bír magával!

-E-elnézést, de..

-MI A FÉSZKES FENÉT CSINÁLT MAGA A BERENDEZÉSSEL?! ESZÉNÉL VAN EGYÁLTALÁN?!

-Ezt próbáltam...

-POFA BE! AZONNAL TAKARÍTSA FEL A TÖRMELÉKEKET!!!

-Rendbe... -továbbra se hagyta hogy befejezzem a mondani valómat

-Ha még valami lármát meghallok, nem állok jót magamért!

-Dugulj már el.. -mormogtam az orrom alatt

-TESSÉK?!

-Úgy értem.. azonnal hozom a seprűt.

Még egy ideig szúros szemekkel nézett a férfi, majd pedig vontatott lépésekkel, elhagyta a helyiséget.
Én pedig mehettem a szertárba, ahol a takarítóeszközöket tárolják.

A szertárat az alagsorban lehetett megtalálni. Nem is kell mondanom, nem sűrűn járkált oda le senki.
Ahogy lesétáltam a porral teli lépcsőn, meg is pillantottam a szobát. Meglepetésemre nyitva találtam.
De nagy sötétség miatt az orromig sem láttam, így hát megkerestem a villanykapcsolót.
Hatalmas lendülettel rá is vágtam a kapcsolóra, de semmi sem történt.
Úgy látszik kiégett a lámpa..

-Remek...- sóhajtottam

A félhomályban megpróbáltam elbotorkálni a szertár ajtajáig.
Ám de félúton rettenetes bűz ütötte meg az orromat. Csaknem szédelegtem miatta.
Kicsit meg is álltam, annyira rosszul éreztem magamat. Körülbelül az öklendezés határán lehettem.

Pihenés képpen a térdeimre rátámaszkodtam.
Ahogy vezettem a szemeimet a padlóra, még a félhomály ellenére is láttam hogy mi tárult elém.

Két darab élettelen test.

Szemeim csak nem kiugrottam a helyükről. Az okádástól sem választott el sok. Térdeim összecsuklottak, majd lerogytam a földre. Eközben már a könnyeim is javában folytak, szinte megállíthatatlanul.

-M-miért mi-mindig velem történik ez?! -fakadtam ki

Váratlanul valaki vállaimra tette a kezeit.
Annyira megijedtem tőle, hogy ennek hatására majdnem én is a két tetem közé kerültem.
Az illető lassan levezette a derekamra a kezeit, majd körbe ölelte.
A riadtságtól nem is mertem megnézni hogy ki van mögöttem.

Mormogásokat kezdtem hallani. Először azt hittem hogy a fülem zúg, de kiderült, hogy a mögöttem szórakozó alak adja ki ezeket.
Életemben nem voltam még ekkora sokkban mint most. Még akkor sem, amikor a szüleim testét láttam magam előtt vérbe fagyva.

-Csak nem megbarátkoztál velük? -szólalt meg a támadóm

Kérdésére még jobban megfeszültem. Ezt látszólag észre is vette, ugyanis kezeivel még erősebben szorított rá a derekamra.

-Már kitaláltad hogy mit fogsz nekem adni a szabadságodért cserébe?

Ez ő..

-T-te mégis h-hogy..?-szólaltam meg végre

-Oh hát... -kezdett el a füleimhez hajolni -Jöttelek meglátogatni!