✖Nem utoljára láttuk egymást✖

✖5th✖

Szavait meghallva testemet átjárta valami furcsa borzongás. Soha nem éreztem még ilyet. Olyan..kellemes volt.

Aztán újra lepillantottam a két bomladozó testre.
Alig pár centire tőlük, simultam egy idegen karjaiba.
A holttestek előtt.. egy idegen.. ember..
Ekkor realizáltam a helyzetemet.

Elkezdtem ficánkolni a srác karjai közt, mégis, ő kitartóan szorított magához.
Egyszercsak hirtelen ötlettől vezérelve ráharaptam a karjára, így szabaddá téve magamat.

-ÁHH TE KIS...! -szitkozódott a fájdalomtól

Próbáltam minél távolabb kerülni tőle, viszont az én futásom, semmi volt az ő hatalmas lépteihez képest.

Ahogy a lépcsőhöz értem, megállt bennem az ütő.
Lehetetlen hogy orra bukás nélkül megmeneküljek ez elől az őrült elől.

Hihetetlen módon az eddig nem működő lámpa nagy kattanás kíséretében felkapcsolódott.
A szemem elé tárult minden.
Minden egyes mocskos dolog ami abban az alagsorban volt.

Emberek élettelen testeit fedeztem fel újra. Fogadni mernék hogy a számuk meghaladta a harmincat is.
Mindegyiknek fel volt vágva a hasa. Szájukból alvadt vér bukkant elő.
A látvány borzasztó volt.

Elkezdtem szédelegni, amit egy erős fejfájás is követett. Minden elsötétülni látszott. Az eddig körülvevő hangok eltompultak és ezúttal intenzív sípolás vette át a helyüket.
Éreztem ahogy a testem lezuhan a koszos padlóra.
A sípolás alól még valakinek kitudtam szúrni a hangját.

-Ne aggódj. Már csak pár nap.. -szavaiból többet nem értettem.

Teljesen elvesztettem az eszméletemet.